SORBAN ÁLLNAK AZ AUTÓGYÁRTÓK A NVIDIA DRIVE PLATFORM BLACKWELL ALAPÚ TAGJÁÉRT

A Drive Thor esetében a cég már az MI-re helyezte a hangsúlyt, amin aligha kell meglepődni, miután a cég ezt a hype-ot meglovagolva tör előre már több mint egy éve.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. márc. 21. 19:02
Sorban állnak az autógyártók a Nvidia Drive platform Blackwell alapú tagjáért

Most jelentette be az Nvidia a Blackwell architektúrát, ami rendkívül izgalmasnak ígérkezik több szempontból is, és egy külön hírben számoltunk be az újításairól. A Blackwell a jövőben rengeteg Nvidia termékben fog megjelenni, és egyebek mellett a járművekbe tervezett Drive platform esetében is használatba lesz véve.

Az Nvidia már 2022-ben bejelentette, hogy érkezik a Drive Thor, ami egy autós központi számítógép lesz rendkívüli számítási kapacitással, és kiváló hatékonysággal. 1,5 évvel ezelőtt azt még nem lehetett tudni, hogy a Blackwell architektúra is helyet kap majd az új egységben, de már akkor arról beszélt a vállalat, hogy bődületes számítási kapacitással fog szolgálni az újdonság. 

Galéria megnyitása

Annak idején arról szólt a fáma, hogy FP8 esetén 2000 TFLOPS-ra lehet képes az egység, most viszont 1000 TFLOPS-ról tett említést a cég, de nem közölte, hogy ezt milyen formában tudja majd. Idővel a Drive Thor képességeiről részletesebb információkkal is szolgálhat majd a vállalat. Mivel már az elődnek tekinthető Drive Orin is egészen szép sikernek örvendett, biztosak vagyunk abban, hogy a Thor sem fog csalódást okozni az érdeklődőknek. 

Galéria megnyitása

Az Nvidia elmondása szerint a személyautóktól, a robottaxikon át az áruszállítmányozásért felelős kamionokig mindenhol megjelenhet majd a Drive Thor. Kiemelte a cég, hogy ez a platform már alkalmas a járművek fedélzeti rendszerén futtatni generatív MI szolgáltatásokat. A mesterséges intelligencia ezáltal offline is elérhető lesz minden körülmények között. Kiváló szórakoztató lehetőségekkel és utazásbiztonsági megoldásokkal egyaránt szolgálhat majd a Drive Thor. 

Galéria megnyitása

“A nagy számítási kapacitás megjelenése áttörésekhez vezetett, beleértve a generatív MI területét is, amely újradefiniálja az autonómiát és a globális közlekedési iparágat" - mondta Xinzhou Wu, az NVIDIA gépjármű ágazatért felelős alelnöke. "A Drive Orin továbbra is a mai modern autók számára elérhető legmegfelelőbb MI-t is támogató számítási platform, de most azt látjuk, hogy a mobilitás úttörői már előre tekintve az Nvidia Drive Thort is szeretnék bevetni a következő generációs, mesterséges intelligenciára már nagyobb hangsúlyt helyező járművekben.”

Arról már korábban beszélt az Nvidia, hogy a Zeeker lehet az első olyan márka, akinek az autójában a Drive Thor megjelenik. Most pedig újabb elkötelezett megrendelőket nevezett meg a cég a teljesség igénye nélkül. Kiemelt partner lesz az újdonság alkalmazásában a BYD, ami mostanra a világ legnagyobb villanyautó gyártója lett, és az Xpeng is használja majd a Drive Thort a következő generációs személyautóiban.

Galéria megnyitása

Továbbá sorban áll az új platformért a Hyper névre hallgató márka is, ami a GAC AION kezében van, és prémium kategóriás autókra fókuszál, szóval a lehető legmagasabb minőséget igyekszik biztosítani minden területen. És még a Li Auto nevét is megemlítette az Nvidia a bejelentésében. Nem meglepő módon ez is egy kínai gyártó. Tehát egyelőre a kínai közönség figyelmét keltette fel leginkább a Drive Thor, de idővel még több márka veheti majd ezt használatba.

Az Nvidia elmondta, hogy az Xpeng a hosszú ideje fejlesztett XNGP vezetéstámogató rendszerét új szintre akarja emelni a Drive Thor révén, és ez a Tesla Autopilot számára is komoly konkurenciát jelenthet majd. A Hyper már negyedik szintű önvezetés támogatásban gondolkodik, és a Drive Orin meghajtásával kínál jelenleg level 2+ képességeket. A BYD pedig az Nvidia Isaac és Omniverse platformjait is használja majd a gyártás és a fejlesztés során. 

Galéria megnyitása

A Drive Thort számos járműipari fejlesztői is használja majd, és már sokan dolgoznak ezzel. A Nuro nevű cég a level 4-es önvezetésen munkálkodik és a Nuro Driver alá a Drive Thort pakolták be, hogy megfelelő számítási kapacitást érjenek el. A WeRide is a negyedik szintű önvezetésen dolgozik, és a Lenovónak is kiemelt partnere. A Lenovo is egyre több járműipari megoldást kínál. A Waabi is a Thort használva fejleszt az áruszállításban résztvevő járművek számára, és lehetne még sorolni a támogatókat.

