Az Audi az elsők között kezdett igazán látványos és kifinomult infotainment megoldásokat fejleszteni. Szó nincs arról persze, hogy élen járna ezen a téren, viszont talán egyetlen másik olyan gyártó sincs, aki annyira elegánsan oldaná meg ezeket a fejlesztéseket, mint az Audi
A gyártó már ötödik éve dolgozik együtt az Nvidiával, és egyebek mellett az autonóm közlekedésre is nagy figyelmet szentel, miközben a személygépjárműveit egyre komolyabb fedélzeti rendszerekkel szereli fel. És teszi ez úgy, hogy nemcsak betesz középre egy nagy táblagépet, hanem nagyon szépen integrált digitális műszerfalat igyekszik létrehozni a legtöbb autójában. A Volkswagen csoport kiemelt tagjaként a márka már azon dolgozik, hogy a jövőben jobb kapcsolati lehetőségeket használjanak az utcára kerülő járművei.
Mivel ebben az ágazatban semmi nem megy olyan gyorsan, mint például az okostelefonoknál, a vállalatoknak jó előre kell gondolkodnia, és évekkel hamarabb létre kell hoznia a jövőbe mutató partnerkapcsolatokat. Ennek láthatjuk most az eredményét abban, hogy az Audi és a Verizon szolgáltató megállapodott. A kapcsolat tárgya pedig az 5G támogatás megvalósítása a gépjárművekben.
Arról már évekkel ezelőtt rengeteget lehetett hallani, hogy az autók használni fogják 5G hálózatokat, azonban egyelőre ennek még nincs kézzel fogható gyümölcse. Kevés példát lehet arra látni, hogy egy autóban már új generációs mobilhálózati támogatás lenne, viszont a jövő tényleg elhozza majd ezt. Nem kérdés, hogy az 5G begyűrűzik majd a járművekbe, egy idő után pedig már nélkülözhetetlen része lehet majd a négykerekűeknek. Az 5G a hálózati kapcsolatok gyorsabbá tétele mellett lényegesen fontosabb feladatot is betölt majd az autókban.
Az 5G egyebek mellett alapot biztosít majd a gördülékenyen működő V2V rendszerek számára, amikor a járművek képesek lesznek egymással kommunikálni, továbbá képbe fog kerülni a V2I, ami azt jelenti, hogy az autók már a környezeti infrastruktúrákkal is kapcsolatot tudnak majd teremteni. Az Audi végső célja pedig a V2X megvalósítása 5G alapon, ezen a szinten a gépjárművek már igazából teljesen együtt élnek a környezetükkel, kapcsolódnak a közlekedési berendezésekhez, autókhoz.
Már a 4G LTE kapcsolódás mellett is el lehet indulni ebbe az irányba különböző fejlesztésekkel azonban az előző generációs hálózatok már erősen korlátozhatják a kommunikáció menetét. Az 5G ideális esetben szinte mérhető hálózati késleltetés nélkül tud üzemelni, erre pedig egészen biztos, hogy szükség lesz majd az autonóm közlekedés megvalósításához. Hiszen csak így tudják majd biztosan a járművek, hogy pontosan mi történik körülöttük.
2024-től a tervek szerint már a vállalat minden modellje elérhető lesz az új generációs hálózati képességekkel. Ennek köszönhetően meg lehet majd valósítani a kiterjesztett mobil szerviz szolgáltatást is, ami videós segítséget nyújthat probléma esetén. Újszerű vezetéssegéd berendezések is megjelenhetnek majd itt, és a kutatások folyamatosak arra vonatkozóan, hogy milyen célra lehet még az 5G-t felhasználni az autókban.
Fontos az is, hogy az 5G magában még semmire sem biztosíték, ahhoz, hogy tényleg minden az előzetesen kitalált jövőképnek megfelelően alakuljon, a mmWave hálózatokra kell támaszkodni, és a Verizonnal közösen az Audi ezt is külön kiemelte.
Egyébként az Audi elsők között valósított meg Wi-Fi támogatást az autókban, és a 4G LTE mobil hálózati modem integrálását is hamar megoldotta. Az eddigi tapasztalatait pedig biztosan képes lesz kamatoztatni akkor is, amikor az 5G kapcsolódás biztosítására fog koncentrálni. Az Egyesült Államokban elsőként valósítaná meg az 5G támogatást a Verizonnal.
Az Audi mellett természetesen más gyártók is igyekeznek az 5G kapcsolódási lehetőséget megvalósítani. Ezen a téren egy olyan technológiai verseny van folyamatosan kibontakozóban, amiben amellett, hogy a vállalatok egymás ellen dolgoznak, igazából együtt is kell, hogy működjenek.

































