Shop menü

ÚJ OKOSÓRA JÖN AZ ASUS-TÓL, ÉS AZ EGÉSZSÉGET HELYEZI A FÓKUSZBA

A vállalat folytatja a VivoWatch termékcsaládot, de a sorozat következő tagjáról most még nem árult el minden részletet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Új okosóra jön az ASUS-tól, és az egészséget helyezi a fókuszba

Az ASUS az okostelefonok frontján bedobta a törölközőt, de az okosórája fejlesztését nem engedte el. A cég nem szolgál változatos órakínálattal, de időről időre azért bemutat új modelleket, a napokban a Computexen is megszellőztette egy friss termékét. 

Felfedte a vállalat a VivoWatch 6 Plus okosórát, ami a 2024-ben bemutatott VivoWatch 6 fölé érkezik a kínálatba. Ez már a harmadik tagja lesz a VivoWatch 6 szériának, mert ezen belül debütált tavaly a VivoWatch 6 Aero is, ám az egy sokkal kompaktabb, karkötőkhöz hasonló megoldás lett.

Ahogy azt látni fogjuk az alábbiakban, a VivoWatch 6 Plus részleteibe egyelőre nem engedett mély betekintést az ASUS. Egyelőre csak néhány alapvető információ derült ki a termékkel kapcsolatban, de már ezek alapján is érdekesnek ígérkezik az eszköz. A gyártó itt elsődlegesen az egészségügyi lehetőségekre helyezte a hangsúlyt. “Fejlett biometrikus technológiák és személyre szabott egészségügyi információk” biztosítására lesz képes a kiegészítő. 

A VivoWatch 6 Plus az ASUS elmondása alapján megbízhatóan lesz képes a felhasználók vérnyomását mérni, és létre tud hozni EKG-t is. Nemcsak az alján, hanem a tok oldalán is van egy komplex szenzorcsomag, ahogy azt korábban már a VivoWatch 6-nál is láthattuk. Az viszont már újdonság, hogy figyeli a termék az alvás közbeni légzést, valamint bevezetésre kerül a járáselemzés is. Ezek révén mélyebb betekintést nyújt a krónikus betegségek kockázatába, és teljesebb képet tud adni az emberek hosszú távú egészségügyi állapotáról. 

Galéria megnyitása

A valós idejű egészségügyi visszajelzésekkel a VivoWatch 6 Plus személyre szabott edzővé alakulhat, amely a folyamatos adatokat gyakorlati tanácsokká alakítva támogatja a felhasználókat minden helyzetben, elősegítve ezzel az egészségesebb életmódot.

A VivoWatch 6 Plus lényegesen mutatósabb formát ölt, mint a VivoWatch 6, és már prémium anyaghasználat jellemzi. A megjelenítőjét zafír kristályüveg védi a fizikai behatásokkal szemben, ennek köszönhetően nagyon sokáig megőrizheti a karcmentes szépségét. A tok fém, egészen pontosan titánból készül, ennek köszönhetően a kiváló minőségérzet alacsony tömeggel fog társulni. Ezáltal kényelmesebb lehet majd az eszköz folyamatos viselése.

A digitális számlap szerepét betöltő képernyő 1,43 hüvelykes átlóval rendelkezik, és AMOLED technológiát használ. Érintések mellett gombokkal is kezelhető lesz a termék, az oldalán található gombok pedig szinte alig emelkednek ki a tok oldalának síkjából. A tokfülek rejtett kialakítást kaptak, így a gumi szíj jobb egységet alkot a VivoWatch 6 Plusszal. Maga a szíj is elegánsabb mintát kapott, mint amilyen a VivoWatch 6-nál látott megoldás volt. 

Az ASUS VivoWatch 6 Plus feltételezhetően valamikor nyáron fog bemutatkozni, és kereskedelmi forgalomba kerülni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére