Shop menü

WINDOWS 10 FALL UPDATE: KOMOLY GYORSULÁS, SOK ÚJ FUNKCIÓ

A Windows 10 első nagy frissítése sok újítást kínál: az új funkciók és szolgáltatások mellett javul a kompatibilitás és a teljesítmény is.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Windows 10 Fall Update: komoly gyorsulás, sok új funkció

A Windows 10 első komolyabb frissítését már sokan várják, ma viszont végre eljött az idő, hogy bemutatkozzon a Fall Update, ami nem csak új funkciókkal, hanem jelentős gyorsulással és sokkal jobb kompatibilitással is kecsegtet.

A Microsoft ígérete szerint az első nagy Windows 10 frissítés hatására mind kompatibilitás, mind pedig teljesítmény terén számíthatunk előrelépésre. Beszédes adat, hogy a Windows 10 boot ideje és teljesítménye akár 30%-kal is jobb lehet a Windows 7-hez képest – természetesen ugyanazon a konfiguráción vizsgálva. Ahogy az várható volt, a frissítés hatására végre egyszerűbbé vált a Windows 10 telepítése és aktivációja, hiszen mostantól hivatalosan is használhatóak a Windows 7-hez, 8-hoz vagy 8.1-hez kapott licenckulcsok, méghozzá tiszta telepítésnél is.

Az újítások között számos apróbb és fontosabb dolog sorakozik. Visszatértek például a színes címsorok, valamint opcionálisan telepíthetővé váltak a különböző alkalmazások eltávolítható adattárakra is, ami nagyon nagy segítség lehet a kevés tárhellyel érkező mobileszközök felhasználóinak. Szintén őket célozza a Windows "Find My Device / Találd meg az eszközömet" funkciója.

Galéria megnyitása

Az Edge webböngésző esetében ugyancsak számíthatunk némi újításra. A korábban már említett Tab Preview, azaz böngészőfül előnézet funkció mostantól elérhető a publikum számára, plusz a kedvenceket és az olvasólistát is egyszerűen lehet szinkronizálni a különböző eszközök között, ami sok esetben lehet óriási segítség. A Cortana névre keresztelt digitális személyi asszisztens mostantól felismer olyan információkat, mint például a telefonszámokat, e-mail címeket és lakcímeket, ami nagy segítség a Cortana Notebook app esetében, hisz így könnyebb emlékeztetőket létrehozni. Cortana mostantól Japánban, Ausztráliában, Indiában és Kanadában is integrálható különböző, harmadik fél által készített szolgáltatásokba.

A Microsoft szerint partnerei ezrei frissítették eszközillesztő szoftvereiket annak érdekében, hogy eszközeik Windows 10-zel való kompatibilitása biztosított lehessen, így a cég mostantól teljes magabiztossággal ajánlja a Windows 10 telepítését komplett szervezetek számára is. Annak érdekében, hogy a partnerek IT osztálya hatékonyabban és könnyebben dolgozhasson, két ingyenes üzleti szolgáltatást tettek elérhetővé. A Windows Update for Business szolgáltatás jóvoltából az IT osztály munkatársai az általuk felügyelt konfigurációk frissítését hatékonyan, kontrolláltan végezhetik el, a Windows Store for Business szolgáltatás segítségével pedig saját, önállóan karbantartott alkalmazás-áruházat hozhatnak létre. Ezek mellett az MDM (Mobile Device Management) szolgáltatást is élesítették, ami a saját eszközről dolgozó munkatársak konfigurációinak menedzselését teszi lehetővé a rendszeradminisztrátorok számára.

A Windows 10 Fall Update terjesztése már megkezdődött, így az elkövetkező napok folyamán nem csak az asztali- és mobil számítógépekre, de az Xbox One konzolokra, valamint egyes okostelefonokra is megérkezik a frissítés. A Microsoft szerint a Windows 10 világszerte már több, mint 110 millió eszközön fut, az új frissítés pedig segít majd, hogy a Windows 10 felhasználói bázisa még nagyobbra duzzadjon.

Természetesen a Windows Insider Program ezentúl is folytatódik, így aki elsőként szeretné kipróbálni az újításokat, látogasson el ide – annak tudatában, hogy cserébe stabilitás- és funkcionalitásbeli problémákkal is találkozhat, hisz tesztelési jelleggel használhatja a Windows 10-et.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére