Érdekes látni, hogyan változik a Star Wars előzménytrilógiájának megítélése az évek során. Habár a megjelenésükkor nagy anyagi sikert aratott, a rajongók egy jelentős része csalódott, és egyáltalán nem ezt várta a három új résztől. A fiatalabb nézők ugyan többnyire szerették az előzményeket, azonban később az ő véleményük is inkább negatív irányba változott, még a régebbi rajongók egyre pozitívabban tekintenek vissza az előzménytrilógiára, főleg a Disney alatt készült három új folytatást látva.

Az mindig is egyértelmű volt, hogy az előzményfilmek többnyire arról fognak szólni, hogyan lett Anakin Skywalkerből Darth Vader. Ez mindig is rendkívül feszegette a rajongók fantáziáját, és mielőtt a filmek megjelentek, számos elképzelés született róla, hogy mi is történhetett.

Nyilvánvaló, hogy Lucas is ezt a történetet akarta elmesélni, azonban mikor kiderült, hogy mik a tervei A baljós árnyak kapcsán, többen figyelmeztették, hogy ez így nem lesz jó. A The Star Wars Archives: 1999-2005 című könyv alaposan feldolgozza az előzménytrilógia elkészítésének körülményeit, és azt az időszakot, amikor Lucas előadta a 20th Century Fox fejeseinek, hogy Anakint először gyerekként akarja mutatni a Tatooine bolygón.

"Lucas először csak azt árulta el a 20th Century Foxnak, hogy a történet arról fog szólni, miként lett Anakin Skywalkerből Darth Vader, és nyilván stúdió erre pont annyira izgalomba jött, mint bárki más. Ezt követően árulta csak el, hogy az első filmben Anakin 10 éves lesz. A stúdió azonnal figyelmeztette, hogy ezzel le fogja rombolni a franchise-t és tönkretesz mindent!" - kezdődik a visszaemlékezés.

"Lucas ezt követően elmondta a LucasFilm alkalmazottainak, hogy egy olyan filmet készít, amit senki nem akar megnézni, de inkább csinálja ezt, mint hogy ugyanazt a történetet mesélje el újra és újra. És igaz ami igaz, George még így is hozott 1 milliárd dollárt a filmmel."

Mindez ugyebár azért érdekes, mert az előzményfilmeket amiatt is sok kritika érte, hogy elég sok elemet hasznosít újra az eredeti trilógiából. Mondjuk ma már szintén kevésbé gondolunk erre, tekintve hogy az új trilógia meg majdnem egy az egyen másolta le az eredeti filmeket, csak rosszul.

Mindenesetre A baljós árnyak legnagyobb probléma sem feltétlenül a gyerekként bemutatott Anakin volt, sokkal inkább a kissé érdektelen és túlságosan politikai alapfelállás a Kereskedelmi Szövetséggel, és persze Jar Jar Binks.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Sinesol
Sinesol
2020. dec. 4. 21:39
#7

Szvsz a három előzményfilm messze az egész Star Wars széria legjobb része.

cheatergs
cheatergs
2020. nov. 30. 13:05
#6

Star Wars - Nem figyelmeztették George Lucast, hogy lerombolja a saját univerzumát

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. nov. 26. 7:11
#5

A volt feleségének köszönhette a 4-5-6 azt, amilyen lett. Amikor a felesége meghalt, Lucas visszavitte a dolgot a saját tehetségtelen hülyeségébe. Ezt belátva végül eladta a Disney-nek, akik legalább jól megcsinálták a Zsivány 1-est és a Han Solo-t. Kár érte.

Levy_Szh
Levy_Szh
2020. nov. 26. 7:59

@developer és a Mandaloriai !!  Ezek a külön 100x többet érnek mint a 7 8 9

tomchee
tomchee
2020. nov. 26. 1:19
#4

Soha nem értettem a hate storm-ot Jar Jar körül. Igen, idegesítő, de C3P-O bármikor idegesítőbb, és jelentéktelenebb karakter, még sem utálja senki.

Szefmester
Szefmester
2020. nov. 27. 9:48

@BiroAndras Bizony bizony. Egyből érthető lenne a kezével hadonászás mikor épp meggyőz valakit a véleményéről, vagy a hihetetlenül mázlis bénázásai, netán az hogy nagyobbat ugrik helyből mint a  jedik de a fajtársai ilyet nem csinálnak, és hogy miért lett kitaszított, és mégis miként került állandóan Palpatine közelébe, és be a szenátusba...

humaniod
humaniod
2020. nov. 25. 22:16
#3

Egy egész Star Wars világ omlott össze bennem, amikor ráébredtem, hogy George Lucas nem jó filmes. Nagyon nem. Pedig ő volt a kiválasztott!
Valahol a midikloriánokkal kezdődött, réges-rég...

nanotek
nanotek
2020. nov. 25. 17:53
#2

Ez valami google fordítós külföldi cikk alapján íródott? Annyi hiba van benne, hogy öröm nézni. Már a főcímben is... :D

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. nov. 25. 19:58

@KiaLexia Pedig pontosan ilyen jól fordít az utóbbi 1 évben...

Levy_Szh
Levy_Szh
2020. nov. 25. 17:48
#1

Nekem az előleg trilogával nem nagyon volt bajom ... na jó pár volt ... pár

  1. rész

Hát nekem megfelelt .. Jar-jar hülye .. dehát nemlehet mindenki zseni, atomfizikus meg überharcos. Egy hiba hogy Anakin TÚL FIATAL !!! Szaros gyerekből PUFF köv részre már 2x anyit nőt mint lehetne. A Padme öregedett talán 2-3 évet Anakin meg 10évesből lett 18-20 !?  Szóval így utólag visszanézve lehetett volna inkább egy  picit nagyobb gyerek.

  1. rész    NA EZ nem tetszett annyira  ... ebből nézhető rész az utolsó 20 perc ;)

Amik nem tetszettek :  Anakin puff már nagyobb mint a Padme , a film első 2/3da nyálas csöpögés  ... Ooo Ani Ooo Padme ... joformán ezeket a részeket mint gyors átteker.

3.rész

Ez az aminek lennie kell. 100% megfelel.

.

Aztán ez...

Az új utótörténet mind KUKA

igéretesnek indult aztán a második rész mintha forgatás közben irnák át a forgatókönyvet ... aztán a végén a 3.rész meg nagyot akar villantani csak ép mit is nézek most ??? A történetnek se füle se farka ..

mateo130
mateo130
2021. jan. 6. 17:58

@Darkenn Dehát nagyon kellett már, hogy a SW-t is elérje ez az idióta amerikai PC láz. Hirtelen előkerültek az univerzumból az ázsiai, az afro és a leszbikus karakterk is :D

Vissza az oldal tetejére