AMD: GYORSJAVÍTÁS ÉRKEZIK A DX9-ES JÁTÉKOK HIBÁJÁRA

Eleinte úgy tűnt, az AMD driverfejlesztő részlege nem kíván foglalkozni a 10 éves játékokat érintő hibával, de aztán változott a helyzet: mégis jön a javítás.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. jan. 3. 8:01
AMD: Gyorsjavítás érkezik a DX9-es játékok hibájára

A régi játékok szerelmesei a 17.12-es AMD Adrenalin driver telepítése után szomorúan tapasztalhatták, hogy az eddig hiba nélkül működő DX9-es játékok közül vannak, amik indítás után egyszerűen összeomlanak (mint közben kiderült, főleg a SAGE motort nem szereti az új szoftver). A hibát egyértelműen az új driver okozza, hiszen a felhasználói beszámolók alapján a régebbi driver kiadás visszatelepítésével megoldódik a probléma.

Amikor tegnap erről beszámoltunk, még úgy tűnt, hogy az AMD nem kíván fejlesztői erőforrást fordítani a hiba megoldására, vagyis alapvetően két út maradt volna a játékosok számára: vagy lemondanak az új driverről és játszanak a régi játékokkal, vagy pedig a régi játékokról mondanak le.

Galéria megnyitása

A téma futótűzként terjedve járta be a globális online sajtót, ami azt eredményezte, hogy az AMD bejelentette: természetesen érkezik majd egy gyorsjavítás, ami ismét visszatereli a dolgokat a megszokott kerékvágásba. Hogy ezt a döntés a hirtelen figyelem indokolta-e, azt kár taglalni, hiszen a végeredmény a lényeg: rövidesen újra hibátlanul elindulnak majd mindazok a játékok, amik az új driverrel kifagytak.

A javítás érkezésével az alábbi játékok remélhetőleg hiba nélkül el fognak indulni:

•C&C3 Tiberium Wars

•C&C3 Kane's Wrath

•C&C Red Alert 3

•C&C Red Alert 3 Upising

•C&C4 Tiberian Twilight

•Battle for Middle Earth 1-2

•Witcher Enhanced Edition

Ahogy az új driver megjelenik, természetesen beszámolunk róla.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

43 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
beleutomazorom
beleutomazorom
2018. jan. 3. 23:41
#11
Terror
Terror
2018. jan. 4. 0:01

Tekintve, hogy idénre semmit nem mond a roadmap mainstreamen, azért én ezeket nem venném készpénznek. De ha tényleg nekieresztenék az összes chipnek a HT-t, az nem lenne rossz.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jan. 3. 19:59
#10
  1. **8700k**  2018. 01. 03. 14:58

Értelem ordít belöled ujfenn https://p1.picsto.re/hxUvO.gif

de látni, itt élvezkedik a triumvirátus , de hol van s_otto és teljes a 3+1 zenekar https://p1.picsto.re/JdAHf.gif

B_Real
B_Real
2018. jan. 3. 15:51
#9

Van még admin ezen az oldalon, akihez fordulni lehet?

Xeper
Xeper
2018. jan. 3. 15:14
#8

Érdekes, nekem hasonló gondom akadt a 1070-emmel, mikor IGP-re váltottam... de ettől nem tartom rossznak az nv kártyákat. Ebbe belekötni már tényleg a kötekedésnek egy elég komoly szintje.

Szerk: 8700k kommentjére lett volna ez válasz

B_Real
B_Real
2018. jan. 3. 15:23

+1 az utolsó mondatra.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jan. 3. 14:40
#7

Érdekes, hogy tesztre betettem egy 7770est ezzel a driverrel (17.12), w10 alatt, majd visszakerült a geforce kártya a gépbe, és az amd fentmaradt drivere törölhetetlen maradt.(amd software) Az eltávolító sávja, pont a v-"vonatkozó szöveg alatt megáll, és félóráig nem ment tovább (aztán inkább kikapcsoltam).

Geforce ki, vissza az amd, és lám eltudta távolítani a szoftvert.

