RAJA KODURI ELÁRULTA, MILYEN TELJESÍTMÉNYRE KÉPES AZ INTEL XE HP GPU

A lényeg nem is annyira a teljesítmény volt, hanem inkább az, milyen jól skálázódik az Xe architektúra, ha 1, 2, illetve 4 lapkának kell együttműködnie egyetlen tokozáson belül.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. aug. 19. 10:45
Raja Koduri elárulta, milyen teljesítményre képes az Intel Xe HP GPU

Az Intel a Tiger Lake SoC legfontosabb tulajdonságairól már beszélt nemrégiben, valamint az Xe sorozatú GPU családról is szó esett egy előadás keretén belül, most azonban a Hot Chips 32 alkalmával is szóba került néhány újdonság. Ezek közül először az Xe HP sorozatú grafikus processzorral foglalkozunk, amit maga Raja Koduri, a fejlesztésért felelős csoport vezetője mutatott be.

Galéria megnyitása

Ráadásul az Xe HP sorozat egyik csúcsmodellje, a négy lapkával rendelkező változat került terítékre, ami a legnagyobb Xe HP GPU lesz. A fotó alapján tényleg nem tűnik aprónak az MCM rendszerű GPU, ám most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az egyes lapkák, amelyek a tokozáson belül foglalnak helyet, milyen teljesítményre képesek, illetve hogyan skálázódik maga az Xe architektúra.

A demó alkalmával egyetlen aktív lapka mellett 10588 GFLOP/s-os számítási teljesítményt sikerült elérni, míg két aktív lapkával már 21161 GFLOP/s-os teljesítmény mutatkozott, azaz majdnem pontosan kétszer gyorsabb volt a kétlapkás rendszer (1,999X). Négy lapka mellett már 41908 GFLOP/s-os teljesítmény mutatkozott, ami szintén nagyon jó skálázódást jelent, hiszen az egylapkás rendszerhez képest 3,993x gyorsabb volt a négylapkás megoldás. A tesztek mindhárom esetben egyszeres pontosságot igénylő számítási feladattal zajlottak (FP32), a lapkák között pedig EMIB kapcsolat húzódott.

Galéria megnyitása

Érdekesség, hogy Raja Korudi szerint a négylapkás, vagyis a leggyorsabb Xe HP GPU esetében elérhető a PETAFLOP/s-os teljesítményszint is, amennyiben gépi tanulásra, illetve mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatvégzésre kerül sor, hála a fedélzeten lévő Tensor magoknak. Ha abból indulunk ki, hogy a GPU 2048 EU-val rendelkezik (4 x 512), órajelenként 128 művelet elvégzésére képes és 2 FMA egységgel rendelkezik, akkor 524288 TFLOP/s-os teljesítmény jön ki, azaz a PETAFLOP/s-os szint eléréséhez közel 2 GHz-es órajelre lehet szükség. A fenti tesztek egyébként 1300 MHz-es órajelen készültek, ahogy az a fenti ábrán látható.

Nincs kizárva az sem, hogy a Tensor magok elrendezésre más, és nem egy EU-ra nem egy Tensor mag jut, így 128-nál több művelet elvégzésére is lehetőség nyílhat egy-egy órajel alatt. Ez a terület remélhetőleg hamarosan tisztulni fog, az Xe HP GPU persze már most is ígéretesnek tűnik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Boostocska
Boostocska
2020. aug. 22. 2:55
#5

Harold Pain - Raja Edition :D

bbwtamara
bbwtamara
2020. aug. 20. 12:34
#4

Clickbaitt cím. Ipon hulladék.

j4ni
j4ni
2020. aug. 20. 11:48
#3

Nagyon előnytelen a kép a tagról. Annyira nem sikerülhetett rosszul az Xe, mint amilyen fejet vág Raja.

KikiGames
KikiGames
2020. aug. 19. 17:50
#2

Ez figyelemre méltó. Majdnem 100%-osan szkélelődik!

Meteoreso
Meteoreso
2020. aug. 19. 12:12
#1

Na ezt magyarázom nektek egy hónapja. A Tilek-től függ a teljesítmény. ' Tile-nek hiába kicsi a teljesítménye mindenki arra volt ráfeszülve... ha a 4 Tiles már 41908 GFLOP/s. Bár az nem nekünk jön de akkoris nagyon jó. Megérkezett a legmodernebb GPU a monolithnak meg kampó. Már csak a lapkák közötti késés legyen jól megoldva.

_DiEGO_
_DiEGO_
2020. aug. 19. 22:03

@spdrfx     Intelnel a "kesessel" nincs problema, ettol nem kell tartani :)

Ez mekkora volt, nagy lol  xD  lehet valakiknek nem esett le :D

Vissza az oldal tetejére