A Warner Bros. bejelentette, hogy a stúdió egyik legértékesebb címét, a Harry Potter-franchise-t innentől kezdve egy külön nagyfőnök felügyeli majd, mégpedig Tom Ascheim. Ez pedig jelzi, hogy a Warner Bros. innentől kezdve - ha lehet - még komolyabban kezeli majd a franchise-t, mint korábban.

Ez persze nem is véletlen, hiszen ha a teljes sorozatot nézzük, akkor a maga 9,1 milliárd dolláros nemzetközi bevételével a Harry Potter a harmadik helyen áll a nagy franchise-ok között. a Star Wars és a Marvel Cinematic Universe után. Az sem csoda, hogy a filmsorozat után a Warner Bros. egy előzménysorozatot indított, amit öt részesre terveznek: a Fantastic Beast első epizódja jól is ment, azonban a második rész már a teljes franchise legrosszabb árbevételét hozta a mozikban.

Ráadásul a helyzetet tovább bonyolítja, hogy a regényeket író J.K. Rowling az utóbbi időben kereszttűzbe került, ugyanis sokaknak nem tetsző véleményt fogalmazott meg a transzgenderizmussal kapcsolatban, majd Johnny Depp keveredett házassági és aztán bírósági balhéba a feleségével, aminek következtében ki kellett tenni a filmek további részeiből.

A franchise élére újonnan kinevezett Tom Ascheim korábban is a gyerekeknek és fiataloknak szóló tartalmakért volt felelős a Warner Bros. stúdión belül, így tehát nem lép messzire:

"Hosszú évek óta nagy Harry Potter-rajongó vagyok, és lenyűgözve látom, hogy a varázslóvilágot hogyan menedzselik. Szeretnék eggyel tovább lépni, és kibővíteni a lehetőségeinket ebben a lenyűgöző világban" - közölte az új fejes.

Azt ugyan a stúdió nem erősítette meg, de a bejelentés kapcsán kiszivárgott, hogy javában dolgoznak egy sorozaton is a Harry Potter-franchise alapján, ami természetesen az HBO Maxra érkezik majd, hiszen a Warner Bros.-nak minden exkluzív tartalomra szüksége lesz, hogy felfuttassa a streaming szolgáltatást. Azonban a projekt még annyira korai fázisban tart, hogy az információk szerint egyelőre írót sem rendeltek ki mellé.

Mindenesetre J.K. Rowling alaposan lefektette, hogy a Harry Potter-sorozat karakterei mivel töltik az idejüket a filmek / regények után, így akár ez is adná magát lehetséges sztorinak, azonban nem valószínű, hogy az összes szereplőt vissza lehetne csábítani egy sorozatra - habár nyilván van az a pénz. Valószínűbb azonban, hogy egy újabb előzményre számíthatunk, mint ahogy a készülő játék esetében is inkább visszaléptek a fejlesztők 100 évet.

Egy másik lehetőség, hogy Harry és a többiek gyerekeinek életét követi majd a sorozat, amihez így elég lenne csak egy-egy mellékszerepre behívni a régi színészeket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mtrx220
mtrx220
2021. jan. 27. 11:48
#4

Én abban látom ennek az egész streaming-láznak a nagy tragédiáját, hogy így aztán végképp nem fog maradni egy eredeti ötlet sem a filmek világában.

Franchise lesz minden, és kész. Most meg már ott tartunk, hogy szinte csak sorozatokban gondolkoznak, mert ugye koronavírus. Nem kell annyit adni a színészeknek sem, beérik kevesebbel, ha enni akarnak. Így lehet laposítani a történetet, középszerűvé tenni, mindenki számára megfelelővé formálni, az sem baj ha közben üressé válik az egész. Gender semlegessé is lehet tenni mindent, amíg az egészből egy hatalmas nagy katyvasz nem lesz. De az legalább midnenkinek jó, állítólag. Ez aztán az életciklus a filmeknek! Így alkoss nagyot, hát sok sikert.

Tényleg ez lenne minden eredeti ötlet süllyesztője, a sorozatban adott franchise? Szomorú vagyok, hogy ilyen világot kellett megélnem.

marc23
marc23
2021. jan. 26. 19:48
#3

Jo ha leszamitjuk ezt a gender baromsagot es abban a szellben csinalnak meg mint ahogy anno a filmekben bemutattak!? Reszemrol az olyan filmek alapbol kukaba landolnak amikben csak azert nem feher a foszereplo m katranyoshelyzetunek kell jatszania, m ez a trendi!!

morgyi
morgyi
2021. jan. 26. 18:40
#2

Remélem Rowling a stáb tagja marad. Attól még kiváló történetmesélő hogy forgatókönyvet nem tud írni. Egészen más dolgok működnek a vásznon mint egy regényben.

A készülő játéknál pl. nem sok jót sejtet hogy abból rowling kimarad.

marc23
marc23
2021. jan. 26. 14:58
#1

Csak nekem jutott eszembe (v erdekel) egy elozmeny stori voldemoltrol? )szuletese elottrol, mint mardekar utodja, szuletese, gyerekkora, islolas evek, felnott kora, h lesz egyre jobb es gonoszabb h veszi at a hatalmat m a vegen mikor kinyifan harryek hazaban , stb

András009
András009
2021. jan. 30. 9:32

@marc23  Màr van egy Voldemortròl ha jól emlékszem 1 órás és magyar feliratos online filmeken megtalalod . A film neve Voldemort: Az örökös eredete .

Vissza az oldal tetejére