Ez nem kvanagy hiba véletlenül? Amúgy friss telepítés 1709.(1 napos)

Én olyat még nem láttam, hogy geforce drivert, a kártya nélkül ne lehetne letörölni. (és persze full leállítás volt a cserék között)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jan. 4. 9:38

[off]Arra gondolsz, hogy előtte az aknakeresőt és a passziánszt indítgatva nem tudtam uninstallozni az amd softwaret? Nem teljesen értem. Vagy előtte amd-s imákat kellene mormolni? Esetleg nem tudtam eltalálni az uninstall gombot? Kíváncsi vagyok, légyszives fejtsd ki bővebben.

Ez egy egy napos gyári iso-s telepítés volt.1709[/off]

katt777
katt777
2018. jan. 3. 14:10
#6

Akik fennen héjáznak, hogy náluk soha egyetlen AMD driver sem okozott hibát, nem érzik kissé ellentmondásosnak e kinyilatkoztatásokat a minden driver mellé kiadott, több oldalas "known issues"-zal szemben?:'( Vagy a rengeteg panaszt fórumokban? Meg persze a szintén hivatalosan elismert hiba sem jelentkezik náluk, amelyről ez a cikk is szól. Mert nekem úgy tűnik, mintha soha nem is lett volna ilyen kártyájuk, csak osztanák az észt vaktában. Mint akik "tudják", hogy egy 1080 is kevés 4K maxi grafikás játékra, és a többi, akik sosem próbálták, amiről nyilatkoznak. Esetleg felteszem, hogy csak az éppen működőképes címekkel játszottak, de akkor sem lehet a fentiek ismeretében kijelenteni, hogy hibátlanok a meghajtók.

Nekem több megrögzött AMD-fan ismerősöm is kukázta a kártyáit 390-ig bezárólag (hogy még maradjon hajuk), azóta mondjuk senki nincs, aki ne nVidiás lenne.xD De a Vega topikok is beszédesek. Szóval én nekik és a saját tapasztalataimnak hiszek. Köszöntem a figyelmet és kívánok minden AMD-fannek bugmentes játékokat!

talgaby
talgaby
2018. jan. 3. 18:01

Legutolsó driverhibám játék alatt Age of Mythologiesban volt nagyon-nagyon sok éve, még GeForce-on. Több mint 12 éve vagyok ATi/AMD kártyákon, de eddig valódi hibába még nem futottam az eltelt pár száz játék alatt, legfeljebb kényelmi hülyeségekbe, amik a régi CCC irányítópulton eléggé nem estek „kézre” (az nvidiás kezelőfelület némileg emberbarátabb volt akkoriban).

Attól még, hogy vannak ismert hibák, nem biztos, hogy az egy tetszőleges gépen elő is jön. Ennyi nyűgjük van az Nvidiáknak is, csak ők nem szeretnek ilyesmit szétkürtölni.

Szefmester
Szefmester
2018. jan. 3. 12:14
#5

Én is a mázlisták között vagyok ezek szerint... az utolsó vga/driver hibám a halo1 idejében volt, de akkor is csak annyi hogy az árnyékok szétestek/csíkosak voltak. Jött egy új driver és ment rendesen.

Mások a firefoxxal is rendszeresen szívnak... nekem a 4 után a mostani frissítés okozott fejfájást, mert sok addonom elszállt.

Mostanában is csak azért gondolkozom vga cserén, mert egyre jobban vonz a 4k-s tévém használatba vétele játékok alatt, és nincs sok kedvem lejjebb venni jelentősen a grafikát. A finomhangolás még oké, de lowra nem veszem highról. :D A jó öreg 380 nitrom még teszi a dolgát.

Drivert pedig nem cserélünk ha nem muszáj!

B_Real
B_Real
2018. jan. 3. 13:25

Akár te csak pakolgasd minden játék megjelenése után a legújabb drivert. :D

13. 8700k: Így van, csak úgy áramlanak azok a játékok, amik minden felbontáson akár 30%-ot gyorsulnak a driverrel. Inkább nézz utána, mennyi a valós gyorsulás általában. Mert az, hogy mind az AMD-nél, mind az NV-nél Destiny 2-ben CSAK 1440P-ben van jelentős gyorsulás, maradjunk annyiban, hogy minimum furcsa.

