Az Android 13 bevezetésénél a Samsung nem reagált túl gyorsan, de miután az első készülékekre összeállt a One UI 5, onnantól nem volt megállás. Rekord sebességgel frisstett a vállalat több tucat mobilt és táblagépet. Tavaly azt ígérte, hogy az Android 14 estében már a frissítések megkezdése is gördülékenyebben fog menni, éppen ezért nagy a tétje a mostani lépésnek.
Ahhoz, hogy az Android 14 és a One UI 6 a lehető legjobb tempóban indulhasson el, mindenképpen jól kell haladni a fejlesztésekkel már a korai szakaszban is. Eddig többnyire minden a tervek szerint alakul, bár egy kisebb döccenés volt a napokban a Samsungnál, tudniillik a mostani tervezett rajt előtt véletlenül a cég már elindította a One UI 6 bétát, de ezt gyorsan visszavonta.
A tervezett rajt kapcsán a dél-koreai alakulat kiemelte, hogy az Android 14 és az új grafikus felhasználói felület bevezetésével a készüléktulajdonosok egy kellemesebb, felhasználóbarátabb élményt biztosító környezetet kapnak majd. Ezzel együtt pedig a különböző fejlesztések egy komplett csomagja válik elérhetővé az eszközök keretei között.
Egyelőre még nem ismert minden részlet a One UI 6, valamint az Android 14 által felvonultatott újításokból. Néhány dolgot azonban már kiemelt a Samsung, így például különösen nagy figyelmet szentelt a fejlesztések tekintetében az értesítési rendszernek és a gyors beállítási szekciónak.
A „Quick Panel” két szekcióra lesz osztva, és alapesetben tömörítve lesznek elérhetőek az igazán fontos opciók, de innen egy pillanat alatt elérhető lesz a részletesebb gyorsbeállítás is. A fényerő, az értesítési hang, a lámpa és néhány kapcsolati opció mindig kézre fog állni, egy további mozdulatot követően pedig már tucatnyi kapcsoló és beállítási lehetőség válik hozzáférhetővé – részben testreszabható lesz, hogy itt mik és hogyan jelenjenek majd meg.
A főbb funkciók kezelőszervei a teljes kijelző kitöltő gyorspanelen már nagyobb méretben lesznek elérhetők. Itt a testraszabhatóság révén a felhasználó tényleg mindent úgy alakíthat, hogy a lehető legjobban kézre álljon neki. Újítás lesz az is, hogy amennyiben a képernyő jobb sarkából rántja le a felhasználó az értesítési részt, akkor már eleve a részletesebb gyorspanel fog előjönni.
A Samsung azt is elmondta, hogy a One UI 6-tól kezdve a felhasználók szeme egy új betűtípushoz szokhat majd hozzá, ugyanis cserélve lesz az eddig alapértelmezetten használt betűkészlet. Változni fog a gyári virtuális gombsor is, melynek kapcsán a vállalat arra is rámutatott, hogy már új hangulatjeleket is el lehet majd érni ezen keresztül. Ez biztosan sokakat fog örömmel eltölteni.
Megoldható lesz, hogy a lezárt képernyő különböző legyen a „Modes and Routines” tükrében. Az okostelefon különböző beállításainak áthangolásával tehát az ember már azt is megoldhatja, hogy cserélődjön a nyitóképernyője. Ez például azért is hasznos, mert ennek köszönhetően egy pillantás alatt be tudja majd azonosítani, hogy éppen milyen helyzetben van a készülék. Az esti módhoz lehet betenni egy nyugtató képet, míg a munkához már egy vizuálisan intenzívebb, világosabb zárképernyő hátteret választhat az ember.
Érdekesség, hogy már kipakolható lesz a kijelzőre olyan egyedi kamera widget, melyhez kapcsolódóan több beállítást is előre ki lehet választani. Megadható például, hogy azonnal az előlapi kamerával induljon az app, és egy szelfiknek fenntartott mappába mentse az elkészülő önarcképeket.
A One UI 6 béta program keretében a vállalat várja minden lelkes tesztelőtől és fejlesztőtől a visszajelzéseket, hogy a lehető legsimábban és leggyorsabban elkészülhessen az újdonság. A Galaxy S23 szériás okostelefonokra lehet első körben telepíteni a friss operációs rendszert. Azt azonban kiemeljük, hogy elsődleges használatban levő eszköznél ezt nem érdemes meglépni. Ilyenkor még adatvesztéssel járó hibák is adódhatnak. A tesztet az Egyesült Államokban, Dél-Koreában és Németországban indítja a Samsung.