2003. május 6-án indította el a CCP az EVE Online-t, amely sok midenben eltért a szokásos MMO formulától. A Tranquility nevű szerveren New Eden világában a játékosok alkothatták meg közösen saját kalandjaikat, alakíthatták életüket és másokét is, és azóta is ők írják a világ történetét. Kalóztámadások, klánháborúk, csalások, átverések, árulások, céges kémkedés, beépített ügynökök kalandjai, hatalmas űrcsaták - az EVE-ben, amit páran tréfásan Excel-táblák az űrben címen emlegetnek minden lehetséges.

A szép kerek EVEforduló alkalmából a CCP interaktív idővonalat tett közzé honlapján, melynek segítségével megtekinthetjük azokat a kulcsfontosságú eseményeket, amelyek a játék történelmét alakították. A CCP Games főnöke, Hilmar Pétursson egy interjúban elmondta, hogy mindannyiuk számára érzelmekkel teli esemény ez a szülinap. "Ezért küzdöttünk, ezért harcoltunk 10 éven át minden nehézség ellenében, szembefordulva az észérvekkel és logikus elvárásokkal."

"Milliónyi embert hoztunk magunkkal erre az útra, és reméljük hogy az EVE újabb 10 évét is megihlethetjük és még jobban megismerhetjük ezt a koncepciót amely azóta sokkal többé vált egy számítógépes játéknál. Tíz éve követem a fejlődését, de a munka java még előttünk áll. Mostmár tényleg úgy gondolom, hogy az EVE mindnyájunkat túl fog élni."

A tavaly decemberi nagysikerű Retribution kiegészítő megjelenése után a játékosok száma meghaladta a 400 000-et a Tranquility szerveren, ehhez jött még a kínai szerver, a Serenity, amellyel együtt februárra a népesség túllépte félmilliót. Szépen növekszik a sandbox mérete, és az alkotók remélik, hogy a tervezett új átalakítások még több űrkalandra vágyót fognak bevonzani a játékba, melynek népszerűségét a Dust 514 című konzolos testvére és az új TV-sorozat is remélhetően növelni fogja.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Humbuk
Humbuk
2013. máj. 9. 11:22
#22

wishformore:

Igen igazad van. A tudás hatalom.

Én is azért szerettem meg az EVE-t mert összetett, és nehéz. Nem szeretem az olyan játékokat amiknél csak egy megoldás a jó. Szerencsére az EVE nem ilyen.

Te csapatban gondolkodsz, én soloban. Már tisztáztuk az alap dolgokat ezért nem is ismételnék. Azonban ha 1 v 1-ben gondolkosz, belátható, hogy az "öreg" karakter behozhatatlan előnyben van. (Ezt azért mondom, mert nem igen van limitje a kari fejlesztésnek, mint egy átlag MMO-ban, csak képzeld el egy 10éves karinak milyen skilljei vannak xD) Mástnem azért mert akár lehet egy gyára is ahonnan futószalagon ontja a hajókat amiket lazán beáldozhat a pvpre. Míg egy fiatal játékos nem teheti meg ezt.

De hagyjuk is ezt a részt.

(Csináltam is egy trial karit ^^ tegnap. JÓ ez a kis Venture, Sajna a trial acc korlátok miatt nem tudok jó helyen küldizni pedig már Caracalom is van.)

Továbbá az is baj, hogy türelmetlen vagyok, és szeretek gyorsan fejlődni, ha meg is vannak az alap skilljeid egy csatahajóhoz, igen hamar rájössz, hogy az alap nem elég mert a lvl4es küldikben igen csak kaptam az arcomba Apocalyse-l (régi fő karim) :)

Most azt tervezem, hogy felhasználom a 60an napos trialom és utána befizetek 3 hónapra. Annyi idő alatt csak összejön már a PLEX.

