A Sony a mobilpiacon nem szerepel jól, egy ideje már egyértelmű, hogy csak a presztízs miatt tart ki az Xperia modellek fejlesztése mellett. Beszállítóként azonban nagyon sikeres, főleg a képszenzorok terén emelkedik magasan a mezőny fölé. Ennek köszönhetően tudott most egy olyan eszméletlen rekordot felmutatni, amire senki más nem volt még képes korábban.
Átlépte a 20 milliárd példányt a Sony által leszállított képszenzorok száma. Nagyon hosszú ideje fejleszt ilyen egységeket a vállalat, és hosszú évek óta stabilan piacvezető.
Rengeteg kutatás és fejlesztés révén a Sony időről-időre képes megerősíteni az első helyét a képszenzorok piacán. A cég kínálata nagyon széles, és minden érdeklődő számára igyekeznek megfelelő megoldásokat felvonultatni. A 2010-es évek második felében a Samsung erőteljes felzárkózásba kezdett, de az elmúlt években megint azt lehetett látni, hogy a japánoknak a legjövedelmezőbb ez a szegmens. Főleg az okostelefonos megoldásokat figyelembe véve.
A rekord kapcsán a Sony félvezetőrészlegének egyik vezetője, Yoshihiro Yamaguchi elmondta, hogy elsődlegesen az okostelefonok piacának köszönhetően sikerült ezt az eredményt elérni. A vállalatnak jól jött, hogy az mobilfejlesztők a kamerák szaporítása felé mentek el évekkel ezelőtt. Ma már egy középkategóriás okostelefonban is alaphangon három, de inkább négy képszenzor található, és a legtöbb esetben Sony egységekhez nyúlnak a tervezők.
2022-ben a Sony a teljes szegmens forgalmának 49 százalékát tette zsebre, 2023-ra ez a szám elérte az 53 százalékot. Idén a cég számításai szerint 58% körüli eredményt tudnak majd felmutatni, a növekedés pedig még mindig nem fog megállni. Abban bízik a gyártó, hogy jövőre már sikerülhet a 60%-os részesedést összehozni. Nemcsak, hogy a Sony adja el messze a legtöbb érzékelőt, hanem jelentős fölénnyel zsebeli be a szegmens bevételeit is.
Rengeteg pénz forog a képszenzorok ágazatában, 2023-ban 23 milliárd dollár volt a piac értéke, idén pedig biztosan tovább növekedett ez az összeg.
Izgalmas része a mostani bejelentésnek, hogy a Sony alig több mint 5 évvel ezelőtt, 2019-ben ünnepelte a 10 milliárd képérzékelő leszállítását. Ilyen rövid idő alatt képes volt a cég megduplázni a teljes forgalmát, ami egészen elképesztő. A jövőre ebből persze nem érdemes következtetéseket levonni, de az utóbbi időben a cégnek egyre jövedelmezőbb lett ez a terület, és a volumen is emelkedett. Ezek alapján nem kizárt, hogy a 30 milliárd szenzorról szóló hír még rövidebb idő elteltével fog befutni.
Mindezt úgy hozta össze a Sony, hogy igazából a mobilpiac nem tudott érdemi növekedést elérni az elmúlt években, sőt mi több, az idei évtől eltekintve inkább visszaesések voltak. 2024-ben már lesz némi forgalomemelkedés, de inkább a jövő év az, mikor már az okostelefonok eladása jobb darabszámokat produkálhat. Ez is segítheti a Sonyt az újabb mérföldkő és a magasabb bevételek elérésében.
Yamaguchi elmondta, hogy a vállalat Kumamotóban, Nagasakiban és Oitában gyárt félvezetőket, képszenzorokat, az utóbbi két központban pedig egyebek mellett a képfeldolgozó processzorok fejlesztése is zajlik. Egyébként a mobiltelefonok mellett a Sony érzékelőit alkalmazzák személygépjárművekben, automatizált gyárakban, biztonsági kamerákban, fényképezőkben és videókamerákban, de még adatközpontokban is. A legtöbb területen a cég a továbbiakban is a megrendelések növekedésére számít.