Shop menü

SAMSUNG: MÁR TAVALYI GALAXY A ÉS GALAXY Z MODELL IS FRISSÜL, ÉS TABLETEK IS SORRA KERÜLTEK

A dél-koreaiak pihenés nélkül ontják magukból a frissítéseket, lassan nehéz lesz követni, hogy mely készülékekre van már Android 13 és One UI 5.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Samsung: Már tavalyi Galaxy A és Galaxy Z modell is frissül, és tabletek is sorra kerültek

Bár egy kicsit lassan adta ki az első frissítéseket a Samsung, azóta azonban, hogy megindult a folyamat, olyan tempóval megy ez végbe, hogy a felhasználók csak kapkodják a fejüket, ha követni próbálják, hogy éppen mire jött meg a One UI 5 az új Androiddal. Most egy sor különböző eszköz került sorra.

Sorra kerültek az Galaxy S FE-k

A Galaxy S21 és a Galaxy S20 szériák esetében a Samsung már korábban megkezdte az Android 13 frissítést terjesztését. Viszont most vissza kell térnünk ezekhez a sorozatokhoz. Ugyanis arról számolhatunk be, hogy immáron a Galaxy S20 FE és a Galaxy S21 FE számára is elérhetővé vált a főverziós platformfrissítés. A Fan Edition jelzővel illetett modelleket nagyon sokan vásárolták az elmúlt években, mert jó ár-érték arányú alternatívat jelentettek.

Galéria megnyitása

Korábban előre jelezte a Samsung, hogy mikor frissülnek majd a különböző készülékek, és akkor a Galaxy S21 FE kimaradt a sorból valamiért, de hozzá is tettük, hogy ez biztosan megkapja majd az Android 13-at, és így is lett. Még előre is dolgozik a dél-koreai alakulat ahhoz képest, amit előzőleg prognosztizált, ugyanis azzal számolt, hogy a Galaxy S20 FE számára csak decemberben fog elkészülni az új szoftver, de a felhasználói visszajelzések alapján nem kellett kivárni ezzel a telet. Ez a készülék egyébként még az Android 10-zel debütált 2020-ban.

Már a tavaly Galaxy Z széria is érintett

A Samsung előző körben készült el a Galaxy Z Flip4 és Z Fold4 frissítésével, most pedig már arról jönnek a hírek, hogy elkészült a Galaxy Z Fold3 és a Galaxy Z Flip3 számára is az Android 13. Az aktuális hajtogatható eszközöket használóknál ott jelent meg először a frissítés, ahol korábban már a béta is telepítve lett, és ugyanez a helyzet most is.

A béta programban résztvevő Galaxy Z Flip és Fold tulajdonosok örülhetnek először a végleges kiadásnak. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a vállalat óvatos ebben az esetben. Az esetlegesen rejtve maradt hibákkal így azok találkozhatnak először, akik tudják, hogy mi ilyenkor a teendő. A hajtogatható eszközöknél sokkal több a kihívás a szoftveres oldalon, és így a hibalehetőség is több, illetve nehezebb az átfogó tesztelés.

Galéria megnyitása

Frissülni kezdtek a tabletek is

A Samsung a Galaxy Tab S8 szériával elkezdte terjeszteni az Android 13-at a táblagépek körében is. Itt mind a három típus érintett, a Galaxy Tab S8 mellett a Tab S8+ és a Tab S8 Ultra is részesül már az Android 13-ból. Az új rendszer már jobb érintőtoll támogatást is nyújtani fog egyebek mellett, és a nagy képernyőt minden eddiginél hatékonyabban aknázhatják majd ki a felhasználók a Galaxy Tab S8 sorozat esetében.  

Újabb Galaxy A is terítékre kerülti, immáron 2021-ből

Megkezdte a Samsung a tavalyi középkategóriás okostelefonok frissítését is. A vállalat a Galaxy A52-vel indította el a középkategóriás termékek frissítését. Nem, nem az 5G modemes variáns, hanem a 4G LTE-t támogató került először a sorra, de jó eséllyel ezt követik majd az egyéb variánsok is. Az 5G-s Galaxy A33, A53 és A73 már frissült, szóval ennek fényében annyira nem is meglepő, hogy már az előző évi Galaxy A52 is sorra került, ugyanakkor azért még bőven akad frissítésre váró Galaxy A modell az idei évből is.

Galéria megnyitása

A Galaxy A52 számára ez a második főverziós frissítés, és ha minden jól megy, akkor még legalább egyet kapni fog jövőre is. Minden most felsorolt frissítésre igaz, hogy a novemberi biztonsági javításokkal együtt érkezett meg a mobilokra, tabletekre. Szóval a megbízhatóság szempontjából is javasolt a frissítést elvégezni.

Már két tucat Galaxy frissül Android 13-ra a Samsungnál.

Eddig a Samsung kapcsán 16 okostelefon frissítéséről számolhattunk be, és most a sorba újabb jelentős mennyiségű eszköz állt be. A Galaxy S FE modellekkel, az újabb Galaxy Z-kel, a három táblagéppel, valamint a Galaxy A52-vel a sor immáron 24 tagúra bővült.

Zárásként mellékesen megjegyezhetjük, hogy a vállalat az olcsóbb Galaxy Tab S6 Lite táblagépre – ami 2,5 évvel ezelőtt jelent meg – most kiadta az Android 12L alapot felhasználó frissítést. Ennek köszönhetően a költséghatékony gépet használó emberek új élményekkel gazdagodhatnak. Idővel talán még az Android 13-ból is részesülni fog, de az biztos, hogy azért ez már nem kap akkora prioritást, mint a nívósabb, nagyobb példányszámban eladott eszközök.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére