BEMUTATKOZIK AZ INTEL THUNDERBOLT TECHNOLÓGIÁJA

Az Intel már hónapokkal ezelőtt lerántotta a leplet Light Peak kódnéven futó fejlesztéséről, amelynek keretén belül új, minden eddiginél nagyobb adatátviteli sebességet kínáló, sokoldalú adatátviteli protokoll kifejlesztésén dolgoztak a vállalat illetékesei, amely mostantól végre a nagyközönség számára is elérhető.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. febr. 25. 22:01
Bemutatkozik az Intel Thunderbolt technológiája

Az Intel már hónapokkal ezelőtt lerántotta a leplet Light Peak kódnéven futó fejlesztéséről, amelynek keretén belül új, minden eddiginél nagyobb adatátviteli sebességet kínáló, sokoldalú adatátviteli protokoll kifejlesztésén dolgoztak a vállalat illetékesei, amely mostantól végre a nagyközönség számára is elérhető.

Galéria megnyitása

Az újítás Thunderbolt néven válhat hamarosan szélesebb körben is ismertté. A technológiát az Apple frissen bemutatott MacBook Pro noteszgépei – amelyek érkezéséről egyik korábbi hírünkben már beszámoltunk – elsőként alkalmazzák, de a közeljövőben egyéb vállalatok is a Thunderbolt implementálása mellett dönthetnek majd, így egyre több olyan eszköz kerülhet forgalomba, amelyek már képesek kihasználni a technológia által kínált 10 Gbps-os adatátviteli sebességet, ami egyébként természetesen kétirányú. A Thunderbolt két fontos technológiát egyesít, amelyek közül az egyik a PCI Express, míg a másik a DisplayPort szabvány. Előbbit szokás szerint most is adatátviteli és egyéb kommunikációs célokra lehet majd használni, míg utóbbinak köszönhetően ugyanazon a kábelen keresztül, amelyen adatforgalom is zajlik, videó folyamot, valamint akár nyolccsatornás audió folyamot is továbbíthatunk.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az újítás segítségével a hírek szerint a jövőben könnyedén lehet majd hagyományos Gigabites vagy akár optikai hálózatokhoz is csatlakozni, de a technológia az USB és a FireWire, valamint a DVI, a HDMI, és a D-SUB szabványokkal is képes együttműködni, amit dokkolókkal vagy különböző átalakító megoldásokkal lehet majd kiaknázni.

Galéria megnyitása

Érdekesség, hogy az Intel korábban a Light Peak esetében optikai alapokon nyugvó technológiáról beszélt, de ez a megvalósítás egy kicsit még várat magára, ugyanis a most bemutatott Thunderbolt nem optikai, hanem réz alapú kábelekre támaszkodik, ennek oka pedig az, hogy a réz alapú megoldás sokkal költséghatékonyabb. Optikai kábel ide vagy oda, mindenképpen jó hír a technológia érkezése, amely kétszer akkora adatátviteli sebességet kínál, mint az USB 3.0. Hogy a Thunderbolt sikeres lesz-e, azaz elegendő mennyiségű támogató áll-e mögé? Nos, ez egyelőre rejtély, de az biztos, hogy már több vállalat is bejelentette Thunderbolt csatlakozóval ellátott megoldásait, amelyek többnyire az adattárolók piacán mozognak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

43 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. febr. 27. 21:01
#38

Minek ide ilyen??? még USB 3.0 is alig terjedt el... ez vicc.. amig max 40GB os dolgokat mozgat az ember BlueRay film pl... addig felesleges... a játékok max mérete is 20-25GB.. ezt nem átlag felhasználoknak találták ki... és nem is duplája az usb 3.0 nak adatok szerint...

Kange
Kange
2011. febr. 27. 20:21
#37

Tényleg mennyi mindenen össze tudtok veszni! :)

Amúgy a rézvezetéken történő adattovábbítás másik nagy hátránya a zavar mellett az, hogy minél messzebbre viszed az adatot, drasztikusan megnő az ellenállása, ezáltal csökken a jel ereje. Optikai kábel tulajdonságai sokkal jobbak.

pisztoly: vinyón belül hogy a fenébe másolnál ílyen sebességgel? Ne felejtsd el, akkor egyszerre olvas és ír. Két vinyó között nézd meg a sebességet, ott simán el lehet érni a maximumot USB 2.0-val.

meridaboy: Nekem speciel a Gigabyte alaplapomon van 2db USB/eSata csatlakozó, azaz így is és úgy is használhatod. Kifejezetten hasznos, szal azért jönnek ezek a megoldások is.

Nem értem, hogy miért szidjátok itt sokan az eSata-t. Szerintem 100x jobb, mint az USB 2.0 és nem csak a sebesség miatt, hanem sokkal gyorsabban reagál a vinyó. Igazából nem is nehéz elérni, pl. ha az ember külső hdd rack-t vesz, minimális plusz költséggel lehet olyat is venni, amihez adnak eSata kivezetési lehetőséget és kábelt is.

