Shop menü

REJTÉLYES ESEMÉNYT KÉSZÍT ELŐ AZ APPLE, AZ AR/VR SZEMÜVEGE KAPHAT NAGY FIGYELMET

Egyre közelebb van a WWDC, és már az Apple-nél is érződik, hogy nem egy szokványos fejlesztői konferencia lesz az idei, amit a jelek szerint egy speciális rendezvény fog elindítani.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Rejtélyes eseményt készít elő az Apple, az AR/VR szemüvege kaphat nagy figyelmet

Azt már korábban bejelentette az Apple, hogy mikor lesz az idei WWDC fejlesztői konferencia. A rendezvényt négynaposra tervei a vállalat, és az június 5-én lesz az első nap, június 9-én pedig zárul a nagyszabású rendezvény, amire nagyon sok látogatót vár a vállalat. Most viszont még egy különleges eseményt harangozott be a cég az Apple Parkban.

A WWDC első napjával egy időben a cég egy egynapos „speciális eseményt” is fog tartani. Korábban ilyet még sosem emelt ki az Apple a fejlesztői konferenciát megelőzően, szóval könnyen lehet, hogy ez a nap máshogyan fog alakulni, mint a korábbiak.

Az új bejelentés szerint június 5-én ottani idő szerint délelőtt 10 órakor lesz majd egy rendezvény, amit egy külön ebéd fog követni délben, szóval a rendezvény rövidebb lesz két óránál. Ezt követően lesz egy platformokról szóló beszélgetés, majd az érdeklődők lehetőséget kapnak arra, hogy a fejlesztőcsapattal beszélgessenek, végül túrák keretében az előre regisztrálók bejárhatják az Apple Park fontosabb részeit.

Galéria megnyitása

A feltételezések szerint az Apple ezzel a beharangozóval már a VR/AR szemüvegének a bejelentését készíti elő. Hivatalosan persze erről a cupertinói alakulat továbbra sem beszél, de szinte már mindenki nyílt titokként kezeli, hogy a WWDC-n tényleg ott lesz végre a cég teljesen új terméke. Hosszú évek óta nem állt elő az Apple nagyobb jelentőségű valódi újdonsággal, amivel ténylegesen új termékkategória felé nyit, de most tényleg eljöhet ennek az ideje.

Ming-Chi Kuo, aki eléggé jól informált az Apple különböző fejlesztéseit illetően, arról beszélt néhány napja, hogy az Apple kiterjesztett valóság szemüvege hatalmas lökést fog adni ennek a területnek, és megváltoztathatja az emberek elképzelését ezekről a termékekről. Amihez hozzáér az Apple, az általában utána sikeres lesz, és könnyen lehet, hogy ebben az esetben sem lesz majd erről másként. Az Oculus Rift megalkotója, az Oculus VR társalapítója, Palmer Luckey is kifejezetten pozitív nyilatkozatot tett a napokban a bejelentés előtt álló termékkel kapcsolatosan.

Kuo friss beszámolója szerint az Apple jól felkészült arra, hogy megmutassa és piacra vezesse ezt a készüléket. Arra számítanak, hogy sikeres lesz a termék, és ebből a beszállítói lánc is szépen profitálhat. Ágazati információk szerint a szerkezetet a Luxshare szereli össze, és kizárólag Sony Micro OLED kijelzőket használ, a benne levő processzort a TSMC szállítja, a kameraszenzorokból legalább 12 lesz a burkolaton, és ezeket a Cowell Electronics fogja szállítani. Arányaiban a Cowell fogja a legtöbbet profitálni az eszközből.

Nagy valószínűség szerint jelentősen felpöröghet majd a virtuális és a kiterjesztett valóság biznisz, ha az Apple valóban sikerre tudja vinni az újdonságát, és az emberek valóban venni fogják. A készülék jól sikerült, de nagyon drága lesz az eddigi információk szerint, szóval azért az valószínű, hogy nem fog egyik napról a másikra milliós példányszámban fogyni, de erre az Apple sem számít.

Galéria megnyitása

Ugyancsak a napokban volt új hír az AR/VR szemüveggel kapcsolatosan, hogy az Apple egy újabb helyen regisztrálta egy fedőcégét használva az xrOS márkanevet, ami minden bizonnyal a készülék saját operációs rendszerének lesz a neve. Az elmúlt hónapokban már több szabadalmi és védjegyszervezetnél regisztrálta az xrOS nevet a cég. Emellett pedig már azt is tudni véljük, hogy az xrOS az iOS és az iPadOS alapjára fog épülni, csak a speciális igényekhez lesz igazítva.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére