ŰRLÉNYEK, APOKALIPSZIS ÉS WESTERN – A FILMIPAR ELKÉPZELÉSEI 2021-RŐL

Ha a forgatókönyvírók és rendezők pontosan tippelték meg, hogy mi vár ránk 2021-ben, nem sok okunk lesz a fékeveszett vigasságra.
Gera Krisztián
Gera Krisztián
2021. febr. 7. 11:09
Űrlények, apokalipszis és western – A filmipar elképzelései 2021-ről

A kóklerkirály

A Bámulatos Chriswell művésznéven hódító Jeron Criswell Konig a szórakoztatóipar sajátos színfoltjaként tett szert kétes hírnévre. Az Ed Wood több művében is feltűnő, mérhetetlenül mesterkélt férfiú ugyanis azt állította, hogy paranormális képességekkel bír, és adományának hála, feltárul előtte a jövő. Ez persze önmagában még nem indokolta volna felkapottságát. Azonban míg a hozzá hasonló csalók jellemzően a ködös-kétértelmű fogalmazásra esküdtek, és irtóztak a részletektől, addig ő éles váltásként a lehető legprecízebben adta elő mondandóját.

Az egy orgyilkosnő által leterített Fidel Castro likvidálását 1970. augusztus 9-re várta, és a nyolcvanas évekre hajmeresztő tragédiahullámot vetített előre. Figyelmeztetése szerint Pittsburgh derék polgárainak 1980. november 28-a és december 21-e között nem lesz ajánlott utcára menniük, mivel veszett-vad kannibálok hordái fogják szétmarcangolni az óvatlanokat. Igaz, alkalmasint hozzátette, hogy könnyen megeshet, hogy az élve felfaltak járnak jobban, mert ők már biztosan nem érik majd meg az 1988. május 1-től 1989. március 30-ig dühöngő „afrodiziákum-korszakot”. Mivel ez lényegében a totális, vérfertőző szexuális szabatosság titokzatos feromonok által előidézett érájaként fogja elkeseríteni a túlélőket, akik egyébiránt 1988. október 18-án arra kelnek majd, hogy Londont elpusztította egy meteorit.

Ám a botcsinálta jós azt is fennen hirdette, hogy 1990. március 10-én egy, a Föld, a Mars, a Vénusz, illetve a Hold hatalmasságainak részvételével megtartott találkozó fogja borzolni a kedélyeket. De nem sok időnk lesz arra, hogy elfogadjuk más planéták lakóinak a létezését. Hiszen 1999. augusztus 18-án egy ébenfekete szivárványszerűség csúfítja majd el az eget, és mire bárki észbe kaphatna, a furcsa jelenség kiszívja az éltető oxigént a légkörből.

Csak remélhetjük, hogy a 2021-gyel foglalkozó rendezők és forgatókönyvírók sem pontosabbak a B-listás svindlernél, mert ellenkező esetben vissza fogjuk sírni az ezerszer elátkozott 2020-as esztendőt.

Kapcsolatok hálójában

A manapság fénykorukat élő szociohorrorok sorát erősítő 2018-as Hang nélkülben az emberiséget gyakorlatilag teljesen kiirtották a legkisebb neszre is lecsapó idegenek hordái, és a megmaradt kevesek sorsa sem irigylésre méltó. Az egyikük elvesztését követően a normális életről lemondó, és a boldogságot a biztonságnak alárendelő Abbotték is alig-alig vegetálnak. Elvégre éjjel-nappal attól kell rettegniük, hogy ha hibát vétenek, óhatatlanul és elkerülhetetlenül felkeltik egy irgalmatlan bestia figyelmét. Egytől-egyig súlyos traumák terheit cipelő, lelkileg sérült idegroncsok, és eleve csüggesztő helyzetüket tovább bonyolítja, hogy a család matriarchája terhes. Azaz a katasztrófa jószerivel elkerülhetetlen – ám az elszánt apa eltökéli, hogy megoldást talál a faramuci szituációra.