Szefmesternek tökéletesen igaza van, azt használja mindenki, ami (közel) tökéletesen működik a saját gépén.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jan. 3. 11:08
#4

De ugye én vagyok a troll. Ezért nem is foglalkozok az itteni kreténekkel.(tegnapi intel fanboy tma)

katt777
katt777
2018. jan. 3. 10:40
#3

"A régi játékok szerelmesei" nVidia kártyát használnak (főleg, mert a többségüknek már volt AMDxD), tehát az Adrenalin driver nem szomorította, inkább felvidította őket. Részemről volt 1950XT-m (még ATi, az jó is volt), 3870, 4870, 7870XT, de mindegyiket avultatta (lassulás, bugok) az AMD kb. 2 év után, hogy vegyek újat (egy rakás játék bugzott a 7870-en, ami érdekes módon az átnevezetteken nem), most direktbe ütik ki a játékokat is (vegyél újat). Takarékoskodnak a munkaerőn, majd a userek tesztelnek...

Ja, lehet, hogy low/middle beállításokkal no problemo, de olyat gamer nem használ ilyen VGA-kon.

nV-val sem előtte, sem közben, sem azóta nincs probléma: Geforce GTS 2, GTX460, GTX560, GTX970, GTX970M, GTX1070.

Köszöntem, hogy ingyen van Freesync a monitoromon és örülök az AMD szuper jövőbemutató technológiáinak is, amióta nem kell használnom azokat.:P

Aki régi játékokkal akar játszani (főleg, ha AMD-s), tartsa meg a régi hardvert/OS-t/drivereket, ez régi igazság.

katt777
katt777
2018. jan. 3. 14:01

Tedd ki vagy a (x), vagy a fogyatékos jelzőt a hsz-aid végére. Köszi.

ianbrenner
ianbrenner
2018. jan. 3. 10:15
#2

Azért mennyire gáz lett volna, hogy korábban működő dolgok egyszerűen elromlanak. Az ilyenekre jobban kellene vigyázni, illetve jobban kellene kommunikálni, mert 5x is meggondolom ezek után, hogy milyen kockázatokat rejt egy AMD videokártya megvásárlása...

Resike
Resike
2018. jan. 3. 14:23

Tisztában vagy te ezen a korlátozás fogalmával, vagy csak szimplán te vagy korlátozott?

De még párszor belinkelheted ezt, csak hogy meglegyen a napi kvóta.

TheEngineer
TheEngineer
2018. jan. 3. 8:42
#1

Nos remelem itt folytatodik a tegnapi hajciho...

Lehet leterdelni par emberkenek.

Azt nem tudom hirtelen eldonteni, hogy a tegnapi hir forrasaul megjelolt (reddit) bejegyzes trollkodas volt-e, vagy csak beprobaltak, hogy lemegy-e a torkokon.

Bar az egesz egy marhasag, mert az AMD foruman meg ez volt a legvegso vallalati oldalrol erkezo hsz:

"

ray_m Employee Jan 2, 2018 1:17 PM (in response to john007)

UPDATE:

Thanks for all your feedback! Based on the information received for this particular issue, I'm glad to inform you that we are looking to get this issue resolved as soon as possible.

I'll let everyone know once a fix is available.

"

Lehet orulni megint, most mar csak a megszokott windows kompatibilitasi gondok vannak. :D

TheEngineer
TheEngineer
2018. jan. 3. 13:37

Tudom, hogy update, en logoltam. :D

De attol meg lehet trollkodas. Csak halkan jegyzem meg, hogy lattunk mar olyanra is peldat, hogy valaki a "szemelyes velemenyenek" adott hangot ilyen forman, es ez nem egyezett a munkaltatoeval.

Fene se fogja most mar kideriteni, de nem is baj.

Lenyeg, hogy gurul tovabb az elet.

Vissza az oldal tetejére