Az Nvidia nagyon bizakodik abban, hogy a Drive Thor a Blackwell architektúrát is bevetve nagy sikert arat majd. A cég több mint 10 éve dolgozik már azon, hogy egyre nagyobb járműipari beszállító legyen, és a kitartó munka gyümölcse most kezd igazán beérni. Tavaly éves szinten már 1,1 milliárd dollár bevétele származott erről a területről, ami 21%-os növekedést jelent, pedig az ünnepi időszaka nem is sikerült túl jól, akkor 8%-os csökkent a forgalma.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BiroAndras
BiroAndras
2024. márc. 22. 11:14
#2
  1. Az előzetes adatok alapján a Tesla vissza fogja venni a vezető helyet. És éves szinten nézve el se veszítette.

  2. A Tesla első önvezető chipje 2019 elején már az autókban volt, 144 TOPS int8-as teljesítménnyel. Tavaly kijött a következő generációról nincs hivatalos adat, de különböző források 250 vagy 500 TOPS teljesítményről beszélnek. És ezt 100W TDP-vel éri el, szóval ne kW fogyasztású chip-ekhez hasonlítsuk.

  3. A teljesítmény önmagában messze nem elég. Az AI tanításhoz iszonyatos mennyiségű jó minőségű adat is kell, ahhoz pedig kell egy több százezres/milliós flotta internet kapcsolattal, és egy komplex infrastuktúra a feldolgozáshoz. Meg kell több ExaFlop kapacitású szuperszámítógép a tanításhoz, és még sok más.

  4. Az FSD v12.3 már mindenki szerint egy hajszálra van a 4-es szinttől, csak a megbízhatóságon kell még egy kicsit javítani. Még az eddig szkeptikus tesztelők is egyetértenek. Az új architektúra, ami 99% neuronháló, egy lépésben megoldotta a korábbi verziók minden problémáját, és egyelőre az alverziók is jelentős javulást hoznak. Az LLM-ekkel szerzett tapasztalatok alapján a fejlődés nem fog hirtelen megállni, mint ahogy a korábbi architektúrákkkal történt.
    Ja és mindezt úgy, hogy az első generációs chip teljesítménye sincs teljesen kihasználva.

BiroAndras
BiroAndras
2024. márc. 27. 21:09

@Resike

  1. Én idéztem neked az IIHS-t és társait milliószor. Az "Insurance Institute for Highway Safety" rövidítése. Az "Insurance" az biztosítást jelent. Technikailag maga a szervezet nem biztosító, de ez a téma szempontjából érdektelen.

  2. Azt tudom, mit jelentenek a betűk, de az nem derül ki, hogy mire vonatkoznak.

  3. Sokadszorra is, a valósággal vitatkozol. A valóságban jól láthatóan működik az FSD, ezen semmilyen pontozás nem változtat.

  4. Tökéletesen érdektelen hogy mivel lehet átverni. A hagyományos autókat átverni sem kell, nincs bennük semmilyen szintű ellenőrzés, sem pedig önvezetési képesség.

  5. Azzal, hogy tudatosan megkerülsz egy védelmet, automatikusan magadra vállalod annak minden következményét. Ugyanúgy ahogy az sem számít, hogy egy zárat mennyire könnyű feltörni (a legtöbbet pár másodperc), mindenképp betörésnek minősül.

  6. Mellseleg az FSD azt is figyeli, hogy hova nézel, és úgy tudom ezt már a sima Autopilot-ra is bekapcsolták.

pdx006
pdx006
2024. márc. 21. 21:10
#1

Hát álljanak sorban. Kocsit meg már nem vesz senki, mert a 15 éves használt is drágább mint újkorában. Beletehetik a faxukat is, rájuk rohad az egész. Szaros kocsiért bazmeg hallod, annyit kéne perkálni amit életében nem keresett meg az egész családfa lassan...  Néhány év aztán inkább Boeinget vesznek az emberek vaze, odaki az udvarra. Hát mán egy taxinak olcsóbb a kilométerdíja 10 évre kivetítve mint ezeknek az egyre megbízhatatlanabb szaroknak. Nem győzik visszahívni őket mert belespórolták az anyósukat is. Hát ledöbbentek már az Amerikaiak meg a Németek is az árakon. Azt hiszik ezek, hogy pénznyomda van mindenkinél. Az Excel mindent elbír persze.

_DiEGO_
_DiEGO_
2024. márc. 22. 14:56

@thestock

Más egyéb munka/meló nem is létezik náka, mert  nem csak a soron dolgozó gyári munkás ..... létezik alacsony jövedelemmel.

Sok kiszolgáltatott, akik 45+ korúak, akik már nemigazán kapnak jó állást már a kor miatt sem, külfölre sem az idős nemzedék ment ki robotolni/dolgozni 5-8-10 évre hogy megszedje magát. Azt most mit értek el azok akik kimentek és hazajöttek h itthon letelepadjenek a megkeresett vagyonkából, arra jöttek/jönnek "haza" hogy egy lakás 40+ milla! de inkább ami beköltözhető 60+millától.....

Max kint tudtak venni egy érdemesebb ótót amival vagy jönnek "haza" vagy mégsem.... 

Orbán jó dógzik ugye?

Vissza az oldal tetejére