Ahogy az a korábbi hírek alapján már várható volt, ma végre elérhetővé vált a Microsoft Windows 8 operációs rendszerének bemutató kiadása, amely Consumer Preview néven fut. A szeptemberben kiadott változathoz képest rengeteget változott a Windows 8, természetesen előnyére. Az alábbiakban nagyjából összesítjük is, hogy pontosan milyen újításokra számíthatunk.

A Windows 8 Consumer Preview a korábbi Developer Preview változatnál sokkal jobb felhasználói élményt kínál, hiszen a korábbi változat inkább a programozók számára készült, hogy a Microsoft szemléltethesse az új szoftverben rejlő programozási lehetőségeket.

Ezzel szemben a Consumer Preview már jóval szélesebb kört céloz meg, így érthető, hogy ennél a kiadásnál már fontos volt, hogy a felhasználói élmény is minél pozitívabban alakuljon. A vállalat a Barcelonában zajló Mobile World Congress alkalmával tartott egy rendezvényt, amelynek keretén belül lehullott a lepel a Windows 8 Consumer Preview kiadását érintő legfontosabb újításokról is. Ezeket felsorolás formájában az alábbiakban szedtük össze.

 

[list type="unordered"]

[*]Rengeteg változtatás és fejlesztés. A szeptemberben kiadott Developer Preview változat azért készült, hogy a gyártó a fejlesztők számára bemutathassa a programozási platformot és az abban rejlő lehetőségeket. Azóta a Windows 8 minden tekintetben továbbfejlődött, így a mostani kiadás sokkal jobb felhasználói élményt nyújt. A változások sora ott kezdődik, hogy most már komplett felhasználói élmény tartozik az érintés alapú, a billentyűzet alapú és az egér alapú irányításhoz, emellett az operációs rendszer teljesítménye is javult, sőt, az egyes alrendszerek jobb minőségben állnak a felhasználók rendelkezésére és megbízhatóbban működnek. A hozzáadott szolgáltatásoknak köszönhetően sokkal teljesebb kép alakulhat ki a felhasználók szemében a Windows 8 várható felhasználói élményével és képességeivel kapcsolatban.

 

[*]Windows Store, új alkalmazásokkal. Az új kiadás érkezésével megnyílt a Windows Store béta változata, amely számos Metro stílusú szoftverrel várja az érdeklődőket, kezdve a harmadik fél által készítet alkalmazásoktól a Microsoft fejlesztői által megalkotott appokig. A Consumer Preview segítségével az új alkalmazások ingyenesen kipróbálhatóak. A Windows Store személyre szabott alkalamzás-ajánlásokat ad a felhasználóknak, emellett arra is lehetőségünk van, hogy alkalmazásainkat egyéb Windows 8 alapú PC konfigurációkra is magunkkal vihessük. A Windows Store segítségével könnyedén felfedezhetőek az egyes hasznos alkalmazások, amelyek aztán ingyen ki is próbálhatóak – ez a megoldás a fejlesztők számára az összes platform közül a legjobb lehetőségeket kínálja.

 

[*]A felhő, ami összeköt. A Windows 8 Consumer Preview zökkenőmentes integrációt biztosít a felhasználók számára az egyes eszközök esetében, így a különböző tartalmak az összes Windows 8, illetve Windows Phone alapú eszközünkön elérhetőek. A felhő használatához be kell jelentkeznünk Microsoft felhasználói fiókunkba, majd ezután lehetőségünk van beállításaink hordozására és bármelyik Windows 8 alapú PC-n történő alkalmazásukra, de emellett használhatunk felhő alapú tárhelyet, kommunikálhatunk barátainkkal és ismerőseinkkel e-mail alapon, de naptár és címjegyzék is rendelkezésünkre áll. A felhő segítségével egyszóval hatékonyan összekapcsolhatjuk Windows 8 és Windows Phone alapú eszközeinket.

