Az Acer bizalmas adatai iránt igencsak érdeklődnek a hackerek, az elmúlt évek folyamán több támadás is érte a vállalatot, amelyek alkalmával több fontos és kényes adatot sikerült megszerezniük a kiberbűnözőknek. Sajnos idén is sikerült eredményes támadást intézni a vállalat egyik belső szervere ellen, amelyen az Acer szerint a termékek javításával foglalkozó technikusok számára tároltak fontos adatokat. A támadó már licitre is bocsátotta a nagyjából 160 GB-nyi adatot, amire sikerült szert tennie.
Az eset még február közepén történt, ám csak nemrégiben derült fény rá, és az Acer illetékesei meg is erősítették, valóban támadás érte őket, ugyanakkor kiemelték: vásárlói adatokhoz nem fért hozzá a hacker. Az összesen 655 könyvtárból és 2869 fájlból álló zsákmányban a támadó szerint bizalmas prezentációk, illetve számos egyéb bizalmas adat is jelen van, márpedig ezek nem tipikusan olyan adatok, amelyekre a javításokat végző technikusoknak szükségük lenne. A csomag tartalmaz még technikai leírásokat, ISO fájlokat, illetve egyéb szoftveres képfájlokat, termékkódokat, BIOS adatokat, illetve ROM fájlokat is.
A 160 GB-nyi bizalmas adatot áruló hacker nem határozott meg konkrét összeget, amelyért továbbadná a csomagot, inkább licitre bocsátotta őket, az ajánlatokat pedig privát üzenetben várja, vagyis ez nem az a klasszikus, megszokott aukció, mint az egyéb termékek esetében, ami azért érthető. Amennyiben sikerül megállapodni, az összeget természetesen nem készpénzben, bankszámlára kéri, hogy aztán könnyedén a nyomára akadjanak, hanem kriptovalutában – a Monero (XMR) a preferált fizetési eszköz.
A fenti adatlopást még vizsgálják az Acer szakemberei, ám abban már most is teljesen biztosak, hogy a támadás során nem kerültek veszélybe vásárlói adatok. A vállalat tehát éppen az ügy felgöngyölítésén dolgozik, amiben sajnos már van rutinja a csapatnak, ugyanis az elmúlt évek során több hackertámadás is érte az Acert. A világ ötödik legnagyobb PC gyártója 2021 folyamán egyszer már kifizetett 50 millió dollárt egy zsarolóvírus-csoportnak, akik bizalmas adatok kiszivárogtatásával fenyegetőztek, majd 60 GB-nál is több adatok loptak el a cég egyik szerveréről 2021 októberében.