A jövő évi CES körül elég nagy a bizonytalanság, ugyanis egyre több és több gyártó jelenti be, saját munkatársai, a többi kiállító, a partnerek és a látogatók védelmének érdekében inkább mégsem vesznek részt a CES 2022 fizikai rendezvényén.

Noha a fizikai kiállítás adta előnyöket így nem élvezhetik, a legfrissebb termékeikről így is be tudnak számolni online előadások keretén belül. Ilyen online előadásokat több vállalat is tart, például az AMD és az Intel, akik 2022. január 4-én hozzák el legfrissebb újdonságaikat. Természetesen az Nvidia sem maradhat ki a sorból: egy virtuális GeForce RTX előadásra számíthatunk tőle 2022. január 4-én, ahol több új videokártya is bemutatkozhat.

Galéria megnyitása

Azzal kapcsolatban egyelőre nincs tájékoztatás, hogy pontosan mi mindenről hullhat le a lepel, de a korábbi pletykák alapján azért már vannak sejtések. Ezen a shown feltűnhet egyebek mellett a GeForce RTX 3080 Ti Laptop GPU, a 16 GB-os GeForce RTX 3070 Ti, a 20 GB-os GeForce RTX 3080 Ti, valamint a GeFore RTX 3090 Ti, de a belépőszintre pozícionált termékek is tiszteletüket tehetik az előadáson. Utóbbi kategóriába tartozik a nemrégiben hivatalosan is megemlített GeForce RTX 2050, a GeForce MX550 és a GeForce MX570 is.

A következő generációs videokártyákról egyelőre talán még nem esik szó, de a fentieken kívül egyéb érdekességekre is biztosan számíthatunk. Az előadás közvetítése PST időzóna szerint 2022. január 4-én reggel 8 órakor indul, azaz közép-európai időzóna szerint 17:00-kor tekinthetjük meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2022. jan. 2. 23:28
#5

"Több új videokártya érkezésére is számíthatunk az eddigi pletykák alapján." na, újra gyártásban lesznek a 9000 szériás kártyák? vagy esetleg 8800gt

ElEvEn11
ElEvEn11
2022. jan. 2. 18:25
#4

Vajon majd kapni is lehet őket?

Crytek01
Crytek01
2022. jan. 2. 21:41

@ElEvEn11 Rossz kérdés. Most is kapni kb mindent...csak hát a bányászokon kivül nem sok játékos fizeti ki értük a 2x-es árat

Crytek01
Crytek01
2022. jan. 2. 14:59
#3

Inkább az amd mutassa már be az új prociját amibe az állítólagos 1050ti + erő lakozik ,mertmáskülönben átlag gamernek továbbra sem lesz vgaja

Dragon3k
Dragon3k
2022. jan. 3. 0:13

@Crytek01  megbízható boltokat nézve 5600g 100e, 5600x 112e, 5700g 128e, 5800x 138e. Külön VGA esetében, meg az 5600x is jobb, mint az 5700g. De ez nem változtat a felvetésemen, ha sokkal jobb lesz az igp, annak az árat is meg fogja kérni az amd. Na meg oda már ddr5 fog kelleni, ami megint csak nem olcsó.

tomchee
tomchee
2022. jan. 2. 14:55
#2

Bemutatják, hogy mimindenre lennének képesek a kártyáik, ha nem inkább a bányászoknak adnák :D

Ch00ler
Ch00ler
2022. jan. 2. 13:26
#1

Kedves játékosok, a mai nap bemutatjuk azokat a kártyákat, amikkel ugyis csak kepen fogtok találkozni. Szoval ne is rendelkeztek most meg semmit sem, mert ugysem szállítunk idore semmit sem. 

A feltüntetett arak tájékoztató jellegűek. A valóságban mindenki szorozza meg hárommal.  Plusz ÁFA.

Dragon3k
Dragon3k
2022. jan. 3. 21:09

@Crytek01  miért lenne haldokló tech a ddr4? Azért, hogy legyen valami hülye indokod a drága apu + drága ddr5 mellett? 1650 nem sokkal drágább, mint az 1050ti, de sokkal erősebb (itt már eleve lehet tudni, mit kap az ember), így az említett inteles megoldással 250e+alaplap van egy jó géped játékra is, míg ha az apu csak 150e lesz, hozzá legyen külföldi rendelés esetén mindennel 80e a ddr5, ez 230e+alaplap, de eleve új tech, sok gond, biztos nem venném külföldről, akkor marad a magyar bolt, akkor 300e az apu+ram és ehhez is kell alaplap. Közben kb semmiben nem fogod észre venni, hogy ddr4 helyett ddr5 van a gépben és, az apu esetében még a ramodból is elvisz az igp.

Vissza az oldal tetejére