Azt tudom, hogy harcban többet lehet keresni, mint bányászattal alacsony szinten. De annyi az információ amit olvasok, hogy elveszek benne pedig nem vagyok hülye gyerek ^^

Tanácsokat priviben szívesen fogadok :)

Peace!

wishformore
wishformore
2013. máj. 8. 16:35
#21

@Humbuk

ami az elso hszedben irtal az hulyeseg, hogy fiatalabb nem tud ervenyesulni idosebb kari ellen. maximum akkor ha nem akar (pont) !

igen ezzel a jatekkal nagyon sokan jatszanak 2+ karakterrel. en jelenleg 4 accountot PLEXelek havonta.

kezdeti beruhazas jo ha van nyilvan segitseg. de monnyuk ha egy honapot befizetsz az kb annyi mint egy wow elofizetes, plusz 21 nap trial, azaz 51 nap. egyu 51 napos karival beleulsz egy Stabber Fleet issue hajoba es Amarr teruleten rongy gazdagra keresed magad highsec Explorationnel.

onnantol megvan aplexre havonta a 540 milla pár esti 1-2 órás farmolással. Nyilván utána kell olvasni hogy mit érdemes csinálni, és bele is kell jönni, de csak erre a profilra koncentrálva az max pár nap.

Nagy pézt keresni viszont nyilván specializált karakterekkel lehet, 3 játékos 5 karakterrel ki tud fejteni 1,8 - 2 Milliárd ISKt óránként, azaz fejenként 6-800 milla / óra. az havi egy estés 2-3 órás farmolással megvan 2 accountra meg a havi pvp lossokra a pénz,

Én pont az összetettsége miatt szeretem, a nagy többséget pedig pont ez taszítja, ami nem is baj, így legalább nem hígul fel a játékosbázis weekend gamerekkel, meg visító viktorokkal.

Tartalmas szórakozást biztosít napról napra évről évre, úgy hogy megvan a lehetőséged megválasztani egy olyan stíluist ami igazodik a szabadidődhöz úgy hogy nem kerülsz hátrányba azokkal szemben akik éjjelnappal kockulnak.

Sok szabadidővel nyilván lőhetsz POS-t reggeltől estig capital hajóban.

Heti 1-2 órával tartalmas szórakozás a Faction Warfare fregatt hajókkal (2-3hét skilligény), vagy a low budget Red / Blue war.

Humbuk
Humbuk
2013. máj. 8. 14:35
#20

dragon83:

Hehe majd vizsgaidőszak után lehet ektíválom az accom és megfogadom a tanácsod :)

Amit idéztél az nem neked szólt, hanem a hüledezőknek. ;)

dragon83
dragon83
2013. máj. 8. 12:58
#19

[italic]"Egyedül soloban minden segítség nélkül ezt a játékot elkezdeni 0 tapasztalattal igen nehéz!!!

Semmi sem lehetetlen persze, de ennyi."[/italic]

@Humbuk

Ez így is van. Épp ezért javaslom mindenkinek, hogy ne egyedül kezdje. Keressen egy magyar céget, ahova belép. Nagyon jó ez EVEs közösség, nem visítozó vérpistikék, 100%, hogy segíteni fognak neki. Még akár pénzt is adhatnak a kezdéshez.

Igen, vannak szemét játékosok. De ilyen az EVE kegyetlen világa. :) Engem például újoncként nagyon behúzott a csőbe egy külföldi, szét is lőtte a hajómat. Csak azért, mert még nem ismertem a PVP szabályait. Cserébe ráuszítottam egy tapasztalt IMGL-es társam, aki felkutatta az űrben és elbeszélgetett vele. :P

Humbuk
Humbuk
2013. máj. 8. 10:11
#18

kieg:

Azóta gondolkodtam, bár nem tudom mennyi most a PLEX ára, de amikor én ott voltam 450m körül volt. tehát 450m/130m arányában kiszámítható a mai árfolyam.

By the way éppen azon gondolkodom, hogy újra kezdem az EVE-et ^^

Lőjjetek szitává xD xD

Amúgy: ÉN a fairplay híve vagyok pl wowban ezért sem élvezkedtem soha olyanon, hogy max szinten öltem a kicsiket. Bár az EVE-ben rengeteg segítőkész és rendes játékos van (mint máshol is) azért akad olyan aki szétkap anlkül, hogy megvizsgálná azt, hogy noob vagy-e vagy sem. Aztán warning helyett kapod a rakétát a seggedbe ^^

Tudom, farkas törvények... :)

Humbuk
Humbuk
2013. máj. 8. 8:43
#17

wishformore:

Igazából nem igen értem, hogy mi baja lehet az agyadnak... Mert elvileg olvasni azt tudsz, de a szövegértelmezés az hagy némi kivetnivalót magaután!

