Gőzerővel dolgoznak a chiptervező cégek azon, hogy minden eddiginél hamarabb tudják bemutatni az új csúcslapkáikat a kiélezett versenyben. Ezzel párhuzamosan szállingóznak az előzetes információk az egységekkel kapcsolatosan. Néhány nappal ezelőtt arról volt szó, hogy az idei évben várt felsőkategóriás rendszerchipek már kivétel nélkül átléphetik a 10 ezer pontos határt a Geekbench keretében. Ezúttal pedig a Dimensity 9500 felépítése került a terítékre.
Az a hír járja, hogy a MediaTek csapata ezúttal is egy nyolcmagos rendszerchipet fog bemutatni, ami részben már teljesen új processzormagokat is alkalmazni fog. Érdekes módon ezúttal nem esik szó extrém magas órajelekről, másként érték el a mérnökök a jelentős gyorsulást, amire számítani lehet.
A Dimensity 9500 a korábbi Geekbench eredményről szóló pletyka alapján egyszálon több mint 30%-os gyorsulást mutathat majd a jelenlegi chiphez képest, miközben többszálon is 15-20% közötti tempónövekedés rajzolódhat majd ki.
A fejlesztés alatt álló egység a legutóbbi belső teszten 3,23 GHz-es frekvenciát ért el, ezt egytelen magon tudta produkálni, ami a legfőbb tempófelelős. Ez a Travis kódnévra hallgat, és vélhetően ez az Arm következő generációs, Cortex-X930 processzor mag IP-re épül. Ezen felül a Dimensity 9500 magában foglal még három darab 3,03 GHz-es Alto kódnevű CPU magot, valamint négy darab 2,23 GHz-en üzemelő Gelas egységet is.
Az integrált grafikus vezérlő a Mali-G1-Ultra néven bukkant fel. Korábban ilyenről még nem hallottunk, ez egy teljesen új fejlesztés lehet az Armtól. Már amennyiben a tesztprogram által megszellőztetett adatok valósak. Az IGP órajelét nem tudta meghatározni a szoftver, de azt igen, hogy MC12 kiszerelésről beszélhetünk, szóval 12 feldolgozóból épül fel az egység. Korábban az integrált GPU-t Immortalis-Drage néven emlegették.
Eddig egészen más felépítésről pletykáltak a Dimensity 9500-at illetően, így ezek mindenképpen érdekes információk. Az órajelekben még lehet eltérés, könnyen lehet, hogy ennyi idővel a megjelenés előtt még nem a maximális tempón járatják a lapkát a belső tesztekben. Azt eleve nem tudjuk, hogy az IGP milyen tempóra lesz képes, de valószínűleg 1 GHz felett lesz a végleges órajele.
A Dimensity 9500 állítólag 16 MB-nyi L3 gyorsítótárral rendelkezik majd, miközben lesz benne egy 10 MB-os rendszerszintű osztott gyorsítótár is. Ez utóbbi azért lesz fontos, hogy a SoC különböző részegységei között simábbá tegye a kapcsolattartást, ezáltal még nagyobb tempó és jobb hatékonyság lesz elérhető. Négycsatornás, LPDDR5 támogatást nyújtó memóriavezérlőre számítunk az újdonságnál, a tárhely pedig UFS 4.1 alapú lehet majd.
Gond nélkül képes lesz kezelni a Dimensity 9500 a 8K Ultra HD felvételeket is, és állítólag egy rendkívül erős NPU kerül majd bele, hogy a jövőben bevezetésre kerülő mesterséges intelligencia feladatokat képes legyen kiszolgálni. Olyan pletykákat lehetett a neurális számítási kapacitásról hallani, hogy elérheti majd akár a 100 TOPS értéket is.
A MediaTek Dimensity 9500 előre láthatólag szeptemberben debütálhat, és a bemutatót követően nem sokkal megjelenhet mobiltelefonban, táblagépben.