 

[*]Internet Explorer Platform Preview 5. Az Internet Explorer legújabb kiadása átalakult, így újfajta felhasználói élményt kínál, ami csak Windows 8 alapú konfigurációkon érhető el. Az új felhasználói kezelőfelület kialakításánál a legfőbb szempont az volt, hogy a webböngésző kezelőfelülete minél kevesebb helyet foglaljon el a hasznos „kijelző-térből”, azaz a webes tartalmak számára minél több hely álljon rendelkezésre. Az új Internet Explorer gyors és zökkenőmentes böngészést kínál, hála a hardveres alapokon nyugvó gyorsításnak.

 

[*]Bemutató az új hardveres lehetőségekről. A rendezvény alkalmával a Microsoft illetékesei több x86-os és ARM alapokon nyugvó referencia eszközt is bemutattak, amelyeken Windows 8 futott. Ezek az eszközök a kiválasztott fejlesztőkhöz kerülnek, akik tesztelhetik rajtuk új alkalmazásaikat, illetve új technológiáikat.

[/list]

A Windows 8 Consumer Preview angol, francia, német, japán és egyszerűsített kínai nyelven érhető el. A szoftver letöltéséhez ide kell ellátogatni, ahol további információk is találhatóak az új operációs rendszer bemutató kiadásával kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

84 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Amiggo
Amiggo
2012. márc. 4. 21:34
#78

bocs az offért már megvan(google a barátom :D)

Amiggo
Amiggo
2012. márc. 4. 21:29
#77

Raknám fel virtual box ban erre please enter produkt key !

csak nekem kér serialt ?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. márc. 3. 16:32
#76

A startmenüről annyit, hogy helyette már most is 3rd party launchert használok, úgyhogy nem fog hiányozni. Amennyiben a Metro UI kiküszöbölése megoldható lesz, továbbra sem lesz semmi gondom a rendszerrel.

Layosh
Layosh
2012. márc. 3. 0:54
#75

A Consumeren nem működik én próbáltam :(

Layosh
Layosh
2012. márc. 2. 19:47
#74

Sziasztok!

Nos akkor énis elmondanám a tapasztalataimat a rendszerrel kapcsolatban.

Az egészet egy Atom D525 ös konfigra raktam fel. 1.86Ghz 2 mag és 4 szálon megy.

1 giga DDR2 RAM és 250 giga SATA 2 7200RPM vinyó.

A telepítés pendrive ról szűk 15 percett vett igénybe...

A rendszer maga kb 30 másodperc alatt lessz harckész a bekapcsológomb megnyomásától számolva. Az internetre egy pillanat alatt felpattan. Viszonylag hamar megszoktam a Metro kezelését. De a következő a bajom vele. Hogy ha megadom a windows live accountomat ami mostmár microsoft account akkor azt kéri bejelentkezéskor. Nem kutattam ezt biztos kilehet kapcsolni. Namost én amikor a számítógépet hasznlom a következő dolgokat nézem az Asztal vagy a Metro helyett: internetböngésző, filekezelő, filmnézés, zenehallgatás! Namost a Metro felületen nekem volt kint kb 8-10 dolgo. Kérdezem így mi értelme van? Továbbá elindítom az MSN messengert akkor előbb átvált régi asztalra és ott fut. A régi asztal atom puritán semmi sincs. A metro felületen lévő lomtárart nem lehet üríteni. Csak megnyitja azt a régi asztalon... Az időjárás program nálam nincs internetkapcsolat hibával elszállt. Béta simán benne van. A rendszererőforráskezelésre annyit mondanék hogy mindenféle driver és víruskereső és komolyabb programtelepítés nélkül 500Mb ramot evett alapon ami pár app elindítás után rögtön 700Mb ra emelkedett. A procit viszont nem terhelte számottevően. Alapból körülbelül 29-35 processz futott. Nem sokkal kevesebb mint a 7 es alatt. A metro amúgy akadozásmentesen simán fut. Vannak apró bugok kilehet akasztani a rendszert... Én nekem az a véleményem hogy így ebben a formában hangsúlyozom az én számomra tökéletesen fölösleges a metro. Ha a facebook újdonságokra vagyok kíváncsi hát meglesem a már meglévő böngészőmben. Ha az email akkor dettó. A hírek detto. Az MSN nálam szinte standrban fut. Az viszont számomra érthetetlen hogy kettő vezérlőpult van. Egy metro alatt egy pedig a régi asztal alatt. Ez minek? Két internetböngésző van és egyik sem tud a másikról semmit!!! Tehát ha metro alatti böngészőben elmentünk egy könyvjelzőt akkor azt a sima asztaliban nem látjuk. Számomra érthetetlen hogy mit keres a beállítások menüpont alatt a kikapcsolás funkció? Miért nem lehet ezt közvetlen a Metro egyik sarkába rakni? Miért jó az hogy ha van száz program felrak és tele van a metró? hogy a méteres "IKON" okat félóráig görgessem a képernyőn. Egyébként a developer previe óta sok gesztusérzékelés bekerült. Nem rosz hogy fentről lehúzva a metro alkalmazást akkor az bezárul! Ez pozitív. Viszont ha fut egy böngésző akkor az életbe nem fogom látni hogy valaki rámírt MSN en... Sok esetben több kattintásba kerül egy dolgot elérnem mint 7 es alatt. Félre ne értsetek nem kérem vissza a start menüt. Szinte nem is használom. De a metrot sem fogom. Így fölösleges sok dolognál a duplikálás. A rendszer rugalmassága tény hogy kategóriákkal jobb. Kíváncsian várom, mi lessz majd a felhasnzálók visszajelzéseiból. Én ahogy a fórumokat olvasom kb 70% az utálomra szavaz a metro miatt. A sebesség mindenkinek tetszik :) Ha van egy tuti megoldás a metro kikapcsolására akkor best lesz :)