Johnzy
Johnzy
2011. febr. 27. 18:01
#36

@norberth20:

Az hagyján, de a 480Mbit/60MByte csak papíron érvényes :S

Nekem egy 2Terrás WD Green-em van egy LC-Power tokban amin USB2.0 és eSata is van. Mivel laposhoz használom, ami régebbi és csak USB2.0 van rajta, így a legnagyobb csúcssebesség is csak 34-35 MByte volt, általában olyan 28-32-vel megy. Ha nagy mennyiségű adatot kell rá vagy róla másolni, akkor kénytelen vagyok kihámozni a helyéről és mivel szerencsére van a deszkán alapból eSATA, USB3.0, FireWire, így ott már rendesen, a vinyó kapacitását maximalizálva tudom meghajtani...

@nattila77:

Osztom a véleményed, de sajnos ez a probléma leginkább a gyártók sara, én olyan deszkát választottam amin kávéfőző is van, így nem érhet meglepi. Viszont vedd figyelembe, hogy az Általad említett mind3 technológiának van egy kronológia sorrendje; FireWire a legrégebbi, majd eSATA, aztán USB3.0 . Az, hogy a teljesen mai gépekbe nem kerül 3.0-és USB, ez a gyártok szemétsége, ugyanis maximum 10e Ft értékű többletköltség lenne egy 2 portos USB3.0-ás chip felintegrálása a lapos deszkájára, de persze csak felsőbb kategóriás gépekbe rakják, azzal a címszóval, hogy; "ha kell a felső kategóriás 3.0-ás USB, akkor vedd meg 300e-ért a felsőkategóriás notit is!" (pl DELL XPS). Jobb gépeken már ott van az eSATA is. Régen szinte alig használta pár ember a FW-t, így nem is lett nagy keletje, az eSATA-val karöltve, amit szintén nagyon kevesen használtak. Szerencsére már többen is ráálltak az eSATA-ra, így a mai, de VISZONYLAG egyszerűbb gépeken is ott van ez a csatlakozó [pl.: DELL Inspiron N5010, LENOVO G560 ~140-200k]. Az, hogy némelyik eszközünk régebbi, némelyik újabb, az magunknak meg persze a fizetésünknek köszönhető, abszolút nem törvényszerű, hogy kompatibilisek legyenek egymással. Szerintem egy-két, talán három év múlva a FW seholse lesz, az eSATA is csak elvétve, de mindenhol USB3 lesz, a digitális kameráktól kezdve, a mobilokon keresztül az összes külső adatárolóig, a WC-tartályt is ideértve...

pisztoly
pisztoly
2011. febr. 27. 17:58
#35

norberth20:

vinyón belül nem másolok 60mb-al! boldog és tökéletesen elégedett ember lennék ha az usb2.0 csak hasonlót tudna!

na vége ez off-nak.

nattila77
nattila77
2011. febr. 27. 17:26
#34

remélem elbukik már az elején

legyen EGY szabvány, amivel MINDEN eszköz kompatibilis (usb3 "pont jó" erre)

nagyon nem tetszik a trend: egyik laptopomon esata, másikon usb3, otthoni gépen firewire - ezt NE!

Johnzy
Johnzy
2011. febr. 27. 17:13
#33

Hmm, ez a kütyü képes lenne úgy is működni, hogy csak a 4x-es sebességű PCI-E kapcsolódik?? Ha igen akkor rá egy sima nyákra és már is ki lehet adni ugyanúgy mint az USB 3.0-ás kártyákat! B)

Ha működne így is, akkor viszont a PCI-e sebessége miatt nem érné el a névleges, maximális 10 Gbps-es sebességet, igaz???

[Amúgy a proci mellett balra a dGFX felirat mi akar lenni, diszkrét, különálló grafikus kártya??]

norberth20
norberth20
2011. febr. 27. 16:15
#32

USB 2.0 névlegesen 480Mbit=60MB nem egy nagy sebesség

FireWire nem egy elveszett cucc, csak aki nem használja annak az alaplapján porosodik.

Humbuk
Humbuk
2011. febr. 27. 16:02
#31

Szerintem az a baj, hogy túl nagy detektívek lettünk az évek során. A magyar emberek csak saját fejükkel képesek gondolkodni. Azért mert nekünk drága valami, még nem azt jelenti, hogy másnak is az. Általánosságban mondom: Lehet vannak az intelnek piszkos/mocskos ügyei és igen, van perenkívüli megállapodás is! Miért? Mert a törvény megendedi! A politikusok 98%a tolvaj/korrupt rohadék! És? Változik valami azon, hogy ezen sírunk? Nem, hát akkor?

