Az Xreal szemüvegei elsősorban tartalomfogyasztásra szolgálnak, és nálunk is megvásárolhatók. Ezek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és a vállalat most előhúzott a kalapból egy teljesen új konstrukciót. Az Xreal 1S Japánban debütált, de nemzetközi szinten forgalomba kerülhet.
Az Xreal One szemüvegek fölé sorol be a kínálatban az Xreal 1S, és az eddigieknél nagyobb, 52 fokos látószöget ígér, de nem ez teszi majd igazán érdekessé. Az eszköz a hivatalos adatok szerint két 0,68 hüvelykes Micro OLED kijelzőt használ, melyeket a Sony szállít a gyártónak.
Akár olyan érzést nyújthat a szemüveg tartalomfogyasztás közben, mintha a felhasználó egy 500 colos képernyőre tekintene 10 méterről.
A panelek 1920 x 1200 képpontos felbontással rendelkeznek, és 120 Hz-es képfrissítéssel üzemelhetnek. Az új szemüveg az eddigihez képest nagyobb fényerőt tud elérni, 600 helyett már 700 nitre képes a speciális egység. A kiegészítő 108 százalékos sRGB színtérlefedéssel dolgozik. A lencsék fényáteresztő képessége állítható három lépésben, lehet teljesen áteresztő, 35%-os és 100%-os takarásra állított.
Az Xreal 1S a világ első AR szemüvege, ami valós időben képes 2D tartalmakat 3D-be átalakítani. Erre az Xreal X1 rendszerchip biztosít lehetőséget, ami a cég saját fejlesztése.
Az eszköz ultraalacsony, 3 ms-os M2P (motion-to-photon) késleltetésre képes, ami azt jelenti, hogy minden mozgást szinte azonnal le tud reagálni, a felhasználó nem fog szinkronproblémát érzékelni. Támogatja az Xreal 1S a 3DoF fejkövetést is, és ezzel meg tudja azt valósítani, hogy a térben a felhasználó által nézett kép mindig előtte jelenjen meg, akkor is, ha közben forgatja a fejét, hogy „szétnézzen” a virtuális térben.
Az Xreal 1S támogatja az intelligens képkocka generálási lehetőséget a mozgások folyamatosabbá tételéhez, és azt is meg tudja oldani, hogy a kép torzítását korrigálja síkra, ha éppen erre lenne szükség. A különleges chip egyben tudja megoldani a különböző szenzoroktól érkező adatok feldolgozását, így teszi hatékonyabbá a működést a kiterjesztett valóság alkalmazása során.
Sajnos túl sokat nem tudunk az X1 chipről, de a cég által elmondottak alapján 4 nm-es csíkszélességen készül, ami egyszerre biztosít jó hatékonyságot és lehetőséget a nagy teljesítmény elérésére.
A megfelelő hangzást a Bose segítségével dolgozta ki az Xreal csapata, 3D térhangzást ígér az újdonsággal a vállalat.
Rendkívül dinamikus lesz a hangzás az eddigiekhez képest, ami javítani fogja a filmezés, játék vagy éppen a zenehallgatás élményét. Már a negyedik generációs térbeli hangzást nyújtja az Xreal 1S. Mikrofonból több is helyet kapott a keretben, és mindegyik szenzor irányított. Remek elektronikus zajszűrést biztosít a szemüveg annak érdekében, hogy a beszélgetések során tökéletesen lehessen érteni a felhasználó mondandóját.
Az Xreal 1S tervezése során minden eddiginél jobban ügyeltek arra, hogy kényelmes legyen a terméket viselni. 82 gramm a szemüveg, ami még mindig elég sok, de állítólag úgy oszlik el a tömege, hogy nem fogja túlzottan terhelni az orrnyerget. A szárakat rögzítő zsanérban van rugó, így jobban tudnak az emberek fejéhez idomulni, és az anyaghasználat is hozzájárul a jobb komforthoz.
Az újdonság Japánban 145 ezer forintnak megfelelő jenbe kerül majd bevezető áron, ami egyáltalán nem egy vészesen magas összeg. Csak egy színben, a képeken látható kivitelben lehet egyelőre megvásárolni a speciális szemüveget.