5G TÁMOGATÁS ÉS 50 MPIXELES KAMERÁVAL ÉRKEZETT A MOTO G35 ÉS G55

A mobilok kedvező árazás mellett próbálnak sokat nyújtani, és egyelőre úgy fest, hogy képesek lesznek felkelteni az érdeklődők figyelmét
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. szept. 3. 12:19
5G támogatás és 50 MPixeles kamerával érkezett a Moto G35 és G55

Alig néhány napja annak, hogy a Moto G45 érkezéséről számolhattunk be, most pedig már itt van az a két okostelefon, ami közre fogja majd a kínálatban ezt a készüléket. A Moto G35 és a Moto G55 is úgy érkezett, hogy már Európát veszik célba, és bízunk abban, hogy minél előbb landolnak majd a kínálatunkban is.

A párosból a Moto G35 lett a nagyobb, és Full HD+ képernyőt kapott mind a két eszköz, miközben a Moto G45 csak egy HD+ felbontású egységgel került bevetésre. A Moto G35 6,72 hüvelykes megjelenítőt kapott, míg a G55 esetében egy 6,49 colos képernyővel találkozhatnak az érdeklődők. Mind a kettő modell IPS technológiás és 120 Hz-es támogatást biztosít, így panaszra nem lehet ok. A tervezők a G55 felületét Gorilla Glass 5 üveggel fedték le, a G35 paneljét pedig Gorilla Glass 3 üveg védi.

Galéria megnyitása

Az újdonságok új rendszerrel jönnek, az Android 14 található rajtuk a Motorola saját Hello UI grafikus felhasználói felületével. Ez meglehetősen letisztult lesz, éppen ezt emeli ki a vállalat, de azért néhány extráról is szó esik a bemutatóban, például a PC-kel össze lehet őket kötni, és sok kényelmi funkciót biztosíthatnak.

Galéria megnyitása

Az előlapi kamera 16 megapixeles az eszközökben, elfogadható minőségű szelfiket lehet majd velük készíteni. Videozni a mobiltelefonok 1080p30 minőségben képesek a frontkamerát használva.

A főkamera mindkét eszközben 50 MPixeles, és a G55 előnye, hogy optikai stabilizátort is kapott. A társkamera is nagyon hasonló, 8 megapixeles és ultraszéles látószögű optikát kapott, ezen a ponton a makró móddal nyújt többet a Moto G55.

Galéria megnyitása

Azt lehetne gondolni, hogy mindenben jobb a Moto G55 kamerarendszere, de érdekes módon ez nem teljesen igaz. Tudniillik a Moto G35 képes akár 4K UHD videót is felvenni, miközben a testvérénél be kell érni a Full HD támogatással 60 FPS mellett.

Galéria megnyitása

A Moto G55 a MediaTek Dimensity 7025 rendszerchipet kapta meg, míg a Moto G35 az UNISOC Tiger T760 lapkát alkalmazza. A tempóelőny egyértelműen a Moto G55-nél lesz, és ez a modell már minden esetben 8 GB-nyi rendszermemóriát vonultat fel, miközben a Moto G35-ből készül 4 és 8 GB-os változat is. A háttértárat lehet bővíteni az eszközökben, és tárhely kapacitása 128 vagy 256 GB is lehet kiviteltől függően.

A szerkezetek nagyon hasonló kapcsolati lehetőségeket biztosítanak, szerencsére megvan bennük minden, amit ma már el lehet várni. Rendelkeznek 5G mobil hálózati modemmel, 802.11ac szabványnak megfelelő Wi-Fi-vel, Bluetooth 5 (G35), illetve 5.3 (G55) modullal, NFC chippel, valamint A-GPS vevővel is. Dual-SIM-esek a szerkezetek, mind a kettőben van eSIM is a fizikai SIM kártya helyen felül.

A Moto G35 sötétkék, narancssárga és zöld színben kerül a boltokba, a Moto G55 pedig lila, zöld és szürke változatban lesz elérhető. Jó hír, hogy ezek egyaránt biztosítanak sztereó hangzást, rendelkeznek még 3,5 mm-es Jack aljzattal is az USB-C-n felül, és az oldalukon hordozzák az ujjlenyomat-olvasójukat. Elmondható még a gépekről, hogy a fröccsenő vizet bírni fogják, de itt azért már nem kell komolyabb vízállósággal számolni.

5000 milliamperórás kapacitású akkumulátorokkal rendelkeznek a szerkezetek, ennek köszönhetően az üzemidő jól alakulhat, főleg a Moto G55-nél, ahol a legnagyobb fogyasztó, a képernyő még egy számmal kisebb is, így alacsonyabb lehet az étvágya. Tölteni a Moto G35-öt még csak 18 wattal lehet, a testvére azonban már 30 wattos töltési teljesítmény támogat, így valamivel rövidebb idő alatt menetkész lesz.

Galéria megnyitása

A Moto G55 Európában 250 eurós áron lesz megvásárolható, ami pedig a Moto G35-öt illeti, 200 eurót kóstál majd. Fokozatosan kerülnek bevezetésre az eszközök a következő hetekben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére