Márciusban beszélt először a Google a Gemini 2.5-ös kiadásáról, és akkor a cég leszögezte, hogy ez az addigi „legintelligensebb” MI modellje. Majdnem 3 hónap telt el azóta, hogy először színre lépett a Gemini 2.5, és azóta a fejlesztők sokat dolgoztak ezen. Most egy friss blogbejegyzésben foglalta össze a keresőóriás, hogy mik az aktuális fejlemények ennek kapcsán.
A Google úgy tervezte meg a Gemini 2.5-öt, hogy egy hibrid érvelő modellcsalád legyen, ami kiemelkedő teljesítményt tud biztosítani, miközben a költségek és a sebesség tekintetében is kiválóan szerepel. Most elérkezettnek látta az időt a cég arra, hogy a Gemini 2.5 több variánsát is készen tálalja az érdeklődők számára. Mostantól stabil, végleges formában elérhető és alkalmazható a Gemini 2.5 Pro, valamint a Gemini 2.5 Flash modell is.
Elárulta a Google, hogy a Gemini 2.5 modelleket már több szolgáltatásban aktívan használják élesben. A Snap és a SmartBear mögött már ott vannak ezek az LLM eszközök a különböző funkciók meghajtására. Innentől pedig még több helyen bukkanhat fel a Gemini 2.5 Pro és a 2.5 Lite is. A fejlesztők már ezeknek a stabil kiadásaival dolgozhatnak a továbbiakban.
Teljesen új fejlesztéssel is előhozakodott a Google: reflektorfénybe lépett a Gemini 2.5 Flash-Lite nyelvi modell.
Ez most még csak előzetesként üzemel, és a nevének megfelelően egy kisebb verziójáról van szó a kész Gemini 2.5 Flash-nek. Kiemelte ennek kapcsán a vállalat, hogy ez lett az eddig leginkább költséghatékony Gemini 2.5 variáns. Összességében is nagyon olcsón fenntartható a szóban forgó újdonság, noha az elképzelhető, hogy később érkezni fog még a Gemini 2.5 égisze alatt olyan nyelvi modell, ami ennél is kisebb lesz, a kisebb mérettel pedig tovább fokozható a költséghatékonyság is.
A Gemini 2.5 Flash-Lite minden szempontból übereli a korábbi Gemini 2.0 Flash-Lite modellt. Jobb minőségben lesz képes végrehajtani a programozási feladatokat, pontosabban oldja meg a matematikai feladványokat, jobbnak bizonyulhat majd a kutatómunkában, és így tovább. Büszke arra a Google, hogy sikerült a Gemini 2.5 alapjain is elképesztő költséghatékonyságot elérni, miközben a nyelvi modell jobban teljesít. Ez a modell alapvetően nem egy érvelési modell, de persze alkalmazható ilyen feladatokra is.
Az érvelési és a multimodális képességeket vizsgáló tesztekben is új mércét állít fel a maga nemében a Gemini 2.5 Flash-Lite.
A Google szerint kiválóan alkalmas a modell olyan feladatokra, ahol nagy mennyiségű anyagot kell feldolgozni, de a késleltetésnek is alacsonyan kell maradnia. Ilyen például a tolmács funkciók kiszolgálása vagy az adatok rendszerezése. 1 millió tokenes a Gemini 2.5 Flash-Lite kontextusablakja, és hasonlóan hatékonyan tud érvelni, mint a nagy modellek, csak már sokkal szerényebb költség mellett oldja ezt meg.
A Google bízik abban, hogy a Gemini 2.5 Flash-Lite sokak érdeklődését kelti majd fel, és alkalmazni fogják például generatív mesterséges intelligencia szolgáltatásokhoz. A fejlesztés mostani fázisában azért lenne ez fontos, mert így tudna sok felhasználói visszajelzésre szert tenni. Ki is emelte a cég a beszámolójában, hogy várja a beszámolókat, tapasztalatokat, hogy tovább tudja javítani, finomítani a modell működését.
A Gemini 2.5 porfólió már igazán széles, öt különböző nyelvi modell található összesen a kínálatban, és a Google most publikált egy olyan táblázatot, amiben ezeket egymás mellé pakolta rengeteg különböző tesztben elért teljesítményadattal együtt.