Shop menü

10%-OS LEÉPÍTÉS JÖN A METÁNÁL, ÉS MÁS CÉGEK IS EZREKTŐL VÁLNAK MEG

Miközben a Metánál állások tömkelege szűnik meg, a Microsoft olyan lehetőséget nyújt a dolgozóinak, amire az elmúlt 51 évben nem volt példa.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
10%-os leépítés jön a Metánál, és más cégek is ezrektől válnak meg

A Meta kapcsán már múlt hónapban lehetett arról pletykákat hallani, hogy jelentős tömegével küldhet el munkavállalókat, és hivatalos bejelentés érkezett erről. Mark Zuckerberg csapata a mesterséges intelligenciának ad egyre nagyobb teret házon belül, és ezzel párhuzamosan eszelős összegeket fordít MI-vel kapcsolatos beruházásokra.

Jelen állás szerint a munkavállalók nagyjából 10 százalékát teszi lapátra a közösségi médiát uraló vállalat, ami azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen 8000 ember veszítheti el az állását.

A hivatalos információk szerint a leépítéseket május 20-án kezdi meg a Meta, és néhány hét alatt fognak mindenkit értesíteni. A második negyedéves pénzügyi beszámoló végén így már látszódni fog, mekkora létszámmal üzemel tovább a vállalat. Erre a 2025-ös év végi adat a legfrissebb, akkor 78 865 embert foglalkoztatott teljes munkaidőben a Meta.

„Mindez része annak a folyamatos törekvésünknek, hogy a vállalatot hatékonyabban működtessük, és így ellensúlyozni tudjuk a többi beruházásunkat.” – jelentette ki a Meta. Azt pedig látni kell, hogy a cég valóban nem árul zsákbamacskát ebből a szempontból. 2023 óta arról beszél Mark Zuckerberg, hogy a cég hatékony működését fenn kell tartani, és azóta igyekszik a Meta létszámát a 70 ezres szint körül tartani. A rendelkezésre álló információk alapján most is nagyjából arra a szintre fognak visszaállni. 

Fontos még a Meta kapcsán, hogy nagyjából hatezer nyitott munkahelyre keresett embereket eddig, viszont ezt is átgondolta, és a betöltetlen állásokra vonatkozó hirdetések csaknem egészét elveti. Így akik korábban a Metához készültek, nagy valószínűség szerint kénytelenek lesznek más irányba elindulni, ha csak nem mesterséges intelligencia kutatók, mert azok előtt továbbra is nyitva áll az ajtó.

Miközben a Meta leépítésbe kezd, kiderült, hogy a Microsoft egy önkéntes végkielégítési programot indít, tehát lényegében ösztönözni fogja a munkavállalók egy részét a felmondásra.

A forrás szerint a redmondi szoftveróriás az amerikai munkavállalók nagyjából 7 százalékának nyújt végkielégítéssel összekötött felmondási lehetőséget. A CNBC számításai szerint ez adott esetben akár kb. 8750 munkavállaló távozását jelentheti, hiszen a Microsoft csak Amerikában nagyjából 125 ezer embert foglalkoztat a legutóbbi adatok szerint. A feltételezések szerint ez is a mesterséges intelligencia térnyerésének és a beruházási költségek jelentős emelkedése miatt alakul így. 

Egyre több technológiai cégnél indulnak meg jelentősebb elbocsátások, amik akár egy krízist is eredményezhetnek a szakértők szerint. Az Amazon 2025 végén kezdett egy olyan leépítésbe, ami a teljes munkaerőt érinti, és a mai napig nem zárult le. A Snap kapcsán alig néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy nagyjából 1000 embert tesz az utcára. Az Oracle kapcsán is biztosan lehet tudni, hogy leépítésre készül, és a Nike is 1400 embert bocsát el, elsősorban a technológiai szektorban, miután nem jöttek be a cég korábbi várakozásai a sport és a technológia összefonódását illetően. 

Nem lenne meglepő, ha a következő hetekben újabb leépítésekről jönnének hírek. Amikor megszaporodnak az ilyen bejelentések, olyankor a nehezebb helyzetben levő cégek könnyebben felbátorodnak és állnak be a sorba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére