A Sony három új vezeték nélküli hangfallal rukkolt elő, amelyek mindannyian az SRS sorozatot erősítik. Az SRS-X9-es, SRS-X7-es és SRS-x5-ös modellek mindhárman felsőkategóriás megoldások, amelyek a Sony szerint tiszta hangzással és mély basszusokkal ajándékozzák meg hallgatóikat – akár mobil, akkumulátoros üzemmódban is.
SRS-X9
Az újdonságok meglehetősen széles skálán mozognak, már ami áraikat illeti: az X9 699 dollárba, az X7 299 dollárba az X5 pedig 199 dollárba kerül. Az elegáns, letisztult formavilággal rendelkező hangfalak felső részén, ahol az érintés-érzékeny kezelőszervek is lapulnak, üvegborítás húzódik, a hangszórók előtt pedig fémrács látható. A 2.1 csatornás újdonságok ugyan eltérő zenei teljesítménnyel rendelkeznek, de az közös bennük, hogy mindhárman kínálnak NFC és Bluetooth támogatást, valamint mindegyikük rendelkezik 3,5 milliméteres jack audió bemenettel is.
Annak érdekében, hogy a három friss jövevény legfontosabb tulajdonságait átláthatóan tálalhassuk, táblázatba foglaltuk őket. Íme:
Külön említést érdemel az SRS-X9-es modell, amely a nagyfelbontású audió tartalmakat is támogatja, így a CBR/VBR WMA9-es, a CBR/VBR WAV, illetve a FLAC tartalmak megszólaltatására is képes. A termék a Sony DSEE HX technológiájának köszönhetően képes a hagyományos audió tartalak feljavítására is, így azok jobb minődéségben szólalnak meg. A három újdonság közül ez a modell nyújtja a legkomolyabb zenei teljesítményt. A friss hangfalakhoz ingyenesen letölthető egy okos alkalmazás is, ami a SongPal nevet viseli. Az appal egyebek mellett a hangszín szabályzására is van mód: előre beállított preseteket éppúgy használhatunk, mint saját beállítást.
SRS-X7
Az X7-es és az X5-ös modellek szintén minőségi hangzással töltik meg a rendelkezésükre álló teret, ám X9-es társukkal ellentétben ők már a mobil felhasználást is támogatják, ugyanis rendelkeznek beépített lítium-ion akkumulátorral. Akkumulátoros üzemmódban a hangszórók kisebb zenei teljesítményt kínálnak, ahogy az a fenti táblázatból is kiderül — no de valamit valamiért, ugye. Az X7 esetében egyetlen teljes akkumulátortöltéssel maximum hatórányi üzemidő érhető el, az X5 pedig maximum 8 órán át képes zenélni, ha előtte teljesen feltöltjük beépített akkumulátorát.
Az újdonságokhoz könnyedén párosíthatóak a különböző Bluetooth-os okoseszközök, de NFC támogatás is rendelkezésre áll a még kényelmesebb használat érdekében. Az X9-es modellnél a nagyfelbontású audió tartalmakat microUSB kábeles kapcsolaton keresztül juttathatjuk el a mobileszközről a hangszórókhoz. USB port egyébként mindhárom modellen van, ami az adott mobileszköz akkumulátorának töltésére is alkalmas. Az X5-ös modell esetében különlegesség, hogy a külföldi dokumentáció szerint tartalmaz mikrofont is, így akár telefonos kihangosítóként is használható lehet.
SRS-X5
Az X7-es és X9-es készülékek Ethernet porttal, illetve 802.11 b/g WiFi támogatással is rendelkeznek, így akár internetes rádiókhoz vagy zeneszolgáltatásokhoz is hozzá lehet férni velük – ideálisak lehetnek például a Spotify szolgáltatásának igénybevételéhez is. A szóban forgó termékek emellett DLNA és AirPlay támogatást is kínálnak.
Az SRS sorozat három tagja hamarosan elérhető lesz kereskedelmi forgalomban. Az újdonságok a Sony hazai hivatalos weboldalán már feltűntek. Az X5-ös modell a fekete mellett piros és szürke kivitelben is elérhető lesz, az X7 esetében pedig szürke és fekete példányok közül lehet válogatni. Az X9 a jelek szerint csak feketében érhető el.













































