3500 DOLLÁRRÓL INDUL AZ EDZŐCIPŐT FORMÁLÓ COOLER MASTER GAMER PC ALAPÁRA

Eleinte úgy tűnt, a listaár 6000 dollár magasságából indul, ehhez képest azért elérhetőbb lett az újdonság, de így sem olcsó.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. okt. 3. 12:31
3500 dollárról indul az edzőcipőt formáló Cooler Master gamer PC alapára

2020 folyamán komoly figyelmet kapott a JMDF PC modder csapat alkotása, a Sneaker X névre keresztelt PC, ami lényegében egy edzőcipőt formál, ennek ellenére azonban igen-igen combos hardvert használhat. A dizájn akkoriban megnyerte a Case Mod World Series 2020 Best Art Award díját, vagyis a legjobb alkotásnak kiáltották ki, ami igazából érthető is. A Sneaker X később a Computex 2023 alkalmával is felbukkant, ismét csak nagy port kavarva, rengetegen szerették volna tudni, mikor lesz megvásárolható a különlegesség, így most, néhány hónappal később végre elérhetővé vált a nagyobb közönség számára is, igaz, nem lesz olcsó.

Galéria megnyitása

A Sneaker X PC egy teljes értékű asztali számítógép formájában érkezik, ami minden szükséges komponenssel rendelkezhet. Alapját Mini-ITX formátumú alaplap adja, ami konfigurációtól függően Intel Z790-es vagy Intel B760-as, illetve AMD X670-es vagy B650-es lapkakészlet köré épülhet. Az Intel háza tájáról Core i7-13700K és Core i9-13900K típusú processzorok közül választhatunk, míg az AMD térfeléről a második generációs 3D V-Cache technológiával felvértezett RYZEN 7 7800X3D vagy a RYEZN 9 7950X3D modell kerülhet az adott alaplapba. Rendszermemóriából 32 vagy 64 GB-nyi DDR5-ös DIMM jöhet szóba, míg a videokártya szerepét GeForce RTX 4070-es, GeForce RTX 4070 Ti, vagy éppen GeFocre RTX 4080-as modell töltheti be. A 2 TB-os adattárolóval érkező rendszer hűtéséről egy Cooler Master MasterLiquid PL360 Flux típusjelzéssel ellátott kompakt folyadékhűtő szett gondoskodhat, míg a tápellátást egy 850 W-os tápegység biztosítja, ami ugyancsak a Cooler Master műhelyéből érkezik.

Az új PC az alábbi konfigurációkban érhető el:

  • Core i7-13700K, RTX 4070 Ti, 32GB DDR5, 2TB, 850W: $3,799
  • Core i7-13700K, RTX 4070, 32GB DDR5, 2TB, 850W: $3,499
  • Core i9-13900K, RTX 4080, 64GB DDR5, 2TB, 850W: €4,499
  • Core i7-13700KF, RTX 4070Ti, 32GB DDR5, 2TB, 850W: €3,499
  • AMD Ryzen 9 7950X3D, RTX 4080, 2TB, 64GB DDR5, 850W: €4,699
  • AMD Ryzen 7 7800X3D, RTX 4070 Ti, 2TB, 32GB DDR5, 850W: €3,499

A fenti árak nagyjából 1000 euróval magasabbak annál, mint ha a fenti komponenseket klasszikus számítógépházzal rendelkező PC formájában vásárolnánk meg. Ezek az összegek persze még így is alacsonyabbak a vártnál, ugyanis korábban 6000 dollárnál is magasabb induló árról szóltak a hírek, ám ez szerencsére pontatlan információ volt, így valamivel szélesebb rétegek számára érhető el a különleges PC.

Galéria megnyitása

A Sneaker X nem egy költséghatékony PC, viszont nem is ezzel a céllal készült, hanem azért, hogy a figyelemfelkeltő, egyedi dizájnnal rendelkező gamer PC-re vágyók ütőképes konfigurációt vásárolhassanak maguknak. Maga a ház egyébként a képek alapján nem tűnhet túl nagynak, ám mégsem kicsi: 650 milliméter hosszú, 650 milliméter magas és 305 milliméter széles. Ennek köszönhetően kényelmesen elfér benne egy 360 milliméteres hőleadó radiátor, valamint a tápegység és az összes többi komponens is, beleértve egy háromslotos gamer videokártyát is.

Az új konfiguráció a CMODX virtuális hasábjain keresztül érhető el, egyelőre még csak előrendelésben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2023. okt. 4. 8:26
#3

Sneaker... Az egyik netes magyarázat szerint a szníker olyan retro, fiatalos cipőt jelent, amit több mindenre alkalmas, pl utcai viseletre, és sportolásra egyaránt. Úgy vagyok ezzel az új fogalommal, mint a barberrel: kitalálnak egy új trendi fogalmat, amivel trendivé, eladhatóvá tesznek egy már meglévő terméket, szolgáltatást. Lehet "búmeresedek", de valahogy nem tud magával ragadni ez a trend.

Samanoske
Samanoske
2023. okt. 3. 22:04
#2

Ilyen lengéscsillapító van a rollerembe,csak fekete.

pdx006
pdx006
2023. okt. 3. 18:57
#1

3500 forintért se kéne.

ianbrenner
ianbrenner
2023. okt. 4. 11:12

@pdx006 Annyiért jöhet!

Vissza az oldal tetejére