Az idei év eseménydús volt a félvezetőpiacon, aminek meg is lett az eredménye: a piac 2010 óta idén teljesített legjobban. Az IHS elemzői szerint a tavalyi 322,8 milliárd dolláros teljes árbevételt 9,4%-kal múlhatja felül a félvezetőpiac, így idén a becsült éves teljes árbevétel 353,2 milliárd dollár magasságában van.
A 2014-es év nem csak azért volt jó, mert a félvezetőpiac összességében növekedett, hanem azért is, mert ez a növekedés ezúttal meglehetősen szerteágazó volt. Míg a 2013-as növekedés oroszlánrészét specifikus, főként memóriához kapcsolódó szegmensek szállították, addig az idei évben inkább a különböző chipek iránti szélesebb körű igény hozta meg a sikert. Emiatt szinte az összes félvezető-ipari szereplő növekedést könyvelhetett el az idei év folyamán – ki nagyobbat, ki kisebbet.
Az IHS elemzői egy TOP 20-as listát is készítettek, amely a félvezetőpiac 20 legnagyobb szereplőjének piaci részesedéséről, illetve az idei év folyamán felmutatott növekedéséről számol be. Íme:
Az Intel továbbra is magabiztosan uralja a piacot, ám idei 6,3%-os teljes árbevétel növekedésével nem tartozik az élmezőnybe. Az AMD idén 13. helyett csak a 16. lett, éves teljes árbevételének növekedése pedig mindössze 4,6%-os. Az Nvidia a tavalyi 18. helyett idén a 19. helyet csípte meg, teljesítménye pedig abszolút nem lett rossz, hiszen éves teljes árbevétele 9,4%-kal nőtt. Ez a 9,4% egyébként pont a félvezető-piaci növekedési átlagot is képviseli, csak azért esett vissza egy helyet az Nvidia, mert voltak akik elég komoly növekedést tudtak felmutatni.
A TOP 20-as lista szereplői közül az Avago és a MediaTek könyvelhette el a legkomolyabb növekedést: előbbi 107,9%-kal utóbbi pedig 57,5%-kal emelte teljes éves árbevételét az egy évvel ezelőttihez képest. Az Avago teljesítményét az LSI és a PLX felvásárlása növelte, míg a MediaTek számára az MStar felvásárlása bizonyult gyümölcsöző befektetésnek.






























