Ma tizenöt esztendeje, hogy megjelent az életszimulátorok műfaját újradefiniáló The Sims. Az évek során még három további résszel, valamint megszámlálhatatlan kiegészítővel és spin-offal gazdagodó széria alapötletét egy tragédia inspirálta. A sorozat atyja, Will Wright ugyanis 1991-ben mindenét elvesztette a közel négyezer épületet megsemmisítő, és huszonöt ember életét követelő oaklandi tűzvészben.

Az mindent nulláról újrakezdeni kénytelen férfi életében az ezt követő, kihívásokkal teli, és érzelmileg is nehéz időkben fogalmazódott meg először egy olyan játék ötlete, amiben a felhasználók egy virtuális család mindennapjait irányíthatják. Ám a koncepciót csak azt követően tudta végleges formájába önteni, hogy a Jeff Braunnal közösen alapított cégét, a Maxist felvásárolta a tőkeerős EA. Bár a nagyvállalat illetékesei már akkor is gyűlöltek minden kockázatot, arra jutottak, hogy Wright kaphat egy esélyt álma megvalósítására.

Döntésüket nem volt okuk megbánni. A designer játéka rekordgyorsasággal hódította meg a felhasználók szívét, és tizenhat millió feletti példányszámban kelt el, ezzel biztosítva helyét a legjobban fogyó programok között. Hogy a siker nem csupán egy pillanatnyi fellángolás volt, azt jól mutatja, hogy a Sims a maga 175 millió eladott játékával minden idők hetedik legjobban teljesítő játék-franchise-a.

A jeles évforduló alkalmából a fejlesztők egy kisebb, de sokak által régóta várt új funkcióval lepték meg a Sims 4 játékosait, akik az új, családfa opció segítségével mindig naprakészek lehetnek simjeik családi állapotáról. Mivel a jeles évforduló ünneplése egész februárban tart majd, gyaníthatóan más meglepetések is várhatóak.

Nektek milyen emlékeitek vannak a Sims-szel kapcsolatban?

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Runo
Runo
2015. febr. 5. 17:07
#2

Emlék?!

1x kipróbáltam, és azt mondtam, hogy aki ezzel órákat képes letolni, annak úgy kell.

Virtuálisan ugyan azt csinálni, mint amit valóban megtehetek, az életünk legnagyobb időpazarlása.

Cavalli87
Cavalli87
2015. febr. 6. 10:57

Lelki szegényeknek jó, akik ezáltal mások, izgalmasabb életét élhetik.

Shinjiii
Shinjiii
2015. febr. 5. 15:49
#1

Nektek milyen emlékeitek vannak a Sims-szel kapcsolatban?

Hogy részről részre ugyanaz a DLC áradat jobb grafikával. Eszem ágában sincs megvenni, mióta az EA ingyen odaadta a második részt. Nehezen veszem rá barátnőmet a játékra, de ezzel a szarral minden nő órákat képes nyomni, második helyre leszorítva a fészbukot. :D

Vissza az oldal tetejére