Ramik
Ramik
2012. márc. 2. 20:48

Már most lehet választani a Win7-Win8 kezelő felülete között.

Ez egy ingyenesen letölthető verzió. Ennek a metro felület tesztelése az igazi célja. Nyilván való a végleges változat teljesen más lehetőségekkel is rendelkezni fog, és a zavaró dolgok lefognak tisztulni. 100% hogy a kezelő felületet szabadon meglehet majd választani. Benne van a rendszerben, hisz elég egy apró kis kapcsoló program az aktiválásához. A Microsoft célja az egységes operációs rendszeri átjárás az asztali PC, és az erőteljesen előre törő tablet gépek között. Utóbbinál szinte kötelező a metro felület. A PC hanyatlása nyilvánvaló lesz, időben kell nyitni a futó trendek felé. A Win8 az első lépés amivel már egy picit kilép a lassan süllyedő PC világából, úgy hogy még tökéletesen kiszolgálja azt, de már nyit más lehetőségek felé is.

Ramik
Ramik
2012. márc. 2. 18:17
#73

Van akinek a Win7 sem jött be, és dacosan XP-ézik. Akinek nem jön be a metró felület, nekik találták ki a format parancsot. Nem kötelező váltani, senki nem kényszerít senkit. Lehetőséget adtak hogy ingyen kipróbálhassuk. A vissza jelzéseink alapján valószínű még finomítanak rajta. Az új VGA driverrel már minden tökéletesen fut, úgy hogy én már át is cuccoltam mindent a Win8-ra is. Az első ellenérzéseim elég gyorsan kopnak, ahogy belemélyedek a Win8 megismerésébe. Akinek meg nem jön be mint mondottam format, de előtte játsszon a beépített Pinball X2-vel, valószínű kárpótolni fogja a felesleges telepítésért.:D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. márc. 2. 17:09
#72

Ezt erősíti a marketingduma is az MS oldaláról: "A Windows újragondolt és újrakitalált változata, amely a Windows 7 bevált, gyors és megbízható alapjaira épül. Vadonatúj érintéses kezelőfelületet kapott. Új Windows az új eszközökre. És Ön lehetőséget kap, hogy az elsők között próbálja ki."

