Kiválóan fut az Alphabet, illetve a Google szekere, voltak, akik attól tartottak, hogy a cég nem tud majd megfelelő ütemben nőni, de elégedettek lehetnek a befektetők a 2025-ös évzárást látva. Csak az aggasztja kicsit az embereket, hogy a vállalat az MI miatt sok kiadást tervez az idei évre, de nála már a megtérülést is lehet látni.
Előzetesen 111,4 milliárd dolláros bevételt vártak a Google-től az elemzők, ehhez képest a cég 113,83 milliárd dolláros forgalmat tudott felmutatni. Ez nem nagy különbség, de szinte csak ennyin múlt, hogy a 2025-ös évben sikeresen átlépte a teljes forgalma a 400 milliárd dollárt, ami mindenképpen jól mutat a pénzügyi beszámolójában. 402,84 milliárd dollár folyt be tavaly a vállalat kasszájába.
15 százalékot meghaladó éves növekedésről beszélhetünk összesen, az utolsó negyedévben pedig még jobb, 18%-os erősödést tudott elérni a cég. De ennél is látványosabb, hogy éves szinten a Google nettó nyeresége mintegy 32 százalékkal emelkedett.
A Google üzemi profitja 2025 utolsó negyedévében 35,93 milliárd dollár lett, ami 16 százalékos emelkedést jelent. 2025 egészében pedig 129,04 milliárd dollár lett a működési nyereség, a nettó haszon pedig egyéb bevételeknek köszönhetően még nagyobbra, 132,17 milliárd dollárra hízott. A rendelkezésre álló adatok szerint a cég 32 százalékos árréssel tudott üzemelni, ami nagyszerű eredmény.
Továbbra is a reklámok jelentik a Google fő bevételi forrását, az utolsó negyedév során 82,28 milliárd dollár jött össze a különböző hirdetésekből. A Google Network nem tudott erősödni, viszont a Keresőből és a YouTube-ból származó hirdetési forgalom szépen alakult, így nem lehet ok a panaszra. Ehhez jött még a vállalat szolgáltatásaiból és eszközeiből származó összeg, ami csaknem 2 milliárd dollárra emelkedett, és már elérte a 13,58 milliárd dollárt. Összesen a Google ezekből a bevételekből 40,13 milliárd dollár nyereséget tudott kivenni.
Külön kiemelte a cég, hogy a Google Cloud részleg bevétele több mint 5 milliárd dolláros éves növekedést követően 17,66 milliárd dollár fölé emelkedett.
Egy évvel ezelőtt a Cloud 11,96 milliárd dollárt termelt, szóval igencsak masszív éves növekedésről beszélhetünk. Hajszál híján múlt az 50 százalékos szint elérése, de a 47%-os eredményt látva nagyon elégedett lehet a Google vezetése. A keresőóriás elmondása alapján ez a bevétel már jelentős részben a mesterséges intelligenciának köszönhető. A legtöbb MI-vel foglalkozó vállalat nem tud acélos bevételt felmutatni, de a Google-nél erre nem lehet panasz. A nyereség sem maradt el, 5,31 milliárd dollár profittal üzemelt a Cloud.
Mint mindig, most is az Alphabet egyéb részlegei miatt kell a cégnek magyarázkodnia. Az “Other Bets” címszó alatt csak 370 millió dollár bevétel jelent meg, kiadás viszont bőven volt. Soha nem látott mértékű, 3,62 milliárd dolláros veszteséget hozott össze a kísérleti projekteket is magában foglaló divízió.
Ez azért alakult így, mert a Waymo egy új finanszírozási forduló kapcsán 2,1 milliárd dolláros részvényalapú kompenzációt hajtott végre. A Google fejlett robottaxi szolgáltatása kapcsán kiderült, hogy tavaly már 15 millió alkalommal szállított utasokat, és a tervek szerint az idei év végére ezt a számot sikerül majd a többszörösére növelni. 2026-ban ugyanis a Waymo komoly terjeszkedésre készül.
Azt is megtudtuk, hogy 2026-ban a Google összesen 175-185 milliárd dollár értékű tőkeberuházást tervez, ami rendkívül sok. Ez több mint a kétszerese a vállalat 2025-ös költéseinek. A kiadások növekedése nagyrészt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos, például kapacitásbővítésre rekord összeget szán a Google. Sundar Pichai elárulta beszámolójában azt is, hogy a Gemininek már több mint 750 millió havi szinten aktív felhasználója van.