Hogyan lehetne minden színtiszta hülyeség, amikor ez az ÉN élménybeszámolóm a játékról??

Ki a túró mondta, hogy mindenki arra a sorsra jut, mint én??

Ki mindta, hogy egyáltalán nem lehet érvényesülni a játékban??

Gondolkozz előbb és azt olvasd el amit írok, ne azt amit gondolsz, hogy írok!

ppeterpp: 2 acc mi? Valakinek sok felesleges pénze van MMO-ra...

Ha megmutatod, hogy 1 1 hetes karakterrel hogy csinálod meg a 130millát 2 óra alatt 0 segítség nélkül, akkor majd hiszek neked... Addig ez mind üres fecsegés.

Látom, hogy vannak itt olyanok akik nem igen értették meg a dolgok lényegi oldalát :)

[underline][bold]Egyedül soloban minden segítség nélkül ezt a játékot elkezdeni 0 tapasztalattal igen nehéz!!!

Semmi sem lehetetlen persze, de ennyi.

[/bold] [/underline]

És igen én is azzal kezdtem hogy az akkori 400 oldalas isk guideot elolvastam.

cato190
cato190
2013. máj. 7. 23:01
#16

@ tompi: több tízezret írtam ;)

@ Asagrim: természetesen lehet eltérő véleményed, de te is jó h*lye magyar szinten elkezdtél személyeskedni.

ha ez a játék neked nem tetszik, akkor leírhatod nyugodtan, primitív jelzők használata nélkül is. (ezek ugyanis csak téged minősítenek).

..és nem kell leírnod még egyszer, h neked nem tetszik...megértettük.

McDuglas
McDuglas
2013. máj. 7. 17:24
#15

@Asagrim: A tutorialt már újraírták.

tompi
tompi
2013. máj. 7. 16:07
#14

@Dragon: Doncit én (is) neveztettem ki CEO-nak ;)

@Asagrim: már át lehet lépni a tutorialt :D

@cato: csak javítanám, a 10ezer kevés, és nem fényezni akarom a játékot, jelenleg az aktív állomány 60 ezerre rúg egy barátságos szombat délutánon.

cato190
cato190
2013. máj. 7. 15:47
#13

@ Asagrim:

Szerinted ha ez a játék ennyire szar lenne, ahogy az előbb leírtad, akkor miért játszanak még vele 10 év után több tízezren? Úgy őszintén....

@ wishformore

  • Nálad a pont ;)
Asagrim
Asagrim
2013. máj. 7. 16:19

cato

Egyél szart ... több milliárd légy nem tévedhet ...

Attól mert egyeseknek ez jó, nekem még eltérő lehet arról a véleményem hogy mit várok egy játéktól nemdebár?

dragon83
dragon83
2013. máj. 7. 15:43
#12

@Tompi

Tudtam én. :) Én Zack Fair néven voltam benne az IMGL-ben egy darabig, de most határozatlan időre pihenőpályán van az EVE. A haverom D0nci most a CEO, vele együtt kezdtük még pár éve az EVE-t. Csak ő ott ragadt. :)

@Asagrim - semmit. :) De ez csak a tutorialra igaz amúgy, ki kellett volna még tartanod egy darabig.

Asagrim
Asagrim
2013. máj. 7. 15:31
#11

Legalább 4 éve próbáltam ki utoljára, de ez a játék beírta magát a személyes kis rekordkönyvembe, mint a legrövidebb ideig játszott játék. Másfél perc lehetett míg eldöntöttem hogy uninstallt nyomok. Gyakorlatilag azt rühelltem benne, hogy a tutorial egy jobbklikk menüországon vezetett keresztül, és semmi kedvem nem volt egy játékban menüket turkászni gameplay gyanánt.

Ez mennyit változott az utóbbi években?

tompi
tompi
2013. máj. 7. 14:45
#10

De :) IMGL, Ten Below Zero alvállalat ;) Csak nem akartam reklámozni, végén kikapok toborzásért. :D

dragon83
dragon83
2013. máj. 7. 12:41
#9

Örül a kis fekete szívem, hogy vannak EVE játékosok az Iponos tagok között is. :)

Tompi, te nem az IMGL-ben vagy benn?

wishformore
wishformore
2013. máj. 7. 10:56
#8

Humbuk, amit írsz az szín tisztán hülyeség, minden pontja. Először meg kellene ismerni a játékot azután írni róla.

solózva is milliárdokat lehet keresni, high secben wormhole nelkul is, napok alatt.

