Az Intel és a VLSI között elég régóta zajlik a pereskedés, ráadásul ennek keretén belül nem is egy, hanem több szabadalom is érintett. Az ügyet nem egy, hanem több állam bírósága tárgyalja, ki-ki a maga illetékességi területe szerint. Úgy tűnik, hogy a Texas államban található Waco városának kerületi bírója ezúttal is a VLSI javára döntött, hiába fellebbeztek az Intel illetékesei, ami azt jelenti, hogy ha a vállalat nem talál több lehetőséget a döntés támadására, akkor előbb-utóbb ki kell fizetnie a VLSI-nek megítélt 2,18 milliárd dolláros kártérítési összeget.
Ez már a második fordulója volt az ügynek, ugyanis első körben ugyanez a bíróság egyszer már a VLSI javára döntött. Akkoriban úgy tűnt, a két szóban forgó szabadalom, vagyis a 759-es és a 373-as kapcsán az Intel szabadalomsértést követett el, amely miatt az egyik szabadalom kapcsán 675 millió dolláros, míg a másik miatt 1,5 milliárd dolláros kártérítési összeget szabtak ki a vállalatra. Érdekesség, hogy a 759-es szabadalmat, ami a frekvenciaszabályozással kapcsolatos, eredetileg a SigmaTel fejlesztette ki, míg a 373-as szabadalmat, ami a memória minimális üzemi feszültségének csökkentésével kapcsolatos, a Freescale szakemberei alkották. Ezek felvásárlásokon keresztül kerülhettek a VLSI tulajdonába.
Az Intel és a VLSI között nyolc szabadalom miatt zajlanak perek, amelyekkel a VLSI kártérítést szeretne elérni, hiszen szerintük az Intel ezeket a szabadalmakat megsértette különböző technológiáival, azaz jogtalanul használta fel őket. Az Intel szerint a VLSI összesen 7,1 milliárd dolláros kártérítési összeget szeretne érvényesíteni a perek során, plusz a jövőbeni jogdíjakra, az ügyvédi és peres költségekre, valamint a kamatokra is igényt tart. Az Intel számításai szerint akár 11 milliárd dolláros kártérítési összeg kifizetésére is sor kerülhet, ha minden szabadalmi pert elveszítenek a VLSI-vel szemben.
Az Intel egyébként áprilisban már nyert egy szabadalmi pert, amelynek keretén belül 3 milliárd dollárnál is nagyobb kártérítést sikerült elkerülnie, ugyanis a VLSI vádjait nem találták teljesen megalapozottka, hiába állította a vállalat, hogy az Intel 2014-ben bemutatott SpeedShift technológiája sérti egyes szabadalmait – a SpeedShift igazából a 2000-es évek elején bemutatott SpeedStep technológia alapjait viszi tovább.
Hogy a felek között meddig tart még a csatározás? Az efféle ügyeket ismerve könnyen lehet, hogy évekig, az viszont egyelőre rejtély, végül mekkora kártérítést ítélnek meg a VLSI-nek, aki az Intel szerint egy egyszerű szabadalmi troll.





























