TOM CRUISE LEÜVÖLTÖTTE A STÁB FEJÉT A KORONAVÍRUS MIATT A MISSION IMPOSSIBLE 7 FORGATÁSÁN

Nem volt kíméletes a főszereplő, de talán mondhatjuk, hogy igaza van.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
2020. dec. 17. 16:25
Tom Cruise leüvöltötte a stáb fejét a koronavírus miatt a Mission Impossible 7 forgatásán

Tom Cruise tőle viszonylag szokatlan módon, egészen idegesen és mintegy fél percen keresztül ordított a stábbal a Mission Impossible 7 forgatásán. Ezt a cselekedetet az váltotta ki, hogy a színész többeket látott, amint éppen megszegik a koronavírus-járvány miatt előírt protokollokat, például túl közel tartózkodnak egymáshoz, vagy nem hordják megfelelően a maszkot.

Nem csoda, hogy a színész viszonylag ideges, hiszen a Mission Impossible 7 forgatását is többször kellett megakasztani a járvány miatt. Eredetileg idén februárban kezdték, azonban hamar szüneteltetni kellett, és ugyan a hónapok alatt azért haladtak valamennyit, legutóbb októberben megint fel kellett függeszteni a produkciót, mert a stábban tizenketten is elkapták egyidőben a vírust.

Amikor Cruise azon kapta a stábot, hogy nem tartják a megfelelő védőtávolságot, nagyon belelendült, azonban a kifakadásával igazából a filmipart védte, ami nagyon nehéz helyzetbe került. A színész szerint örülni kéne, hogy még működhetnek, és be kéne tartani a szabályokat.

"Mindent az utolsó részletig be kell tartanunk! Hollywoodban azért készítenek még filmeket, mert mi még itt vagyunk, mert hisznek bennünk és abban, amit csinálunk! Minden este a kib***ott telefonon lógok minden létező stúdióval, biztosítóval, producerrel, és mindenki csak felénk mutogat és ránk számít. Több ezer embernek teremtünk munkát ba***átok meg, úgy hogy soha többé nem akarok ilyet látni. Ha nem tartjátok be, akkor ki vagytok rúgva, ha azt látom, hogy nem veszitek komolyan, akkor repültök!" - kezdett bele a színész.

"Megmondhatjátok az embereknek, hogy miért veszítik el a kib***ott házaikat, mert leállt a filmes ipar. Miért nem kerül étel az asztalukra, vagy miért nem tudják fizetni az egyetemi tandíjat. Minden este ezzel kell lefeküdnöm, ennek a kib***ott iparágnak a jövőjével! Szóval sajnálom, de nem kérek az elnézésekből. Világosan megmondtam, hogy mit akarok, és ha nem csináljátok, akkor kikerültök innen. Nem állítjuk lenne ennek a kib***ott filmnek a forgatását" - folytatta, nem éppen visszafogott hangnemben.

Cruise még egy jó darabig folytatta a kioktatást, de a mondanivalójának lényege nagyjából végig ez volt: muszáj betartaniuk minden szabályt és nagyon odafigyelniük egymásra, ugyanis a filmes ipar rendkívül nehéz helyzetben van. A filmek forgatása áll vagy akadozik, rengeteg ember munkája forog kockán, és a legkisebb hiba is ahhoz vezethet, hogy még annyi sem lesz, mint ami most van.

"Ha le kell állnunk, az embereknek az állásába fog kerülni, fentről egészen lentig. És én törődöm veletek srácok, de ha nem vagytok ebben a segítségemre, akkor végeztünk egymással, érthető? Látjátok ezt a botot? Hány méter ez?" - utalt ezzel a mértékre, amit távolság tekintetében be kellene tartani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2020. dec. 18. 11:24
#3

igaza van, de ahogy ezt kozolte, nah abban nincs...

fszkivan
fszkivan
2020. dec. 24. 11:41

@punchman  Ha szerinted a kontextusból nem volt egyértelmű, hogy nem először szólt, akkor te nem tudsz angolul.

KikiGames
KikiGames
2020. dec. 17. 17:15
#2

"Nem állítjuk lenne ennek a kib***ott filmnek a forgatását"

Ezt így mondta?

Steven86
Steven86
2020. dec. 20. 13:23

@thestock az biztos! lehet, hogy nem normális amikor filmforgatásról van szó, de nem egy szar ember...

Terror
Terror
2020. dec. 17. 16:53
#1

Bennem fel sem merül a gondolat, hogy ez egy megrendezett fake performansz, hogy addig is szóba kerüljön a film, plusz a biztosító is örüljön.

fszkivan
fszkivan
2020. dec. 19. 8:33

@Geralt_of_Trivia  Elmondta, hogy a nyakába liheg a stúdió, a biztosító és a többi befektető. Nem tűnik random, irreleváns, önfényező ömlengésnek.

Vissza az oldal tetejére