Még egy ideig biztosan fogunk hallani az Activision Blizzard szexuális zaklatási ügyeiről, főleg annak fényében, hogy egyre több jelenlegi és egykori áldozat jelentkezik és nyilvánosan vádolja meg a céget az embertelen körülmények miatt.

Az Activision Blizzard az ügyre reagálva kiadott egy olyan sajtóközleményt, amiben mentegetőzni kezdtek és jelezni, hogy régi, nem valós és eltorzított tények alapján indult meg a vádemelés, ezeknek nincsen mára valóságalapja.

Ez a közlemény nem csak az újságírókat bőszítette fel annyira, hogy bojkottálják a céggel kapcsolatos játékhíreket, hanem az alkalmazottak is virtuális vasvillát emeltek a magasba és nyílt levélben cáfolják a vezetést.

„Az Activision Blizzard vezetőinek” – kezdődik a nyílt levél, amit több, mint 800 alkalmazott írt alá és jelezte benne, hogy a korábban kiadott sajtóközlemény nem, hogy valótlan, hanem egyenesen káros az alkalmazottak egyenlőségi törekvéseire. Szerintük ezek a szavak segítik eltusolni a jelenleg is alkalmazásban lévő zaklatók ügyeit és egyáltalán nem ad igazat az áldozatoknak.

„A vállalatunk vezetői azt állították, hogy lépéseket tesznek azért, hogy megvédjenek minket, de a jogi lépések után – és az ezt követő hivatalos válasz miatt – már nem bízunk abban, hogy a vezetőink a munkavállalók biztonságát saját érdekeik elé helyeznék. Azt állítani, hogy ez egy „valójában jelentéktelen és felelőtlen per”, miközben látni, hogy mennyi jelenlegi és egykori alkalmazott mondja el a saját tapasztalatait a zaklatással és a bántalmazással kapcsolatban, egyszerűen elfogadhatatlan.”

„Nem fognak tudni elhallgattatni minket, nem fogunk félreállni és nem fogjuk feladni addig, amíg a szeretett cégünk nem válik egy olyan munkahellyé, ahol mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy újra részesei lehetünk. Mi leszünk a változás.” – írják a nyílt levél végén.

A korábbi személyzeti menedzser, Kevin Meier szerint igenis ez a Blizzard, egy rendkívül mérgező munkahely már nagyon régóta. A fenti videóban is arról van szó, hogy férfiként többször is szemtanúja volt annak, ahogyan a férfi kollégáik a vádakban leírt módon viselkedtek a többiekkel.

A Kotaku tudomást szerzett több olyan esetről is, amikor férfi volt az áldozat. Az egyik neve elhallgatását kérő áldozat például vállához dörzsölték a nemi szervüket, szexuális ajánlásokat kapott és aktusokról kellett hallgatnia történeteket. Nem mert a HR elé menni az üggyel, mert félt, hogy a végén ő válik a pletyka áldozatává.

Egy másik Blizzard alkalmazott, Char Scarlett egykori mérnök viszont arról számol be, hogy a cégen belül a felsővezetők rendszeresen fogdosták a férfi kollégák nemiszervét. Volt például egy „meleg csirke” nevű játék, ahol azon versenyeztek, ki tudja leghamarabb megfogni a férfi kollégák nemi szervét. Ez is egy olyan ügy volt, ami a mostani perhez vezetett.

Pár nappal ezelőtt a kaliforniai bíróságra került, ezzel pedig nyilvánossá vált az, hogy az Activision Blizzardon belül milyen embertelen környezetet teremtettek a felső vezetők a női kollégáik számára. Az egyenlőtlen fizetéseken túl a cégen belül mindennapossá váltak a női alkalmazottak zaklatásai és szexuális bántalmazásai, ami akár öngyilkosságig is eljutott az áldozat részéről.

Az Actvision Blizzard erre az ügyre reagálva kiadott egy mentegetőző és mutogató sajtóközleményt, ami több újságírót annyira felháborított, hogy konkrétan bojkottálják a cég játékokkal kapcsolatos híreit. Több egykori Blizzard vezető nyilvánosan kért bocsánatot, mások, mint a Bungie pedig elítélték a cégen belüli történéseket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Lann
Lann
2021. júl. 29. 8:49
#11

Mi ez a sok faszos hír mostanában, egyikben hegyre rajzolt faszos buzogányos csávó, másikban blizzard fogdossa a faszokat. Valami készül.

nanotek
nanotek
2021. júl. 28. 20:30
#10

Igazi hányinger név lett a Buzzard...