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. márc. 2. 17:06
#71

Mit kell ezen csodálkozni? Venni KELL hozzá érintőképernyős lapost vagy monitort, hogy használható lehessen. Nem az első eset (sőt, hosszú idő óta folyamatosan így megy), hogy "gombhoz a kabátot" jellegű vásárlásokat kell eszközölni, mivel a szoftvergyártók folyamatosan vascserére kényszerítik a usert a hardveresekkel való háttérszerződéseikkel.

lemivan
lemivan
2012. márc. 2. 10:51
#70

@Mikrobi

Mert egységesíteni akarják az asztalipc, tábla pc, és a telefon felhasználói felületét, hogy ne legyen különbség. És így maradcaz hogy ráeröltetik mindenkire a felületet, "úgy is megszokja a parasztja" gondolkodás. Ami miatt eléggé unszimpatikus az egész...

DaiMOn007
DaiMOn007
2012. márc. 1. 17:00
#69

@daweboy27

A metros alkalmazások leállításához menj a képernyő tetejére, mikor átvált kézzé a kurzor fogd meg az ablakot, majd a képernyő aljára húzva egyszerűen dobd el...

DaiMOn007
DaiMOn007
2012. márc. 1. 16:53
#68

@petyus76

Windows gomb -> Jobb katt -> All aps...

És már kint is van minden kategorizálva.

petyus76
petyus76
2012. márc. 1. 15:54
#67

DaiMOn007 - "1. Windows button -> begépel az első két karakter -> Enter -> már fut is a program.

Ezerszer gyorsabb megoldás mint a Start menü egerezés, mondjuk Linuxon már régóta így van."

És mi van azokkal a programokkal, amiket ritkábban használok, és nem emlékezem a pontos nevére, de ha látnám felismerném, hogy mit keresek? Na pont ezaz, amiért jó a startmenü.

Stonerice
Stonerice
2012. márc. 1. 15:36
#66

Nekem speciel alaplapra integrált Ati hd 3000-es vga-m van. Ma az Updatek között már meg is jelent hozzá a driver. Úgy látom igyekeznek. Jó lesz ez. Egyébként azt vettem észre hogy a tanúsítvánnyal nem rendelkező driverek nálam eszközkezelőből sem működnek, és nem is telepíti.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. márc. 1. 15:28
#65

Na, ezzel kihívják az userek egy részének a haragját. De legalább lesznek costum OS-ek, viszont azok többnyire készen jönnek a torrent boltból(nem pedig 'patch' jelleggel)! ;/

daweboy27
daweboy27
2012. márc. 1. 12:51
#64

Szeretném megkérdezni, hogy egy programból a Ctrl+Alt+Del kombináción kívül van e más módja egy alkalmazás leállításának?

ThodEE
ThodEE
2012. márc. 1. 12:56

Alt+F4?

Ctrl+Shift+esc :D:D:D

[Ugyan oda vezet mint a c-a-d;)]

atti2010
atti2010
2012. márc. 1. 9:30
#63

Vau, nagyon szuper ez a Windows, a csempét meg egyszerűen lehet normál desktopra váltani.

expander
expander
2012. márc. 1. 9:04
#62

Persze hogy gyors, a win7 is gyors volt még az elején aztán belassult. Amúgy minden szokás kérdése. Szerintem mindent érthetően újítottak benne és jó rendszer lett. Más felfogás, más gondolkodás mód. Szakítani kell a régi win-es gondolkodással és egyszerű lesz megszokni. Nekem nagyon tetszik és használom is... Tökéletes...

Taragas
Taragas
2012. márc. 1. 7:50
#61

Amúgy szerintem mindenkinek az a baja, hogy miért nem lehetett a régi kinézetet az újjal egyesíteni, és telepítőben kiválasztani, hogy te melyiket akarod felrakni, vagy legalább kikapcsolható lehetne a metro. Nem hiszem hogy egy plusz GUI bezavart volna a teljesítménynek. Ehelyett rád erőltetik a metrot, ami egy érintő képernyős gépen még okés, de PC-n, Laptopon halott ügy, mert jelen formájában használhatatlan egérrel, de arra sincs lehetőséged, hogy a régi stratmenüd meglegyen, és legalább azzal használd. Sztem metro és a stratmenüs asztal nem zárja ki egymást, csak a microfos egyik emberénél gurult el a gyógyszer. Már látom előre hogy mindenki tölti le torren oldalakról a hackelt versiót, ami metro mentes, és van benne startmenü.

sanyix
sanyix
2012. márc. 1. 1:47
#60

király, remélem bukta lesz :D Problem?