@sensorprime: ha nem érted hogy mi hogyan működik akkor persze mindenhol ki fognak lőni. ha meg utánaolvasol akkor bárhol elégnagy biztonsággal lehet közlekedni. és nem kell hozzá nullis T3 meg cov ops sem.

@sensorprime: A high sec exploration sokkal több pénzt termel mint a lvl4!

Cato jól linkelte, előbb olvassatok / tanuljatok http://www.isktheguide.com/

Kulonosen a pvp guide-ot. mert a játék minden aspektusa pvp. ha lvl4 highsecezel akkor is. soha nem vagy egyedül...

!!! Ez nem egy weekend gamereknek készült játék, bonyolult mert a karakterekhez képest neked sokkal többet kell tanulnod a játékról, hogy jó pilóta légy.

Ennél tartalmasabb és összetettebb játékot meg úgysem találni sehol. Aki meg szereti az effajta kihívásokat annak muszáj kipróbálnia'

sensorprime
sensorprime
2013. máj. 7. 9:53
#7

Humbuk ha egyedül tolod nincs jobb a lvl4 security missionnál.

Ömlik a pénz hisec-ben minden más elfoglaltsághoz képest.

Az mondjuk engem is zavar hogy viszont innen kimenni egyenlő a biztos hajóbukással

Low-secben a sok nyomorult csak azt várja mikor jösz be a kapun, 0-sec meg magán tulajdon, ha nem nyalod a seggüket be se mehetsz.

és persze hogy low meg 0-ban lehet csak olyat csinálni ami pénzt is hoz.

aztán csodálkoznak hogy a játékosok 80-90%-a mér highsecben tömörül, 0-ban meg vannak olyan rendszerek ahol egésznap nincs senki.

De nem mehetsz oda mert valakié a terület és nem engedi.

tompi
tompi
2013. máj. 7. 8:08
#6

Humbuk, én is a kapu másik oldalán állók szerepkörét töltöm be. :P

De a játék kiírja, hogy ide nem kéne bemenni, még meg is kérdezi hogy biztos vagy-e benne?! ;)

A PVP szabály nálunk is ilyen, ahogy Dragon mondta csak azt vigyed amit nem féltesz. :D

És mivel ez egy MMO, ezért igen, csapatban szokás játszani. :)

A játék-mechanika sokat változott az elmúlt 5 évben, van ami jó, van ami rossz. A mostani irány arra hajaz, hogy a kezdők sokkal gyorsabban beleülhessenek bármilyen csónakba. Ennek a veteránok nem örülnek, mert amikor én kezdtem még voltak learning skillek is, amire bizony úgy ment el 1-2 hónapod, hogy semmivel nem tudtál többet, csak gyorsabban tanulni.

A másik amit most hoznak, brutális inflációt generál a játékban, aminek én örülök is meg nem is, lényegében abból lesz jobb, hogy mindenki jobban megbecsüli a vasat amiben ül, ennél fogva kevesebb fog bemerészkedni low sec-be..

dragon83
dragon83
2013. máj. 7. 7:59
#5

Ugyan is magányos farkasoknak a bányászaton kívül nem igen való az űr.

Ez részben igaz, de azért lehet ám sok mindent csinálni egyedül is. Bár mostanában én sem játszottam, de ahogy hallottam rengeteg olyan új hely van, amelyet egyedül lehet felfedezni, és sok loot vár a szerencsésre.

Viszont tényleg ajánlott inkább belépni egy cégbe, és nem magányos farkaskodni. Nem muszáj velük játszani állandóan, de jó, ha van valaki mögötted, aki esetleg elkísér egy húzósabb útra, vagy jobb esetben, még pénzt is ad, ha épp rá vagy szorulva.

Humbuk
Humbuk
2013. máj. 6. 21:48
#4

dragon83

Ebben igazad van és nem is a realisztika volt az igazi probléma, mert tetszett, hogy komoly tétje van. Inkább az, hogy a nekem tesztő hajókra hónapokig kellett volna várni a tanulás miatt, +rávaló fegyverek.

