SZEPTEMBERBEN JÖN AZ ELSŐ KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓS AMD VGA?

Elsőként a Hawaii GPU köré épülő megoldások mutatkozhatnak be, ám a rajt formális lesz, azaz a termékek majd csak a hivatalos bemutató után néhány héttel kerülnek az üzletek polcaira.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2013. aug. 8. 16:30
Szeptemberben jön az első következő generációs AMD VGA?

A korábbi pletykák miatt egy ideje sejthető, hogy az AMD következő generációs videokártyái az idei év negyedik negyedévében érkeznek. Eddig októberi rajtot emlegettek a különböző források, most azonban egy AMD-től származó hivatalos megerősítésre hivatkozva egyikük azt állítja, az AMD Hawaii kódnévre keresztelt GPU-ját alkalmazó videokártya - vagy videokártyák - szeptember 25-én mutatkoznak be a nagyközönség előtt.

Hawaii

A Volcanic Islands sorozatot erősítő Hawaii GPU-ról annyit kell tudni, hogy ez lesz az a grafikus processzor, amely az AMD következő generációs felsőkategóriás egy- és két GPU-s videokártyáin kap helyet. A GPU tulajdonságairól egyelőre szinte semmi információ nem szivárgott ki, így ezen a téren abszolút sötétben tapogatózunk. Azonban ha a Hawaii GPU tulajdonságai nem is, a Volcanic Islands sorozat többi GPU-jának nevei azért kiderültek: a család Tonga, Iceland és Maui kódnévre keresztelt GPU-kat is tartalmaz majd.

A másik érdekesség, ami kiderült, az az, hogy az AMD a jelek szerint mégsem Radeon HD 9000-es elnevezést alkalmaz a következő generációs videokártyáknál, hanem egy teljesen újfajta elnevezési sémát. A pontos sémával kapcsolatban egyelőre csak találgatások vannak: a források életképesnek találják az R# XXXX típusú elnevezést, ahol az "R" a generációt, az "XXXX" pedig a számozást jelöli (pl.: R9-1900). Ennél hajmeresztőbb tippek is vannak, de mivel egyelőre mind csak találgatás, így kár velük foglalkozni.

Térjünk inkább vissza néhány szó erejéig a Hawaii GPU-ra alapozó videokártya - vagy videokártyák - rajtjára. Az már biztosnak tűnik, hogy az eseményre a szeptember 23-ai héten kerülhet sor, egészen pontosan szeptember 25-én. A rajt a dolgok jelenlegi állása szerint formális lesz, ugyanis az új videokártya vagy videokártyák csak a hivatalos bemutató után néhány héttel, azaz valamikor októberben kerülnek a boltok polcaira.

Egy screenshot a Battlefield 4-ből

A ceremónián egyébként az AMD illetékesei a Battlefield 4-ből is mutatnak majd néhány friss részletet. A pletykák szerint pont a Hawaii GPU-val ellátott videokártyák lesznek az első olyan termékek, amelyekhez kupon formájában jár majd a Battlefield 4 teljes verziós kiadása, ami egyébként október 29-én érkezik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

33 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. aug. 10. 8:49
#21

Gab78 igazad van!20nm-es kartyak fejlesztese a kozep kategorianal kezdodik.Mar csak azert is hogy a hibas tombok meg hasonlok,meg jok lesznek a belepo szintu kartyakba!

Bugatty
Bugatty
2013. aug. 9. 16:47
#20

gab78, köszi akkor úgy teszek, majd akkor váltom le a mostani igencsak kiöregedett 4670-esemet.

gab78
gab78
2013. aug. 9. 15:12
#19

zoomon: Ha te a 7850 utódjára vársz, akkor még várhatsz jó sokat, idén tuti nem, de még 2014Q1-be se valószínű.

Ami az ár érték arányt illeti: [LINK]

józsef m.: Azt gondolom, hogy pont hogy nem a csúcsot fogják először áttenni 20nm-re, egyszerűen azért mert az átállás túl költséges, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a csúcs chipnek mekkora a mérete és a komplexitása, akkor az csak tetézi a bajt, ott van a Tahiti az első 28nm-es chip volt és az elején veszettül kínlódtak a fogyasztással és a kihozatallal. Egy kisebb chippel megismerik, kiismerik a gyártástechnológiát, aminél nem annyira költséges 1-1 új revízió kihozatala, majd amikor minden klappol, akkor építenek rá egy nagy GPU-t. A GF110 esetén is csak a 4. variáns került végül is forgalomba. Azon se csodálkoznék, ha csak a Pirate Islands csúcs chippje jönne majd csak 20nm-en.

jozsefm
jozsefm
2013. aug. 9. 17:42

Sajnos a kisebb teljesítményű és ezáltal árkategóriájú chippek nem is lesznek 20nm-en. Egyszerűen a TSMC mostani szintjén nem éri meg legyártani. Csak a prémium kategória fér bele árban.

Már jelezte az AMD, hogy a felsőközépig minden marad a 28nm-en, csak az architektura változik, egyféle tic-toc. Hogy a 20nm. mikor lehet a budget kategória alapja az jó kérdés, de tartok tőle nem jövőre.

zoomon
zoomon
2013. aug. 9. 13:22
#18

alfoldi!

