12 GB-NYI VRAM-OT KAPHAT A RADEON RX 6700 XT

A NAVI 22 XT alapú videokártya akár már az idei év első negyedévében bemutatkozhat, de érkezik mellette egy NAVI 22 XL alapú megoldás is, a Radeon RX 6700.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. febr. 2. 8:50
12 GB-nyi VRAM-ot kaphat a Radeon RX 6700 XT

Az AMD videokártya kínálata jelenleg háromféle Radeon RX 6000-es sorozatú modellből áll, amelyek egyelőre még eléggé nehezen érhetőek el kereskedelmi forgalomban, ugyanis egyszerűen nem készül belőlük annyi, amennyire a piacnak igénye lenne, ez pedig az árak alakulására is negatívan hat. A Radeon RX 6900 XT kínálatot itt, a Radeon RX 6800 XT felhozatalt itt, míg a Radeon RX 6800-as termékpalettát itt összesítettük egy-egy nagy hír formájában, de a jelek szerint hamarosan újabb videokártyával is megtehetjük ezt, ugyanis már akár az első negyedévben megjelenhet a Radeon RX 6700 XT.

Ez a videokártya várhatóan már nem a NAVI 21 GPU különböző verziói köré épül, mint a fentebb említett termékek, hanem egy kevesebb erőforrással ellátott, így szerényebb teljesítményt kínáló NAVI 22-es megoldást használhat. Az elsősorban 1440p-s játékra ajánlható Radeon RX 6700 XT-vel kapcsolatban egyelőre nem sok adat látott nyilvánosságot, ám a napokban Andreas Schilling, a német HardwareLuxx munkatársa érdekes információmorzsákat osztott meg, amelyek alapján úgy néz ki, a Radeon RX 6700 XT esetében 12 GB-nyi GDDR6-os VRAM-ot használhat az AMD. Ennek megfelelően a memória-adatsín sem 256-bites lesz, mint a fentebb felsorolt, 16 GB-nyi GDDR6-os VRAM-mal ellátott termékeknél, hanem csak 192-bites, ám a megcélzott felbontáshoz ez is elegendőnek ígérkezik majd, főleg, ha itt is alkalmazzák az Infinity Cache névre keresztelt újítást. Utóbbival kapcsolatban egyelőre nincs konkrét információ.

A NAVI 22-es GPU a dolgok jelenlegi állása szerint maximális kiépítésben 40 CU tömbbel rendelkezik, azaz összesen 2560 stream egységet foghat majd munkára. A Radeon RX 6700 XT fedélzetén ez, vagyis a minden erőforrását használni tudó NAVI 22 XT GPU teljesíthet szolgálatot. Az említett videokártya mellé egy Radeon RX 6700-as modell is érkezhet, ami jó eséllyel szintén ugyanúgy 192-bites memória-adatsínnel és 12 GB-nyi VRAM-mal rendelkezhet, viszont ez már NAVI 22 XL típusú GPU-t kap, ami 40-nél kevesebb aktív CU tömbbel gazdálkodhat – a pontos számról egyelőre nincs megbízható információ. A kevesebb aktív CU tömb jóvoltából természetesen a TDP keret is alacsonyabbnak ígérkezik.

A Radeon RX 6700-as sorozat tagjai valamikor az év első felében mutatkozhatnak be, talán még az első negyedév folyamán, várható árazásukkal kapcsoltban egyelőre nincs információ. Ezek a termékek várhatóan az Nvidia GA104-es és GA106-os GPU-val szerelt videokártyái ellen szállhatnak harcba a piacon a felhasználók kegyeiért. Reméljük, a rajtra elegendő mennyiségű videokártyával készülnek a partnerek, így nem lesz majd akkora hiány a termékekből, mint amekkora az eddig piacra dobott Radeon RX 6000-es sorozatú videokártyáknál tapasztalható, sajnos jelenleg is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. febr. 2. 16:04
#3

"12 GB-NYI VRAM-OT KAPHAT A RADEON RX 6700 XT"

Nem tok mindegy mennyi rammal nem lehet kapni?

Imasundaj
Imasundaj
2021. febr. 2. 13:08
#2

A tökéletes utód az RX 480-amnak. Kár hogy 3x annyiért sem lehet majd kapni mint amennyibe az került újonnan. Már ha egyáltalán lehet majd kapni.

tomchee
tomchee
2021. febr. 3. 2:06

@Saabtroll95 ja de ha most eladod a kártyádat, akkor ott vagy hogy, van pézed, de ott vagy VGA nélkül x"D

Joachim21
Joachim21
2021. febr. 2. 10:22
#1

Napokban néztem az iponon, hogy egyáltalán nincs épkézláb videokártya, ami volt eladták. Ebből sem lesz 2022-ig készlet, de azért a nyálunkat csorgathatjuk majd rá.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. febr. 2. 13:38

@Igordysztrolyer Neked úgy tűnik nem sikerült belőle tanulnod, mert még mindig nem tudsz különbséget tenni szükség és luxus között. A kenyér az szükség, az évente cserélt videokártya meg telefon az luxus.

Vissza az oldal tetejére