Shop menü

STAR WARS: MÁR NEM KÁNON DARTH PLAGUEIS EDDIGI TÖRTÉNETE

Újra sötét ködbe burkolózott Palpatine mestere.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Star Wars: már nem kánon Darth Plagueis eddigi története

Úgy tűnik, hogy Darth Plagueis eddig kánonnak tartott története most már mégsem az, legalábbis minden jelenlegi bizonyítékunk erre utal. Darth Plagueis ugyebár először a Star Wars harmadik epizódjában, a Sith-ek bosszújában mutatkozott be említés szintjén, amikor Palpatine beszél róla Anakinnak, és amiből kiderül, hogy az öreg fontos szerepet tölt be a történetben. Palpatine ugyanis azzal manipulálja Anakint, hogy Darth Plagueis felfedezte a halhatatlanság titkát, azonban megölte őt a tanítványa - aki egyértelműen Palpatine, avagy Darth Sidious.

Darth Plagueis történetét ezután sokáig homály övezte. még a régi Expanded Universe sem sokat foglalkozott vele, mígnem megjelent James Luceno írásában és a Del Rey kiadásában a karakter nevét viselő regény. Az anyagnak eredetileg 2008-ban kellett volna kijönnie, végül azonban csak 2012-ben jelent meg, és sok olyan bennfentes információt lehetett hallani, hogy Luceno az írás közben végig szorosan egyeztetett George Lucasszal.

Ezt követően nem sokkal a Disney megvásárolta a LucasFilmet, és ezzel minden korábbi Expanded Universe-anyag - így a regények, a képregények és a játékok is - a kánonon kívül kerültek. Sokan azonban még ekkor is úgy gondolták, hogy a Darth Plagueis regény története továbbra is hivatalos, hiszen Lucas szorosan együttműködött az írás során, ráadásul Luceno nem sokkal később egy új kánon-regényt is írt már a Disney-féle LucasFilm számára, Tarkin címmel.

És ebben bizony több ponton konkrétan utal eseményekre a Darth Plagueis-regényből. Márpedig ez nem történhetett volna meg a LucasFilm történetért felelős csoportjának a jóváhagyása nélkül.

Azonban ezt az egészet vitát E.K. Johnston új regénye, a Queen's Peril zárta le (ami természetesen kánon). A regény jelentős része közvetlenül A baljós árnyak eseményei előtt játszódik, így azt az időszakot is lefedi (tehát átírja), amit Luceno korábbi könyve. És a dolgok nagyon máshogy alakulnak a kettőben.

Luceno regényében Palpatine még mindig tanítvány, és csak akkor öli meg mesterét, miután kinevezik kancellárrá. Darth Maul pedig egy sith orgyilkos, akit Darth Plagueis jóváhagyásával "alkalmaznak". Johnston regénye azonban Darth Plagueist már a teljes történet egyértelmű Sith Sötét Nagyuraként írja le. 

Korábban, A Skywalker kora megjelenése után különböző hivatalos anyagokból kiderült, hogy Darth Plagueis megtanulta az Essence Transfer nevű képességet, amivel gyakorlatilag úgy tud halhatatlan maradni, hogy a szellemét átörökíti egyik testből a másikba. Végső soron az új kánonban Palpatine is így tudta túlélni A jedi visszatér eseményeit, és visszatérni a kilencedik részben.

De Luceno regénye korábban Palpatine háttértörténetét is alaposan elmesélte, azonban mostantól ez sem tekinthető kánonnak. Így végső soron minden idők legnagyobb Sith nagyurának sztorija a jelenleg állás szerint ködbe burkolózik - legalábbis a nagy része. Érdekes lesz látni, hogy a LucasFilm pótolja-e esetleg az űrt új regényekkel vagy egyéb anyagokkal.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére