Shop menü

180 FOKOS FORDULAT JÖHET A TESLÁNÁL, VISSZATÉRHET A RADAR AZ AUTÓKBA

Mégsem elegendő mindenre a Tesla Vision? Nagyon úgy fest, hogy a vállalat ismét használni fog kiegészítő szenzorokat a kamerák mellett.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
180 fokos fordulat jöhet a Teslánál, visszatérhet a radar az autókba

Mint ismeretes, a Tesla rendszeresen azt hangoztatja, hogy nincsen semmi szükség ultrahangos érzékelőkre, LiDAR-okra és más szenzorokra ahhoz, hogy az autók képesek legyenek érzékelni a környezetüket. A Tesla Vision kamerákkal méri fel, hogy mi van a jármű körül, és ez alapján tud tájékozódni.

Sokan vitatják azt a megközelítést, hogy nincs szükség a radarokra és egyebekre, de Elon Musk és a Tesla ebben sziklaszilárd elhatározáson volt. Legalábbis egészen eddig úgy tűnt, hogy ezt az álláspontot már semmi nem tudja megváltoztatni. Most azonban érdekes fejleményekről számolhatunk be, ugyanis a jelek szerint újra radarokkal szerelhetnek fel Teslákat.

Galéria megnyitása

Hivatalosan semmit nem lehet tudni az ügyről, de a Tesla néhány hónapja beadott egy dokumentumot az FCC-nek az Egyesült Államokban, amiben jelezte, hogy radarokat szeretne használni a személygépjárművekben. A Szövetségi Kommunikációs Bizottságnak beadott papírok júniusiak, de annak idején titkosították ezeket fél évre, arra hivatkozva, hogy előnyszerzésre alkalmas megoldásokat írnak le. Most, hogy ez lejárt, a Tesla kérvényezte a titkosítás meghosszabbítását, de ezúttal már csak 60 napra.

Az a hír járja, hogy január közepén jelentheti majd be a Tesla azt a fejlesztést, ahol a radarok ismételten meg fognak jelenni. És könnyen lehet, hogy ez annak a beismerése lesz majd, hogy az önvezetést valójában nem lehet tökéletesen megoldani kiegészítő szenzorok nélkül, tehát a Tesla Vision nem jelenthet egyedül megoldást az FSD, tehát a teljes önvezetés megvalósításában.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor ahhoz, hogy a kép teljes legyen, hozzá kell azt tennünk, hogy Elon Musk igazából sosem volt 100%-ig a radarok ellen. Mert bár a Tesla Vision esetében mindig azt hangoztatták a cégnél, hogy ez a kamerákra támaszkodva tökéletesen elegendő, Musk azért néhány alkalommal azt elhintette, hogy a nagyon magas felbontással rendelkező, rendkívül fejlett radarok értemben képesek kiegészíteni a kamerákra épülő gépi látást.

A most felfedezett FCC dokumentumban pedig nem szimplán radar szerepel, hanem HD radart említ a Tesla. Tehát kifejezetten nagy felbontással rendelkező radarokat vehet majd használatba a Tesla az újabb járműveinél. Időközben pedig már kiszúrtak egy olyan Model 3-at, ami részben álcázva közlekedett az Egyesült Államokban, és nem kizárt, hogy igazából ez már egy olyan ráncfelvarrott autó, ami a szóban forgó nagy felbontása radarokat is magában foglalja.

Galéria megnyitása

A hatóságoknak biztosított papírok tanúsága szerint olyan tartományban üzemel a használni kívánt radar, ami leginkább a Bosch és a Continental termékeinél fordul elő. A Tesla korábban Continental radarokat használt, de ezeket mostanra teljesen kivonta a képlatből. A vállalat még 2020-ban együttműködésre lépett az Arbe Roboticsszal, ami egy olyan radaros technológián dolgozott, melyet 4D szkennelésre lehetne felhasználni. Az is lehet, hogy itt erről lesz majd szó.

Egyes feltételezések szerint pedig még az is benne van a pakliban, hogy a Tesla Vision továbbra is csak kamerákra fog fókuszálni, és nem is azért fog alkalmazni radart a vállalat, hogy az önvezető rendszert támogassa. Benne van a pakliban az is, hogy a beltérben fogja ennek hasznát venni a Tesla.

Az biztos, hogy 2023 januárjában ezek szerint fontos bejelentéseket tehet majd a Tesla.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére