A Google Duo két éve a Google I/O keretében mutatkozott be, és bár most nem esett róla szó a fejlesztői konferencián, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne kapna friss fejlesztéseket. A videohívásokra tervezett applikációt folyamatosan csiszolgatják a szakemberek, és egyre mélyebben kezd integrálódni az Androidba, ami idővel a piaci részesedésére is kihathat majd.
Ezúttal egy olyan új lehetőség került a Duó legfrissebb előzetes kiadásába, ami már azt is lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy ne csak a kamerájuk képét oszthassák meg másokkal, hanem akár a megjelenítőjük tartalmát is. A valós idejű képernyőmegosztásnak köszönhetően az emberek egy videohívás közben is megmutathatják majd a nyaraláson készült fotókat az ismerőseiknek, rokonaiknak anélkül, hogy egyesével küldözgetnék, át a tartalmakat, ráadásul közben el is mesélhetik, hogy milyen élményeik kapcsolódnak az adott felvételekhez.
Ennek az újításnak köszönhetően a Google Duo akár olyan alkalmazásoknak is konkurenciát jelenthet, amelyek direktben a képernyőmegosztásra koncentrálnak. Ilyen például a TeamViewer vagy a Join.me, ugyanakkor azt azért igyekezünk leszögezni, hogy ezek a megoldások lényegesen komplexebbek, összetettebb tudásúak, és a Duo legfeljebb azokban az esetekben lehet versenytárs, amikor csak a gyors képernyőmegosztás a cél, semmi több. Nagyon jól jöhet ez például egy távoli segítségnyújtás esetében, ahol a segítő pontosan láthatja akár a készülék beállításait is, és tudja mondani az eszköz tulajdonosának, hogy mit változtasson meg.
A képernyőmegosztás nagyon egyszerűen indítható. A hívás kezdeményezését követően csak meg kell érinteni a kijelző szélén felbukkanó gombot, ami a kamerafordító és a mikrofonnémító mellé került. Az applikáció a megosztás megkezdése előtt feldob egy üzenetet, ami figyelmezteti az embereket arra, hogy minden rögzítésre kerül, ami a kijelzőn megjelenik. Amikor meg van osztva a kijelző tartalma, olyankor a Duo kezelőszervei eltűnnek, és csak kettő kicsi gomb marad látható, az egyikkel szüneteltethető a folyamat, a másikkal pedig meg lehet szakítani. A megosztás során a megjelenítőt egy vörös szegély veszi majd körül, és felül az értesítési sávon egy külön piktogram is árulkodni fog erről. Ezek azért jók, mert így a felhasználó pontosan tudja majd, hogy éppen megosztja a kijelzője tartalmát a másik féllel, nem feledkezik meg erről, és csak azt mutatja majd, amire szükség van.
A Google Duo 34-es verziója hozza el ezt az újdonságot, ami még nem végleges, jelenleg az applikáció még csak a 32-es kiadásnál tart. És bizony érezni is a programon, hogy fejlesztés alatt áll, ugyanis az első visszajelzések szerint nagyon problémás az új funkció működése. A képernyőmegosztási lehetőség többeknél is akadozik, van, hogy egész egyszerűen belefagyott az alkalmazás a műveletbe, és olyan esetekről is lehet hallani, hogy csak egy szürke képet küldött a mobil. Remélhetőleg a végleges verzió érkezésével a Google korrigálja majd a problémákat, és akkor valóban egy remek funkcióról beszélhetünk majd, ami tényleges előnyt jelenthet sok videocsevegésre alkalmas társával szemben.






