Abba kell hagyni az összesküvés elméletek gyártását és a folytonos magyarázkodást. Nem segít sem rajtam, sem rajtad!

Tény: Az intel kijött egy újabb találmánnyal amiben van még bőven tartalék! Akkor hova is ez a "nem terjed" el meg "az lesz a sorsa, hogy..." Aki orákulumnak hiszi magát menjen lottózni. A támogatókat meg nem a kisemberekben kell nézni hanem a nagy multikat! Mert ha csak ezt a technológiát nézzük és mondjuk összeáll a Intel+Microsoft+Nvidia+Apple akkor mondja meg valaki, hogy ki akadályozza meg őket abban, hogy kicsinálják az usbt? Senki :)

Végül is mind rabszolgák vagyunk, csak sokan ezt még nem tudják :)

Természetesen kiváncsi leszek, amikor az új thunderbolt optikai alapú lesz, hány 100x veri el az usb-t.

Peace :P

mtrx220
mtrx220
2011. febr. 27. 15:50
#30

mekkora ászok tudnak itt előlkerülni minden útszéli bokorból :D :D

meridaboy
meridaboy
2011. febr. 27. 13:54
#29

Srácok! Nehogy egymásnak essetek e témában!!!

Miattam meg pláne ne!

Simba
Simba
2011. febr. 27. 10:53
#28

empeharom: A lényeg itt van: "Bár a csúcs gyorsabban halad a fény sebességénél, az impulzus teljes energiájára ez nem igaz."

pisztoly
pisztoly
2011. febr. 27. 10:01
#27

papíron a high speed usb 2.0 is 480mbit-es. ezt nem tudom mire értették vagy hol jön ki ennek jótékony hatása, de ha ezt hozná akármilyen rácsatlakoztatott eszközön akkor nem kéne usb 3-4-50-100 sem mert a vinyó sebességét is lepipálná.

szakik mi a vélemény? (igazából nem értem az egészet. csak annyit, hogy "marketing rulez", de ez mindenre érvényes. thx!)

Zeratuldani
Zeratuldani
2011. febr. 27. 9:41
#26

Balucsek: Igazad van hogy nem újkeletű, tudom én is. De ezeket már megfoghatóan rárakták gépekre (igaz eddig csak Apple-éknél), úgyhogy nem csak prototípusok (http://www.everythingusb.com/3m-usb-3.0-monitor-prototype-19214.html), hanem már sorozatgyártásban vannak. Ebből már lehet is valami.:)

Phantomstranger
Phantomstranger
2011. febr. 27. 1:04
#24

lionhearted

Csak a pontosság kedvéért, a feszültség hatása az ami fénysebességgel terjed, és a vezető teljes hosszában gyakorlatilag egyszerre indul meg a töltések mozgása. Maga az elektron áram közel sem fénysebességű.

MasterMark
MasterMark
2011. febr. 27. 0:48
#23

meridaboy: Tachyon-ról hallotál már? :D

lionhearted
lionhearted
2011. febr. 26. 23:37
#22

@meridaboy: nem azzal van a baj,h a fény fénysebességel terjed, csak annak a tudás hiányával, hogy az elektromos áram a vezetéken is pont fénysebességgel halad.

Az optikai rendszerek azért előnyösebbek kábeles társaiknál, mert míg a kábelra kerülhet zaj,addig az optikába nem zavarnak bele.

meridaboy
meridaboy
2011. febr. 26. 22:09
#21

Valóban nem voltam ász fizikából, de gondolom a lényeget mindenkinek sikerült megértenie! (remélem)

Ha tévedtem akkor bocsánat!

Én még így tanultam:

[italic]"A fény (és a többi elektromágneses hullám) terjedési sebessége: c = 2.998 * 108 m/s

Einstein relativitáselmélete szerint a létezõ legmagasabb sebesség, független a fényforrás és a megfigyelõ sebességétõl."[/italic]

Nem lehurrogni kell, hanem kijavítani!

Jó pap holtig tanul!

maross
maross
2011. febr. 26. 21:56
#20

" mert a fizika törvényei szerint semmi nem lehet gyorsabb a fénynél!"

meridaboy: ez inkabb ugy szol, hogy semmi sem lepheti at a fenysebesseget. az nincs kizarva, hogy ne haladjon 300k/sec folott, csak ilyen esetben nem lassulhat fenysebesseg ala.

Zeratuldani
Zeratuldani
2011. febr. 26. 19:57
#19

Szerintem ebben az a lényeges dolog (és ebbe gondoljatok bele), hogy ez a chip és kimenet nem csak adattároláshoz, hanem megjelenítéshez (hang és kép átviteléhez) is jó! A jövő laptopjaira talán nem is kell 100 féle csatlakozó, elég lesz 1-2 féle (az egyik talán ez a Thunderbolt lesz), és amíg az egyikre monitort kötsz, addig a másikkal hálózatra csatlakozhatsz, megint másikkal pedig külső meghajtóra/-ról másolhatsz. Ez nagyon jó elképzelés, és támogatom. Végre nem lesz az mint a mobiltelefonoknál, hogy gyártón belül is szinte modellenként más töltő, kábel, stb. kell. Ott is szabványosítanak. Egyszerűbb, gyorsabb, (később majd) olcsóbb. Nekem tetszik.