A keserédes dramedy-k rajongóinak szánt Míg a világvége el nem választ sem optimista kicsengésével igyekszik a székéhez szegezni a nézőt. Dodge Petersennek bőven lenne oka a búslakodásra, mert felesége jóformán másodpercekkel azután hagyja el, hogy kiderül, nincs menekvés. A Matildának keresztelt kisbolygó három héten belül becsapódik majd a Földbe, kihalási eseményt idézve elő. De ő egy percig sem szomorkodik – inkább szomszédjával, a barátját nemrég elhagyó Penny-vel elindul, hogy megkeresse első szerelmét, és bevallja neki, hogy a szíve most is érte dobog.

Természetesen ahogy az sejthető, a nagy utazás során megannyi kaland vár rájuk, a furábbnál furább figurákról nem is beszélve. Az egy adott szavához betegesen ragaszkodó bérgyilkos elől inaló, szuicid hajlamú csodabogárral épp úgy összehozza őket a véletlen, mint a kötelességtudatba apránként beleőrülő rendőrrel, vagy kollégáit bálványozó, lelkes-vidám pincérnővel.

Cyberpunktól a westernig

Az 1995-ben debütált Johnny Mnemonic jött, látott és megbukott, viszont borítékolható, hogy idén a figyelem középpontjába fog kerülni. Mivel bár az ihletforrásként szolgáló kisregény mellett az adaptációt is papírra vető William Gibson jócskán túlbecsülte a fejlődés ütemét, egyes tippjei relatíve pontosnak bizonyultak. Annak dacára, hogy a VR-forradalomra várnunk kell, a technológia rendületlenül tör előre, és az anno keveseket lázba hozó internet híján sanszosan összeomlana a civilizáció. Ráadásul a csavaros történet egy halálos ragály egy kapzsi megakorporáció által eltitkolt gyógymódja körül forog: különösen pikáns ez a koronavírusról szóló, hagymázas összeesküvés-elméletek idejében.

Az 1988-as The Sisterhood-ról mostanra valószínűleg azok is elfeledkeztek akik dolgoztak rajta, mivel Cirio H. Santiago posztapokaliptikus akciófilmje a VSH-éra blődlijeinek kvintesszenciája. Az elsősorban a főszereplőnők csáberejére építő, fillérekből tető alá hozott alkotásban a jóság misztikus-mágikus angyalai veszik fel a harcot a nőket haszonállatnak tekintő Mikal martalócaival. Csábos amazonok, öldöklő csaták és happy end: a kipróbált recept itt sajnos nem igazán működik.

Záróakkordként, felsorolásunkat az 1969-es Moon Zero Two zárja. Az első űrwesternként beharangozott hibrid a nem szándékos paródiákhoz tartozik, ugyanis készítői bámulatos érzékkel gyúrták egybe a cowboytörténetek és a sci-fik legbárgyúbb sablonjait. A felfedezés vágya hajtotta, merész ex-űrhajós, a kolonizált Holdat vasmarokkal uraló, mérhetetlenül kapzsi milliomos, vagyont érő aszteroida, bányászati jogok miatt kirobbant vérfürdő és öntudatos telepesek. Elképzelni is nehéz hitványabb kliséparádét, és az sem sokat segít, hogy a futurisztikus tálalás kifejezetten nehezen emészthetővé, hovatovább, bizarrá teszi a faék-jellegű vadnyugati sztorit. Ám az eleve szerény élvezeti értékből a már a maguk korában is mérsékelten meggyőző effektek is rengeteget levonnak.

Ezzel cikkünk végére értünk. Ha ismertek ilyen, vagy ehhez hasonló példákat, osszátok meg velünk találataitokat a kommentszekcióban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2021. febr. 8. 11:44
#1

A Johnny Mnemonic-ban a fejben hordott tárhely sem tűnik olyan távoli jövőnek Elon Musk bácsi agyi chipes kísérletei miatt. ;)

Vissza az oldal tetejére