Igordysztrolyer
Igordysztrolyer
2021. júl. 28. 16:10
#9

Ami 2009-ben még poén volt az mára valósággá vált? Könyörgöm! Ne legyünk már kretének!! https://tacskomuki.blog.hu/2009/10/30/a_faszozas_a_legujabb_divat

Trolltaxi
Trolltaxi
2021. júl. 28. 19:02

@Igordysztrolyer  És a Tüskevár homoszexuális beavatási regény... ;)

Saabtroll95
Saabtroll95
2021. júl. 28. 13:34
#8

Következő tweet meg már arról szól majd, hogy tárgyalások alatt a főnök egyik keze folyton a női alkalmazottban kavart? Komolyan csodálom azt a ciprusi bírót, akinek annak ellenére is volt bátorsága elítélni a hamisan vádaskodó brit nőt, hogy teljesen nyilvánvalóan a fejére hívta az összes feminista szervezet haragját.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. júl. 28. 13:21
#7

"ahol azon versenyeztek, ki tudja leghamarabb megfogni a férfi kollégák nemi szervét" lmbtq mi?

Ha "hatalmat" adsz a kezukbe uyganugy meghuylulnek mint a heterok.

parabox
parabox
2021. júl. 29. 15:07

@sutyko_hopkins  Szerintem félreérted a dolgot. Ehhez nem kell melegnek lenni, sőt. Ez a hatalom fitogtatása. A zaklatások nagy százaléka innen ered. Nem nemi indíttatású, csupán megalázni akar. Persze, annál rohadékabb a dolog.

Sadenal
Sadenal
2021. júl. 28. 12:57
#6

Ha így haladnak, a Blizzard elmeszeli magát az év végére. :O

arn
arn
2021. júl. 28. 11:40
#5

Kezdem azt hinni, hogy komplett idiotak dolgoztak itt, akik ezt elturtek.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. júl. 28. 14:24

@arn Ha ránézel a játékaik minöségére manapság, én inkább azt csodálom, hogy nem felejtenek el levegöt veni tbh...

Terror
Terror
2021. júl. 28. 10:17
#4

Pont így képzeltem el őket, szóval semmi meglepődés nincs.

tookmindegy
tookmindegy
2021. júl. 28. 9:56
#3

Továbbra is csak azt nem értem, hogy évekig miért tűri el ezeket férfi vagy nő. Ha 1x megfogdossák akkor másnap, harmadnap, 120-ik nap meglepődik, hogy újra megcsinálja? Miért dolgozik továbbra is ott?

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. júl. 29. 13:56

@PARASZT igen.

Erre irtam a telos dolgot is.

Ha szar, de a melo jo es maradni akarsz, beveded magad.

Ha ugyes vagy meg szenne is zsarolhatod a zellert aki szorakozik veled.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. júl. 28. 9:34
#2

Minden aljasságot csak és kizárólag férfiak követtek el? A női alkalmazottak sosem csináltak viccet férfi kollégáikból, vagy alázták meg őket? Elvileg lehetséges, bár kissé valószínűtlennek tartom. Mindenesetre nagyon remélem, hogy a valódi bűnösök megkapják ami jár nekik, de közben abban is reménykedem, hogy ez az egész nem járul hozzá ahhoz, hogy még nagyobb legyen a feszültség a különböző társadalmi csoportok, jelen esetben a nők és a férfiak között.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. júl. 28. 13:36

@Mr.Roboto "de közben abban is reménykedem, hogy ez az egész nem járul hozzá ahhoz, hogy még nagyobb legyen a feszültség a különböző társadalmi csoportok, jelen esetben a nők és a férfiak között."

Pedig pont ez a sztorik lenyege.

Minel nagyobb szethuzast generalni az emeberek csoprtosulasok kozt.

Oszd meg es uralkodj.

Nem egy uj tortenet.

d.v.d
d.v.d
2021. júl. 28. 9:30
#1

Tessék?! :D Nehezemre esik elképezelni, hogy a vezetők futkároznak az irodákban és húzkodják a strigulát, hogy aznap kinek hány bré volt meg :D Csapatépítés felsőfokon :D Persze nem mondom, hogy nem iehet igaz.

d.v.d
d.v.d
2021. júl. 28. 15:24

@zvigh Szénné dominálja :D

Vissza az oldal tetejére
A férfi alkalmazottak nemiszervével is játszottak az Activsion Blizzard felsővezetők - iPon.hu