A Paradox bejelentése alapján továbbra sem fognak unatkozni a Stellaris rajongói. A 2.1-es, Niven névre hallgató frissítésben átdolgozzák az anomáliákat, illetve bevezetik a több csillaggal rendelkező naprendszereket. Valószínűleg az update-tel egy időben sztorikiegészítő is érkezik Distant Stars címmel.

A Niven frissítéssel minden anomáliakutatás sikeres lesz. Jelenleg a tudósaink szintje alapján van esély a küldetés sikertelenségére, de a Paradox szerint ez a rendszer inkább csak arra jó, hogy a játékosok sokáig ne is foglalkozzanak az anomáliákkal. Az update után a sikeresség garantált, csak a munka elvégzésének ideje függ majd attól, az anomália szintjéhez milyen közel áll tudósaink szintje, fejtette ki a stúdió.

Változik a hyperlane-rendszer is, ami az egyes csillagokat köti össze az Apocalypse kiegészítő óta. Ezentúl az útvonalak koncentrálódnak majd egyes csillagcsoportok környékén, melynek tagjait sűrűbben elhelyezkedő, keskenyebb „sávok” fűzik egymáshoz. Ezzel képesek lesznek elkerülni, hogy a hasonló helyekre Leviatánokat, vagy más erős űrszörnyet helyezzenek, illetve az MI könnyebben talál majd megfelelő helyet az űrbázisok számára.

Megjelennek a bináris, vagy trináris naprendszerek is. A kettő, esetleg három nap megléte azt is jelenti, hogy itt nagyobb mennyiségű erőforrást és bolygót találhatunk. Néhány vidéken többszörös aszteroidaövezet alakulhat ki, ezekben új módszerekkel kutathatunk majd alapanyagok után, de hatalmas lények is őrizhetik őket.

A Distant Stars DLC történetének középpontjában a felfedezés áll. Új anomáliák, különös lények, és egy ősi kapuhálózat is lesz benne. Ezen felül különleges naprendszerek nyomait kutathatjuk, és eljuthatunk egy, az ismert űrön kívül eső, titokzatos szektorba is, de az ide vezető út titkáért nagy lesz a verseny.

A Niven update és a Distant Stars kiegészítő megjelenési dátuma még nem ismert, ez utóbbi nagyjából tíz eurós áron várható.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ChoSimba
ChoSimba
2018. ápr. 25. 12:51
#2

" A kettő, esetleg három nap megléte azt is jelenti, hogy itt nagyobb mennyiségű erőforrást és bolygót találhatunk."

Ja, mert az életben nem pont fordítva van :)

Szefmester
Szefmester
2018. ápr. 25. 14:51

Remélhetőleg lesz valami hasonlóság a valósággal, és a csillagok fele ikercsillag lesz, a lakható rendszerek meg csak bizonyos fajtáknál, és távolságban helyezkednek el.

Szefmester
Szefmester
2018. ápr. 25. 10:05
#1

Remek, tartalmi DLC. Csak sajnos annyira átdolgoznak megint mindent hogy a modok megint nem lesznek használhatóak hetekig. A modderek már szerintem kezdik nagyon unni az újabb updateekhez igazítást. Mert ha még a modot integrálnák a játékba mint az Ark teszi, de nem.

Vissza az oldal tetejére