DaiMOn007
DaiMOn007
2012. márc. 1. 1:29
#59

mythbuster,

Legyen elég annyi, hogy semmi közöm az MS-hez, amúgy is évek óta Ubuntu-t használok (azt is GNOME-Shellel). Most bepróbáltam a 8-ast és nekem messze túlszárnyalta az elvárásaimat. Technikailag egyenlőre rendkívül fürge, és kb. 25 perc alatt sikerült megszoknom a kezelőfelületet is...

A start menü meg akkor is túlértékelt, fél év múlva senkinek nem fog hiányzni... Ahogy említettem Wingomb, kétkarakter, Enter oszt jónapot... 1mp-es folyamat... :)

mythbuster
mythbuster
2012. márc. 1. 1:16
#58

DaiMOn007,

Két kérdésem lenne...

  1. Hol dolgozol?

  2. Mekkora a béred? :D

DaiMOn007
DaiMOn007
2012. márc. 1. 1:01
#57

Aki még mindig a start menü után sír az próbálja meg szépen a következőket (a desktop felületen).

  1. Windows button -> begépel az első két karakter -> Enter -> már fut is a program.

Ezerszer gyorsabb megoldás mint a Start menü egerezés, mondjuk Linuxon már régóta így van. (Megjegyzem a Microsoft nagyon jó munkát végzett az indexelésen, villámgyors...)

  1. A Start menü tulajdonképpen továbbra is megvan ha odakattintasz a sarokba, csak a csempéket hozza be. Leegyszerűsítve: igazából a Start menü alakult át a csapékké, + kibővült a tabletalkalmazásokkal. Ha feltelepítesz egy programot és be van pipálva hogy "Start menü bejegyzés készítése" akkor egy új csempét kapsz. Ha mindenképp ragaszkodsz a Start menühöz, katt a sarokba, majd a megfelelő csempére. Nem nagy was ist das.

  2. A tablet alkalmazások valóban idegesítőek, de egyrészt lesz ez még jobb, kettő, azoknak a használata nincs rátok erőltetve.

Nem tudom miért sírnak itt egyesek. A munkamenet összességében jóval gyorsabb lett, a programok is gyorsabban futnak, és kevesebbet is kell egerezni. Ha az MS egy második Win7-et adna ki akkor meg mindenki azon verné a nyálát, hogy mi ebben az új.

Nekem eddig tetszik amit láttam... Keep it up!

Kissrubee
Kissrubee
2012. márc. 1. 0:52
#56

Leszedtem.

Eléggé fura elsőnek, meg kell szokni. :)

djwolf
djwolf
2012. márc. 1. 0:20
#55

Nem tudom, hogy vagytok vele de nekem ez nem tetszik kinézetre. :( Bár nem szabadna még ilyen következtetést írnom, mert még nem használtam. De az első képekből ítélve, nekem eddig "Nem" jött be. De majd kialakul mit hoz a jövő. Addig is maradok a win7 ultimate 64 bit -nél.

mythbuster
mythbuster
2012. márc. 1. 0:13
#54

Mikrobi,

  1. Olvasd el még párszor, hátha megérted... a hali a hal, ami a tök lepusztult desktopot tárja eléd a nagy semmivela központban.

  2. Akkor tologasd az ikonokat, a startmenü hiányát kritikán alúlinak találom!

  3. Ez a rendszer használhatatlan fos, semmit sem lehet megtalálni benne, még kikapcsolni sem csak parancssorból...

  4. Hogy mondjak valami pozitívumot is, marha gyorsan elindul a nagy semmi, ami tetszik benne az időjárásjelentés(ezt mondjuk megoldhatták volna egy billentyű kombinációval is, a metrót ki kell pusztítani belőle valahogy meg a win7 GUI -t visszavarázsolni, és akkor tök jó lesz.)

Egyébként azért gyors mert átírták az alapjait, ez a rendszer már objektumokkal dolgozik, alapja a powershell és nem a cmd.

/ 4
Vissza az oldal tetejére