Miközben a Nintendo halkan elkezdte terjeszteni az igét, hogy 3D-zni akarnak 4 colon, addig a Sonynál a PSP ötödik szülinapját ünneplik. Ez alatt az 5 év alatt 520 játék jelent meg UMD-n, 300 PSN-en, miközben a világon 50 millió ember vált PSP tulajjá. Összesen négyféle változatban jelent meg, de a lelke végig ugyanaz maradt, miközben több mint 50 firmware upgradet kapott. Ebből azért jó sok a kalózkodás elleni harcnak köszönhető.
És most térjünk vissza a napokban újfent felkapottá vált témához, a 3D-hez. John Koller, a Sony hardver és marketing részlegének igazgatója azt mondta, hogy jelenleg a 3D iránt mutatott érdeklődésük a PS3-ra korlátozódik. Rengeteg lehetőséget látnak benne és saját bevallásuk szerint a fejlesztők is nagyon rákaptak a dologra.
Ettől függetlenül ez nem jelenti azt, hogy később nem lépnék meg a 3D-t a marokkonzoloknál, de egyelőre Koller nagyon szkeptikus a témát illetően és nem látja, hogy a Nintendo milyen korosztályt akar ezzel megcélozni. Érdekesség, hogy pár éve Kojimáék a Metal Gear Acid 2-höz adtak egy Solid Eye nevű kütyüt amivel lehetett 3D-s képeket nézegetni a PSP-n, de miután kiszórakozta vele magát az ember ez is repült a fiókba. Mostanában a Datel turbózgatja mozgásérzékelővel a PSP-t (lenti videó), úgy látszik még látnak benne potenciált, elvégre ki tudja még hány évet él még. Az viszont biztos, hogy ahol következő generációs DS bejelentés van, ott előbb-utóbb egy PSP2-esnek is kell lennie.

