És amikor az újdonsült battlecruiseremmel éppen egy vitatott területen ment át egy küldi én későn vettem észre... A kapu másikoldalán viszont már várták az ellenséget(vagy bárkit)... Lehet nem én voltam a célpont, de a tüzijáték egyből a tudtomra adta, hogy 130milliónyi cucc darabokra robbant, ahogy az agyam és a kis szívem is xD ^^

Mire a rendőrség odaért volna el is tűntek.

A játék stílusom miatt, +időhiány miatt adtam fel. Ugyan is magányos farkasoknak a bányászaton kívül nem igen való az űr. Sőt mivel szeretek abszolút középúton haladni, bányász+harcos karaktert csináltam az alatt a 3 hónap alatt, mikor rájöttem h ezt nemszabad xD illetve 2x annyi idő mire el érsz valamit.

ppeterpp
ppeterpp
2013. máj. 7. 12:51

Erről annyit hogy bányász+harcos karaktert lehet csinálni de dupla idő, inkább 2 account akkor. 130m isk meg kemény 2 óra meló ha jó helyen élsz és vannak kapcsolataid.

dragon83
dragon83
2013. máj. 6. 17:02
#3

Humbuk, nem változott a tanulósdi, a lényegi részek változatlanok maradtak. Véleményem szerint épp azért jó ez az MMO, ami miatt neked nem tetszett. Igenis lehet esélyem egy gyengébb, de megfelelően felszerelt hajóval is, ha ott van mögötte a tudás. Ez nem a játék hibája. Szerintem inkább a többi MMO a hülyeség ilyen szempontból, mert ott az epic loottal felszerelt veterán játékosok legyőzhetetlenek egy újonc számára. EVE-ben kérj kölcsön néhány megfelelő fegyvert és hajót a cégedtől (mert oda nagyon megéri belépni), és még közepes karival is esélyed lesz a többiek ellen.

Figyelmeztetés nélküli instant kill szerintem nincs már.

A cégnél nálunk volt egy mondás: PVP-zni csak olyan hajóval menj, amit nem sajnálsz elveszíteni. Picit persze bosszantó, ha elveszíted a drágaságod, de hát ilyen hely az EVE univerzum. Kegyetlen. :D

cato190
cato190
2013. máj. 6. 16:57
#2

Szerintem meg pont az a jó, h kis hajóval is kilőhetsz nagyokat és öregeket is egyaránt.

Ma a játékban 1 nap alatt megkeresheted a havi "betevőt". (pl: HQ Incursion, 0.0lp, c5-6wh)

Corpokba léphetsz be, ahol nemcsak tudásukkal, de javaikkal is segítenek a corptársaid.

Mindenkinek csak ajánlani tudom a játékot!

http://www.eveonline.com/

http://www.eve-online.hu/index.php

http://www.isktheguide.com/ (Magyarok írják és Ingyenes)

http://defp.info/

Humbuk
Humbuk
2013. máj. 6. 16:42
#1

Imádtam amikor játszottam vele, azonban egyszerűen lehetetlen leküzdeni azt az előnyt, amellyel a régi játékosok rendelkeznek...

A real time tanulás miatt és a sok milliós hajók bukása miatt, számomra elég hamar élvezhetetlenné vált. (Mert igen csak frusztráló amikor a csatacirkálódat egy veterán játékos egy légypiszoknak számító hajóval rongyá veri. De a figyelmeztetés nélküli instant kill is aranyos ^^)

Nem, a biztosítás nem elég xD, főleg amikor heteket tanulsz és gyüjtögetsz egy hajóra, hogy meg tudd venni-felszerelni-vezetni és utána 1 perc alatt űrhamu lesz belőle, és ha kellően agresszív az ellenfél akkor a kis asztronautádat is szitává lövi, ami miatt a sok millás implantjaid is bukod :)

Jó játék, realisztikus! Végtelen sok lehetőséggel. Sok időt igényel! (Ha ügyes vagy akkor játékon belüli pénzel is megtudod venni a havi feltöltést).

Nem tudom, hogy változott-e a tanulósdi, mert már régen nem játszottam, de aki szereti az űrös játékokat, annak kötelező darab! Még akár pár hónap erejéig is.

Vissza az oldal tetejére