Balucsek
Balucsek
2011. febr. 26. 23:13

Zeratuldani: az hogy nem csak adatot továbbíthatnak rajta nem új keletű ötlet, sőt már készítettek olyan monitor (bár nem tudom forgalomba is van-e), ami USB3-mon kapja a jelet mind az áramot.

Az a kérdés melyik lesz jobban fejleszthető és könnyebb megoldani a visszafele kompatibilitását a következő fejlesztésnél, anélkül elég nehéz sikeressé tenni egy csatlakozót. Annak idején a NEC feldobta hogy a jelenlegi sebesség akár 3x-osát is el lehetne érni az USB3 módosításával, de azóta hogy volt róla egy hír elég nagy lett a csend...

prohlep
prohlep
2011. febr. 26. 19:38
#18

"Nem értem minek variálnak, ki kell húzni a gép elejébe egy SATA-t meg egy SATA tápot aztán csóközön ott a gyors csatlakozás, meg a nagy sávszélesség."

Win7 nem kezeli jol, belehal a win7-raid1, vigyazzatok, nehogy ti is csunyan megszivjatok, ... nalam most fut a helyreallitas, ... csupan sport kedveert, mert egy ujrainstallalas sokkal gyorsabb megoldas lett volna.

Win7 + RAID1 + eSata (vagy belso sata hotplug keret, vagy a fentebb idezett buhera) NEM BIZTONSAGOS.

balintdavid
balintdavid
2011. febr. 26. 19:13
#17

@meridaboy: Szerintem gimnáziumban fizikaórán nem rejtvényt kellett volna fejteni, és akkor esetleg tudná, hogy mennyi az elektromos áram terjedési sebessége a vezetékekben

Phantomstranger
Phantomstranger
2011. febr. 26. 18:03
#16

Az USB 3.0 nagyon jól érzi magát, de egereknél, billentyűzeteknél, ahol nagyon kevés információt kell (viszonylag) hosszú idő alatt továbbítani, bőségesen elég a 2.0, szóval nem fogják magukat összetörni. A pendriveok és külső HDD-k, ahova kell az extra sávszélesség, pedig már jelen vannak a piacon. A váltás csendes és fokozatos lesz, ahogy elterjednek az ezt támogató alaplapok.

meridaboy
meridaboy
2011. febr. 26. 17:21
#15

és még egy gondolat:

-a végső megoldás (jelen fizikai tudásunk ismeretében) a fény alapú adatátvitel lesz, mert a fizika törvényei szerint semmi nem lehet gyorsabb a fénynél!

! 300.000, km/s ! (vákumban)

meridaboy
meridaboy
2011. febr. 26. 17:07
#14
  1. Minden techikai innováció jó valamire s előrébb mozdítja a fejlődés kerekét!

Mint azt drága volt biosz tanárom mondta minden helytelen válasznál:

-Ez is jó válasz csak nem ide!

  1. Az e-Sata csatlakozókkal az a gond s talán az egyetlen hátrányuk, hogy rossz a kompatibilitásuk s ezért nem is nagyon készítenek rá perifériát. Szerintem, ha több olyan e-sata csatlakozót tettek volna a pc házakra amibe bele lehet dugni az usb eszközöket is (mint pl. az ASUS O!Play Air HDP-R3 media player-en) akkor elkezdtek volna tömegesen e-sata perifériák is megszületni annak kapcsán, hogy a csatlakozó ott van csak a készüléknek kell kihasználnia!

  2. Az usb3-mal nem tudom mi lesz, de egy jó ideje nem nagyon hallani róla semmit s egy jó ideje nem is láttam semmi új usb3-as perifériát! Nekem az a véleményem, hogy az már csak akkor lesz kellően elterjedt, ha tömegesen elkezdenek rá perifériákat gyártani, különben egy olyasmi sors vár rá mint az e-sata-ra!

A technológia megalkotója (nevzzük Intelnek vagy bárhogy máshogy) pedig megérdemli, hogy elismerjék a munkáját, mert ezekben a fejlesztésekben soha nem lehet tudni milyen lehetőségek rejlenek s senki nem tudja, hogy esetlegesen kis változtatással mikre lehet még az eredeti célján kívül használni!

A hátsó szándéktól tekintsünk el mert lehet valakinek világot leigázó terve, ha a világ nem hagyja magát!

/ 2
Vissza az oldal tetejére