Azért magasan nem veri az amd az nvidiát, egy gtx760OC szerintem most a legjobb ár/érték arányú kártya, meg is venném de nincs rajta zero core, így várok a 7850 utódjára.

jozsefm
jozsefm
2013. aug. 9. 21:05

Az API készen van? Az AMD tudja?!

Szefmester
Szefmester
2013. aug. 9. 12:43
#17

gery84: Lemaradt a szmájli a végéről? Csak mert az új konzolokban is AMD lesz! :D

jozsefm
jozsefm
2013. aug. 10. 13:54

Az uj gyártástechnológián, főleg a kezdeti időszakban kizárt. Ez tulajdonképp egy kísérleti fázis lesz.

zoomon
zoomon
2013. aug. 9. 12:25
#16

Ha jól értem a leírtakat, ha én a 7850-en utódjára várok, akkor az meg fog jelenni októberben?

jozsefm
jozsefm
2013. aug. 9. 12:23
#15

Egyenlore ugy nez ki a helyzet, csak az abazolut csucskategoria megy at akkor is a 20 nm-re,annak rendkivul magas gyartasi koltsegei miatt. A tobbi az meg jo ideig akar az arch. vegeig marad a mostanin.

gab78
gab78
2013. aug. 9. 10:08
#14

gery84: Lehet félreérthetően fogalmaztam, de én is jövő év közepéről írtam, a Hawaii chip 28 nm-en jön még, ez biztos, de ezzel nem váltják le a 7970-et, hanem fölé pozicionálják, (ezért is csökkentették az árát) a 7970 gyártásban marad, és annak a váltására érkező chip készülhet már majd 20nm-en.

alfoldi: Most azért nem lesz ez így, jön egy csúcs GPU, mellbevágó áron. Valószínűleg a legdrágább megoldás lesz a piacon. (igaz a leggyorsabb is)

Bugatty: Ha a felső házból akarsz GPU-t, akkor várd meg az új generációt.

Bugatty
Bugatty
2013. aug. 9. 6:38
#13

Érdemes lesz kivárni az új generációt? Mert jelenleg 2-3db 7950 van tervben, kövi generációból is max 9950 vagy 9970-et vennék ha ezen a néven jön ki.

AnDRash
AnDRash
2013. aug. 8. 23:32
#12

októberre azért remélem jönnek az új középkategóriás kártyák is

szix96
szix96
2013. aug. 8. 22:53
#11

alfoldi

+1

alfoldi
alfoldi
2013. aug. 8. 22:37
#10

Piter, pedig ár/érték/teljesítmény arányban magasan veri az AMD az n vidiát, de aki hülye az úgyse fogja ezt föl, csak megy a sok marketing rizsa után, hogy verhesse a mellét hogy neki 200 ezres nv csúcskártyája van, holott hasonló kategóriájú AMD-t megkapna 150 ért

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. aug. 8. 22:08
#9

Hu de hidegen hagy engem az AMD.Akkor sem vennem ha nem lenne mas!

gery84
gery84
2013. aug. 9. 7:46

piter Akkor ne vegyél konzolt.

gab78 Maradnak a 28nm-en majd jövő év közepén jön ki a 20nm.

tibaimp
tibaimp
2013. aug. 8. 21:23
#8

markting... legyen, nvidia is ezt csinálja, az ő bajuk.

gab78
gab78
2013. aug. 8. 20:30
#7

NovaTerra: A 7970 úgy tudni 2014 Q2-ig marad, akkor fogják csak leváltani. Lehet hogy már 20nm-es chippel.

jozsefm
jozsefm
2013. aug. 8. 20:40

Úgy van. A 7xxx széria modelljei maradnak, az új generáció első felsőkategóriás darabjai teljesítményben és árban föléjük jönnek.

i2k010
i2k010
2013. aug. 8. 19:42
#6

@tibaimp: nVidia ugyanezt csinálja ám.

Szefmester
Szefmester
2013. aug. 8. 19:11
#5

Egyes szoftvergyártók már akkor reklámozzák sikerként a játékukat amikor abból még egy képet sem tudtak mutatni, csak egy címet mondtak... A végleges meg majd évekkel később jelenik meg, és rommá kell javítani hogy játszható legyen... Akkor most 5 hónapnyi hájp kinek fáj?

tibaimp
tibaimp
2013. aug. 8. 17:38
#4

Nem értem az amd-nek ezt a hülye stratégiáját, bejelentem a cuccot jan 32-én, de csak 5 hónappal később lesz kapható, jó esetben...miért jó ez?

gery84
gery84
2013. aug. 8. 19:48

De legalább csinál új chipet az nvidiával ellentétbe.

Riddick77
Riddick77
2013. aug. 8. 17:37
#3

Na várjuk.

jozef8
jozef8
2013. aug. 8. 17:36
#2

Remélem olyan erős lesz, ahogy mondják! :)

jozsefm
jozsefm
2013. aug. 8. 17:09
#1

Akkor mégis igaz az októberi start.

NovaTerra
NovaTerra
2013. aug. 8. 17:35

BF4 és új gen amd vga kéz a kézben jár. Ez azért nem akkora meglepetés. Az ára érdekel engem és az, hogy vajon mit csinálnak a 7970-el. Meghagyják vagy kis ráncfelvarrás után kap egy 9870 vagy valami hasonló nevet.

Vissza az oldal tetejére