Az OpenAI az elmúlt időszakban a mesterséges intelligencia terén számtalan innovatív fejlesztéssel rukkolt elő. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a cégnek ne lennének gyengéi, vagy olyan területek, ahol fejlődni szeretne. A Rockset felvásárlásával értékes technológiákat szerezhet meg.
A Rockset az OpenAI első felvásárlása, egy olyan startupról van szó, ami vállalati elemző munkára szakosodott.
Túl sokat nem árult el az OpenAI a mostani lépéséről, de stratégiai fontosságúként tekint erre. A Bloombergnek a cég szóvivője elmondta, hogy a tervek szerint teljes egészében bekebelezik a Rocksetet. Ez azt jelenti, hogy minden technológiát integrálni fognak, és a fejlesztőket is megtartják. A csapat ezáltal tovább dolgozhat az eddigi projekteken, és már szoros együttműködésben lehetnek az OpenAI szakembereivel.
Rockset által fejlesztett technológiák lehetővé teszik egyebek mellett azt, hogy valós időben tudjanak a cégek keresni és adatokat elemezni nagy adatbázisokhoz kapcsolódva. Korábbi Facebook dolgozó és adatelemző szakemberek hozták létre a céget még 2016-ban. A fejlesztéseik révén a vállalati ügyfelek automatikusan tudnak adatbázisokból és publikus felhős szolgáltatásokból párhozamosan összefésülni információkat, amiket a rendszer magától indexel és kereshetővé, valamint elemezhetővé „varázsol”.
„A Rockset infrastruktúrája lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy adataikat dinamikusan hasznosítható információkká alakítsák át” – mondta Brad Lightcap, az OpenAI működési igazgatója. „Izgatottan várjuk, hogy a Rockset alapjának az OpenAI termékekbe való integrálásával ezeket az előnyöket az ügyfeleink számára is elérhetővé tegyük.”
Mivel a részleteket nem igazán igyekezett elmondani egyik fél sem, így nem meglepő módon a vételár is titokban maradt. Annyit lehet tudni a Rocksetről ilyen szempontból, hogy korábbi befektetési körökben legalább 117,5 millió dollárt tudott összegyűjteni különböző befektetőktől. Ha a pontos vételárat nem is tudjuk belőni, az egészen biztos, hogy kilenc számjegyű összeget fizethetett az akvizíció során az OpenAI.
A cég remek anyagi helyzetben lehet, bár ennek kapcsán nem szokott túl sűrűn adatokat közölni. A tavalyi év végére 1,6 milliárd dolláros bevételt tudott elérni, amit annak köszönhet, hogy az előfizetési modellje nagyon jól vizsgázott. Az előzetesen vártnál sokkal többen fizettek be a ChatGPT használatára. Emellett pedig folyamatosan vannak befektetői pénzek, amik nem jelennek meg a bevételben, de támogatást biztosítanak az OpenAI fejlődésének.
A hónap közepén már arról beszéltek az elemzők, hogy az év végére megduplázhatja a tavalyi forgalmát a vállalat. Nagyjából 3,4 milliárd dolláros bevételi várakozást határoztak meg a szakemberek az eddig rendelkezésre álló információk alapján. Bár az idei év elején már olyan vad becsléseket is lehetett hallani, amik 5 milliárd dolláros bevételt jeleztek előre erre az évre, de ahhoz jelen állás szerint valami igazán nagy durranással kellene előrukkolnia az OpenAI-nak.
A jövőben további felvásárlásokkal erősíthet az MI piac élmenője, és ezek révén még szélesebb felhasználói igényeket elégíthet ki. A Rockset technológiáival például még hatékonyabb lehet az adatbányászatban, és több vállalati ügyfelet érhet majd el, miközben értelemszerűen a felvásárolt cég ügyfeleit is a saját köréhez csatolja.