Shop menü

240 HZ-ES KIJELZŐVEL MUTATOTT BE CSÚCSMOBILT A SHARP

Az Aquos Zero2 már az Android 10 operációs rendszerrel érkezik.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
240 Hz-es kijelzővel mutatott be csúcsmobilt a Sharp

A Sharp sosem volt arról híres, hogy túlzottan nagy forgalmat bonyolítana az androidos okostelefonjai révén, azonban sokszor tesz le kiváló konstrukciókat az asztalra. Ezúttal is egy remek zászlóshajóval gyarapodott a kínálata, ez olyan megjelenítőt kapott, amilyet mobilban eddig még nem látott a világ.

Az Aquos Zero2 a világon az első 240 Hz-es képfrissítési rátával tevékenykedő okostelefon. Ennek köszönhetően elképesztően simán tudna mozgást megjeleníteni, viszont tartalom híján ezt nem igazán lehet majd kiélvezni. És egyébként úgy éri el első körben a készülék a 240 Hz-et, hogy fogja a 120 Hz-es tartalmat, és minden 2. képkockának beilleszt egy fekete kockát, ezáltal elvileg az emberi szem jobban el tudja különíteni a látottakat, és ez előnyös lesz a nagyon gyorsan mozgó témáknál, szóval a 120 Hz-es témák esetén is érezhető lesz az előnye a normál 120 Hz-es társaihoz képest. Egy OLED panelről van szó, 6,4 hüvelykes átlóval és 1080p-s felbontással, továbbá az érintésérzékelése kiemelkedően fejlett. A mobilon az Android 10 operációs rendszer fut majd gyárilag, ami mindenképpen egy remek hír. A frissesség miatt egészen biztos, hogy nem érheti majd kritika a készüléket.

Galéria megnyitása

A Sharp szakemberei a kamerák tekintetében nem estek túlzásokba, egy szimpla duálkamerás modulról beszélhetünk. A hátlapon van egy 12 MPixeles elsődleges képalkotó, ami nagyon szép felvételeket lesz képes megörökíteni az F/1.7-es rekeszértékű, hardveres stabilizációval megtoldott optikával megtoldva. A 20 megapixeles társkamerával pedig látványos fotókat lőhet az eszköz tulajdonosa az ultra-széles látószögű (125 fok) lencserendszernek hála, erről azt lehet még tudni, hogy F/2.4 az apertúrája. Videózni az Aquos Zero2 4K UHD minőségben képes, és szuperlassított móddal is rendelkezni fog. Az okostelefon frontjára egy 8 megapixeles kamera került, ez egy U alakú bemetszésen kapott helyet, ami alig nagyobb az optikánál. Videóhívások során Full HD opcióval lehet kalkulálni – amennyiben a hálózat is partner ebben.

Galéria megnyitása

Felsőkategóriás mobilról révén szó, az Aquos Zero2 a Snapdragon 855 rendszerchipet kapta meg. Ez akár 2,84 GHz-es frekvencia elérésére is képes lehet, támogatja az AI Engine-t a fejlett DSP-vel, valamint a Snapdragon Elite Gaminget is az Adreno 640 IGP révén. A Sharp szakemberei egy egyedi hőelvezető rendszert is használnak itt, hogy hosszabb ideig legyen terhelhető a lapka. A rendszer számára ebben a mobilban 8 GB-nyi LPDDR4+ technológiás memória kapott helyet, ami a hétköznapos használatban mindenre elegendő lesz. Az Aquos Zero2 háttértára nem bővíthető, ezt sokan élhetik majd meg negatívumként, viszont az integrált adattároló 256 GB-nyi helyet biztosít, ami lényegében mindenre elegendő lehet. Dual-SIM-es a Sharp újdonsága, és szolgál 4G LTE hálózati modemmel, 802.11ac szabványnak is megfelelő, kétsávos Wi-Fi-vel, Bluetooth 5 modullal, A-GPS vevővel (GLONASS), és még NFC chippel is, melyet kihasználva fizetni is lehet majd vele.

Galéria megnyitása

Az Aquos Zero2 előlapján és hátoldalán is ívelt peremű az üvegborítás – a kijelző maga is ívelt ezáltal –, a keret pedig fémből „faragott”. Az okostelefon 143 grammot nyom, és 158 x 74 x 8,8 milliméteres vonalakkal határolt. Fekete és fehér színben fog befutni a boltokba az eszköz. Van ujjlenyomat-olvasója a gépezetnek, ez a biometrikus szenzor a kijelző mögött lett elhelyezve. Fontos még azt is elmondani, hogy IP68 minősítéssel rendelkezik a masina, szóval a por nem férkőzhet bele, és a nedvesség is csak hosszabb idő és/vagy nagyobb nyomás mellett tehet benne kárt. Az akkumulátor mindössze 3130 milliamperes kapacitású, viszont támogatott a gyorstöltés, ami ráadásul nem engedi túlzottan melegedni a szerkezetet a kettő különálló IC bevetésével.

A Sharp Aquos Zero2 jó előre be lett jelentve, ugyanis csak decemberben kerül majd a boltok polcaira a japánok tervei szerint. És mivel még viszonylag sokáig kell rá várni, ezért az ajánlott fogyasztói árról nem is esett szó.

 

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére