Az EXPrevire munkatársai szert tettek egy Raptor Lake-S processzor mérnöki tesztpéldányára, ami egy igen korai revíziónak minősül, ugyanis a stepping esetében a 0, a revízió esetében pedig az A0 jelölés van érvényben. Konkrét terméknév nincs hozzá társítva, így az eddig kialakított nevezéktan szerinti elnevezéssel kapcsolatban is csak tippelni lehet – valószínűleg egy Core i9-13900-as modell korai változatáról van szó.
Felépítés terén a korábban kiszivárgott információk köszönnek vissza, vagyis a teljesítményre hangolt processzormagokból nyolcat rejt a lapka, ezek mindannyian a következő generációs Raptor Cove architektúra köré épülnek. Az energiahatékonyságra hangolt processzormagok továbbra is a Gracemont architektúrára támaszkodnak, ám már nem 8, hanem 16 darab áll rendelkezésre belőlük.
Az új processzor ennek megfelelően nem 24, hanem már 32 szálon képes egyidejűleg dolgozni. Változott az L2 Cache kapacitása is mindkét esetben, vagyis a Raptor Cove processzormagok 1,25 MB helyett immár 2 MB-nyi másodszintű gyorsítótárhoz férnek hozzá magonként, míg a Gracemont processzormagok csoportjainál 2 MB-nyi helyett immár 4 MB-nyi L2 Cache érhető el. Az L3 Cache kapacitása szintén nőtt, így az most már nem 30 MB-os, hanem 36 MB-os.
Órajelek terén egyelőre eléggé lehangoló a helyet, de az „ES” jelölésű, vagyis a mérnöki tesztpéldány státuszú processzoroknál ez abszolút nem meglepő. Ennél a konkrét modellnél a magórajel 1,4 GHz, míg a maximális boost órajel 3,8 GHz-es értéket képvisel. Az energiahatékonyságra hangolt processzormagok maximális boost órajele 2,8 GHz, míg a Ring órajel 3,4 GHz. Annak érdekében, hogy ezt a processzort hatékonyan össze lehessen hasonlítani az Alder Lake-S sorozat megfelelő példányával, a kiszemelt Core i9-12900K órajeleit visszavették a fentebb említett szintekre, így kiderül, azonos órajelen mekkora gyorsulást hoz a Raptor Lake-S. Ezeket a számokat persze érdemes egészséges gyanakvással fogadni, hiszen egy mérnöki tesztpéldánnyal készültek, de bemutatóként így is érdekesek az adatok.
A két processzor egy Z690-es lapkakészlettel ellátott alaplapba került, természetesen felváltva, ahol 2 x 16 GB-nyi DDR5-5200 MHz-es fedélzeti memória, illetve egy NVIDIA GeForce RTX 3090 Founders Edition videokártya társaságában kellet helytállniuk. Mivel egy korai tesztpéldányról van szó, a BIOS támogatás eléggé kezdetleges, ez pedig a teljesítményre is rányomja bélyegét.
Az egyszálas tesztekben sok helyen lassabbnak bizonyult a Raptor Lake-S sorozatba tartozó mérnöki tesztpéldány, mint a Core i9-12900K, viszont a többszálas tesztekben már 20% körüli gyorsulás látszott, ami az energiahatékonyságra optimalizált processzormagok számának növelését követően nem egy nagy meglepetés.
Természetesen a játéktesztek sem maradhattak ki a repertoárból. Ezek alapján néhol lassabbnak bizonyult az új processzor, ahogy az az egyszálas tesztekben már látható volt, és a legjobb esetben sem tudott felmutatni 9%-nál nagyobb gyorsulást. A különbségek többnyire 2-3% körüliek voltak. Ezek alapján az extra gyorsítótár-kapacitás játékok alatt nem hozott érezhetőbb gyorsulást, ám a végső következtetést majd csak az első független tesztek alapján érdemes levonni. Az új processzorok 19% körüli IPC növekedést hozhatnak, vagyis az órajelenként végrehajtható műveletek száma ennyivel növekszik, és ehhez még órajel-emelés is hozzátesz majd, vagyis a tényleges gyorsulás esetenként igencsak érezhető lesz.
A Raptor Lake-S processzorok valamikor az ősz végén debütálhatnak. A teljes tesztet itt találják az érdeklődők.

































