Várhatóan 2012-2013-ban kereskedelmi forgalomba kerülhetnek azok a szolgáltatások, amelyek már a jelenleginél jóval nagyobb sávszélességet kínáló NGMN (Next Generation Mobile Network és azon belül a 4G-nek nevezhető LET) mobilhálózatokon működnek - mondta lapunk érdeklődésére Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom (MT) Nyrt. elnök-vezérigazgatója (képünkön) a pénteki pilotteszten, amelyet a rendszer szállítójával, az Ericssonnal tartott a távközlési cég. Azt még korainak gondolta megbecsülni, mennyibe kerülhet majd a hálózat kiépítése és üzemeltetése. Ez ugyanis több dologtól, például a használandó frekvenciától is függ.

Az új rendszer több frekvenciatartományban is képes működni, így például a 450 MHz-es sávban is, ami elég nagy lefedettséget hozna viszonylag rövid idő alatt, mert nem kellene annyi bázisállomást üzembe helyezni, mint egy magasabb frekvenciánál - véli Maradi István, az MT műszaki vezérigazgató-helyettese. Egyelőre azonban a hatóság még nem döntött arról, milyen tartományt jelöl ki e célra, s az sem ismert, miként juthatnak hozzá a szolgáltatók - s abban is csak bízni lehet, hogy 2-3 év múlva a végfelhasználói készülékek is elérhetőek lesznek.

Az adatéhség ösztönzi fejlesztésekre a mobiltársaságokat. Két-három év alatt több százszorosára nőtt a mobilhálózatokon továbbított adatmennyiség, s ez a későbbiekben is jelentősen nő, ezért is kell továbblépni például a 4G irányába - állapította meg Mattheisen. Az új technológia előnye a nagy le- és feltöltési sebesség, valamint a kis késleltetési idő, így az online alkalmazások (például az online videonézés) és játékok mobilhálózaton keresztüli használata még jobban elterjedhet. Chris Houghton, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója szerint a technológia révén új üzleti megoldásokra is lehetőség nyílik. A jelenleginél jóval több eszköz csatlakozik majd a világhálóra, és idővel elterjedhetnek például azok a videokamerák, fényképezőgépek, mobiltelefonok, amelyekről a jó minőségű, akár HD- vagy később 3D-tartalmak azonnal feltölthetőek lesznek valamely videomegosztó oldalra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2010. máj. 3. 11:35
#6

Udv

Erdekes a 450 MHz hasznalata minden szempontbol

szamomra...elviekben az Atvinni kivant legnagyobb Frekvencia 2X-esenek kell Lennie a Vivofrekvencianak(Igy tanitottak)vagyis ha elosztjuk kettovel es Dual elvezerelt rendszerre gondolunk akkor 450Mbit/sec a maximalis Savszelesseg de ebbo lejon a kododlasra es Tomoritesre szant mennyiseg vagyis szamoljunk 400Mbit/sec ertekkel ami 20 MB/sec nek felel meg felhasznalonkent...akkor eddig minek eroltettek a 900MHz es 1800MHz halozatokat hiszen tudjuk minnel nagyobb a frekvencia annal jobban konvergal a Feny terjedesehez vagyis egyenes Vonalban(point to Point) szorodas nelkul, ergo tobb atjatszo allomas kell. Igaz kissebb az energiasuruseg is ami viszont a Hatosugarat csokkenti..

akkor most hol az Igazsag megint ?

Ja en 12 eve Voltam Tanuloja az alltalanos Iskola 7. osztalyanak :)

Udv Laci

Tegee
Tegee
2010. máj. 3. 10:54
#5

@axe:

mint azt bizonyára "tudod", az NyRt. és a Zrt. kifejezést A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvényben szerepeltetik először.

Az pedig csak 4 éve volt. Ha te akkor voltál hetedikes, akkor most sem lehetsz oly' öreg... :P

axe
axe
2010. máj. 3. 10:22
#4

MassKilla mi ezt 7.-ben vettük ezeket a rövidítéseket :D:D Bár nem tudom hány éves vagy :D

Zsolt501
Zsolt501
2010. máj. 3. 7:54
#3

MassKilla:NYRT=nyílt részvény társaság ZRT=zárt részvény társaság.

MassKilla
MassKilla
2010. máj. 3. 4:37
#2

a nem láthatóra gondolsz?

amúgy mi az a NYRT ?

Menthix
Menthix
2010. máj. 2. 23:33
#1

Jó képxD

Vissza az oldal tetejére