Shop menü

TOVÁBBI VEZETŐK TÁVOZTAK A BLIZZARDTÓL

Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
További vezetők távoztak a Blizzardtól

Miután beszámoltunk róla, hogy belsős források szerint a Blizzard nincs éppen jó állapotban jelenleg, ráadásul a holnap kezdődő BlizzCon 2019 előtt olyan problémákkal kell küzdenie, mint a Hong Kong-i játékos esete, most újabb rossz hírek derültek ki.

Ugyanis valamikor az elmúlt egy évben (nem tudni pontosan, hogy mikor) de otthagyta a céget:

  • Dustin Browder, a Starcraft 2 és a Heroes of the Storm vezető dizájnere
  • Eric Dodds, a Hearthstone fejlesztésének vezetője
  • Jason Chayes, a Hearthstone produkciós igazgatója.

Vagyis három, eléggé fontosnak tűnő úriember dobbantott a Blizzardtól. Úgy tudni, hogy Browder és Dodds az új, Starcraft világában játszódó shooteren dolgozott, majd miután annak fejlesztését leállították, hogy az Overwatch 2 kerülhessen előtérbe, a két szakember lelépett.

A Blizzard megerősítette, hogy tényleg távoztak a fent említett munkatársak, és megköszönte nekik a munkát. A stúdió ugyanakkor közleményében kiemelte, hogy a Blizzardnál minden játék elkészítése egy csapatmunka, a minőség sosem egy-egy emberen múlt.

Érdekes BlizzConnak nézünk elébe, az egyszer biztos.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére