ÉLETRE KELTI AZ ANIME FIGURÁKAT ÉS AVATÁROKAT A SONY ÚJ KIJELZŐJE

A több millió forintba kerülő eszközök technológiáját teszi széles körben hozzáférhetővé a vállalat, úgy véli, sokan lelhetik majd ebben az örömüket.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
10:40
Életre kelti az anime figurákat és avatárokat a Sony új kijelzője

A Sony egykor a kijelzőtechnológiák egyik fontos fejlesztője volt, és bár mostanra megkopott a piaci pozíciója, képes még érdekes megoldásokkal meglepni a közönségét. A napokban bemutatott a japán alakulat egy társkijelzőt, amit a számítógépek mellett lehet majd elhelyezni, és mágnesként vonzhatja a tekinteteket, ugyanis elég látványos lesz működés közben.

Az ELF-MN1 Spatial Reality Display néven futó eszköz 3D megjelenítési technológiát nyújt, és ezt mindenféle kiegészítő, dedikált szemüveg nélkül lehet majd érzékelni. 

A Sony elképzelése szerint elsősorban digitális segítők, különböző karakterek jelenhetnek majd meg a képernyőn. Japánból érkező fejlesztésről lévén szó, nem meglepő módon azonnal anime figurák köszöntek vissza a 3D térbeli megjelenítőről a sajtóanyagban. Az eszköz egy 6 hüvelykes panelt kapott, erről fognak “lemászni” a különböző tartalmak. Nemcsak digitális avatárokat, hanem egyéb térbeli tartalmakat is ki lehet majd pakolni erre.

Galéria megnyitása

A Sony XYN (Zin) részlegén korábban már több Spatial Reality Display modell is készült, tehát egy meglévő technológiát kamatoztat a vállalat, de teljesen más formában, mint ahogy azt korábban láttuk. Nálunk is kapható szemüveg nélküli 3D megjelenítésre alkalmas Sony képernyő, az ELF-SR2 Spatial Reality Display több millió forintért cserébe kelleti a bájait, persze nem is 6 hüvelykes, hanem 27 colos felülettel szolgál.

Galéria megnyitása

Az ELF-MN1 felbontása szemenként 2160 x 1080 képpontos, tökéletesen fogja visszaadni a kisebb részleteket is. Az egység csak 60 Hz-es képfrissítést használ, a kontrasztaránya 1350:1, a maximális fényereje pedig mindössze 470 nit, ami nem sok. Sötétben lesz igazán látványos az új 3D térbeli megjelenítő által alkotott kép. Az ideális betekintési szöge minden irányból 25 fok, így lehet tökéletesen látni a 3D képet. 

Galéria megnyitása

Egy infravörös érzékelő követi a néző tekintetét, és a maximális használati távolsága 80 cm-ben lett meghatározva a gyártó által, miközben 30 centis közelségből is lehet szemlélni a 3D térbeli kép finom részleteit. A szemkövetésből adódik, hogy csak egy embernek lesz tökéletes a látvány, nem fogják többen párhuzamosan látni a térbeli grafikát.

A Sony elmondta, hogy az ELF-MN1-en megjelenhetnek például HoloModelek, támogatott a Deskrium az univerzális 3D-s adatmegjelenítéshez, lesznek rá mesterséges intelligenciával vezérelt virtuális társalkalmazások interaktív karakterekkel, és így tovább. A vállalat kiadta a hivatalos SDK szoftverfejlesztői csomagot is, és lehetővé teszi a beépülő modulok létrehozását. Támogatott a Unity, az Unreal Engine és az OpenXR fejlesztői környezet is az egyedi alkotásokhoz.

A Sony a korábbi ELF-SR1 és ELF-SR2 Spatial Reality Display eszközöket ipari felhasználásra, tervezési feladatokra alkotta meg, az ELF-MN1 azonban szinte már csak szórakozásra szolgál. Persze ezen is meg lehet majd nézni például CAD modelleket vagy VFX vizuális effekteket, de a 6 colos panel nem ilyesmire való. 

Galéria megnyitása

Az újdonság tömege 300 gramm, nem sokkal nehezebb, mint egy felsőkategóriás okostelefon. Nem foglal nagy helyet az asztalon, könnyen elhelyezhető lesz a számítógép körül. A hangzásért beépített 1 wattos sztereó hangszórópár felel, nyilván ettől azért sokat nem kell várni, de a digitális asszisztens ezen keresztül szólalhat meg.

Galéria megnyitása

A beüzemelése egyszerűen fog menni, szinte bárki meg tudja oldani, miután az ELF-MN1-hez egyetlen USB-C kábel tartozik, ezen keresztül kapja a jelet a csatlakoztatott eszközöktől. A DisplayPort Alt mód támogatás révén közvetlenül összeköthető asztali számítógépekkel és laptopokkal, és persze megfelelő technológiai háttérrel szolgáló okostelefonokkal is. Csúcsmobilok támogatják az ELF-MN1-et, és a PC-k részéről pedig egy jó középkategóriás vas (6 magos Intel vagy AMD CPU, RTX 2070 vagy RX 5700 XT) nem árt hozzá a leírás szerint. A kiegészítőn keresztül más eszközök töltésére is lehetőség nyílik, szóval nem foglal el teljesen egy USB portot.

A Sony ELF-MN1 Spatial Reality Display forgalmazása november 11-én indul Japánban. Az eszközért 54 ezer jent kell majd fizetni, ami egy hajszállal 110 ezer forint feletti összeget jelent.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére