ACER ASPIRE R7 NOTESZGÉP: NÉGY AZ EGYBEN

Az Acer a napokban egy New Yorkban megrendezett esemény alkalmával rántotta le a leplet legújabb termékeiről, amelyek között az Aspire R7, egy forradalmian új noteszgép is jelen volt.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2013. máj. 6. 10:01
Acer Aspire R7 noteszgép: négy az egyben

Az Aspire R7 több szempontból is különleges, ugyanis a termék 15,6 colos LCD kijelzője egy speciális, "Ezel" típusú zsanérra került, amely a notebook és tábla módok mellett még "egybegép módot", és kifordított állapotban nyitható kijelzőt is kínál.

Ezt a vállalat mérnökei úgy oldották meg, hogy egy speciális, az egybegépek támasztékához hasonló alkalmatosságot építettek a kijelző hátuljára, amelynek alsó vége a szokott helyen, a noteszgép alsó részének felső végén, míg a felső vége az LCD kijelző hátuljának közepén helyezkedik el, így a mechanika két helyen is rendelkezik tengellyel, amelyek mentén elfogatható a kijelző.

A tervezők a billentyűzet és az érintőpad helyét felcserélték, így utóbbi került felülre. Ez az érintőkijelző, illetve az Ezel mód miatt van így: Ezel módban a kijelző megdöntése és előre húzása után az érintőpad elérhetetlenné válik, így kényelmesen használhatjuk a billentyűzetet, érintőpad helyett pedig kényelmesen tapogathatjuk az érintőkijelzőt, abszolút nem kell az érintőpadot kerülgetni.

A megjelenítő igény esetén a billentyűzet fölé is hajtogatható, ekkor az Aspire R7 táblagépként, Pad üzemmódban funkcionál. Jópofa lehetőség, hogy a kijelző ebben a módban is nyitható, így a megjelenített tartalom a klasszikus fedlapon helyezkedik el és automatikusan meg is fordul, ami filmnézés vagy prezentáció alkalmával jöhet jól. Ez a Display mód.

Az Aspire R7 15,6 colos képátlójú LCD érintőkijelzője Full HD natív felbontás mellett üzemel és akár érintőceruzával is használható. A processzor szerepét Core i5-ös, illetve Core i7-es modellek tölthetik be, méghozzá maximum 12 GB-nyi rendszermemória társaságában, az adatok tárolásáról pedig 256 GB-os SSD meghajtó, illetve 1 TB-os merevlemez gondoskodhat. A kommunikációról Gigabites Ethernet port, WiFi adapter és Bluetooth adapter gondoskodik, a kedvezőtlen fényviszonyok közötti kényelmes gépelést pedig a háttérvilágítással ellátott billentyűzet biztosítja.

Az új noteszgép SD memóriakártya-olvasót, HDMI videó kimenetet, audió csatlakozókat és három USB portot kapott. A kiváló hangzásról a Dolby Home Theather támogatás és négy, egyenként 8 wattos terhelhetőségű beépített hangszórók gondoskodik. A rendszer dupla mikrofont is kapott, ami az esztétikum és a jobb hangminőség miatt nem a kijelző kávájának felső részére, hanem az előlapra és a notebook házába, a billentyűzet alá került.

Az Aspire R7 szállítása május 17-én indul. A termék az Amerikai Egyesült Államok területén már előrendelhető, méghozzá 999 dolláros alapáron. Hazai árral és megjelenéssel kapcsolatban egyelőre sajnos nincs információ.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Hawaii
Hawaii
2013. máj. 6. 18:36
#5

Ötletes, tetszik.

tibaimp
tibaimp
2013. máj. 6. 18:22
#4

Nem semmi, mondjuk az ára sem, mire ideér :(

MZperX75
MZperX75
2013. máj. 6. 15:24
#3

Cserélhető monitor,ezzel az erővel?

Ha olcsót akarsz 1366x768 ,ha drágát akkor mehet FHD 15.6",ha profit akkor retina 2500x1440

Csak alap gépet kell venned+amilyen moncsit akarsz hozzá.(persze csak gondolkozom)

Profin nézne ki egy asztali 24" implantátum,majd szállításra elég 13.3"

kijelző.

hpeter105
hpeter105
2013. máj. 6. 13:16
#2

nekem ez már kicsit túl van bonyolítva/variálva

jozsefm
jozsefm
2013. máj. 6. 10:50
#1

Huha ez mar kisse futurisztikus !

Vissza az oldal tetejére