Az Intel 3D XPoint technológiája már az első bejelentés alkalmával is érdekesnek tűnt, de akkoriban még fogalmunk sem volt róla, pontosan milyen tulajdonságokkal rendelkeznek majd a köré épülő első SSD-k. A Micron Technology szakembereivel közösen fejlesztett lapkák strapabíróbbak lesznek, mint a klasszikus MLC NAND Flash memóriachipek, az SSD piacot pedig teljes egészében ellephetik, vagyis nem csak az üzleti felhasználóknak szánt meghajtók között, hanem az adatközpontokba és a kliens piacra szánt termékek kínálatában is feltűnhetnek. Ezek a termékek az Optane sorozatban kaphatnak helyet.
Nemrégiben kiszivárgott egy dokumentum, ami képet ad arról, mire lesz képes az Optane DC P4800X típusú SSD, ami 3DXpoint alapokon nyugszik és az adatközpontok piacát veszi célba. A szóban forgó SSD félmagas bővítőkártya formájában lesz elérhető, az adott rendszer alaplapjához pedig PCI Express 3.0 x4-es csatolófelületen keresztül kapcsolódik. Adattároló kapacitás terén 375 GB-os értékre kell felkészülni, a szekvenciális sebességek azonban nem döntenek majd csúcsokat, hiszen a termék 2400 MB/s-os folyamatos maximális olvasási- és 2000 MB/s-os folyamatos maximális írási tempót nyújthat. Ezek a sebességek a klasszikus TLC NAND alapú PCI Express 3.0 x4-es SSD meghajtókéhoz képest szerények – de nem is ezen a területen villant nagyot az újdonság, hisz ezúttal az elérési idő, a véletlenszerű hozzáférési teljesítmény és a strapabíróság kerül reflektorfénybe.
A kiszivárgott dokumentum alapján az új SSD több, mint 21x strapabíróbb lesz, mint egy hasonló szintű, E-MLC (Endurance MLC) alapú üzleti SSD meghajtó. Az Optane DC P4800X 375 GB AIC SSD napi szinten 30 teleírást visel el, élettartama során pedig 12300 TB-nyi, azaz 12,3 PB-nyi írásmennyiséggel terhelhető, ami nem egy szokványos dolog, főleg, ha a tényleges adattároló kapacitást is figyelembe vesszük. Véletlenszerű olvasási feladatok alkalmával akár 550 000, véletlenszerű írási feladatok esetén pedig akár 500 000 I/O művelet elvégzésére is képes az SSD egyetlen másodperc leforgása alatt. Ezek az értékek az E-MLC alapú üzleti SSD meghajtók képességeihez mérve igazán impresszívek. Az átlagos elérési idő szintén sokkal jobb, mint az E-MLC alapú megoldásoké, hiszen mindössze 10 mikro-szekundum.
Az adatközpontokat célzó 375 GB-os Optane DC P4800X SSD várható listaára egyelőre nem ismert, mint ahogy az sem derült ki, pontosan mikor válik elérhetővé kereskedelmi forgalomban.































