A WhatsApp a Meta égisze alatt mindig egy kicsit külön utakon jár. Ugyan voltak olyan tervek, hogy a Messenger, az Instagram Direct és a WhatsApp össze lesz kötve, de ez még várat magára, részben azért, mert a WhatsApp eléggé kilóg a sorból, és most is egy olyan fejlesztés jön itt, ami a társainál nem biztosított.
A WABetaInfo értesülései szerint a platformon elkezdték tesztelni az eddiginél lényegesen nagyobb fájlok küldésének lehetőségét. Argentínában tette elérhetővé ezt az opciót elsőként a WhatsApp, és megy Android és iOS rendszerű eszközökön is. Mint az ismeretes, a WhatsApp már egyébként is az átlagosnál nagyobb, 100 MB-os fájlok küldésére nyújt lehetőséget, az új korlát viszont ennél lényegesen lazább lesz. Úgy tűnik, hogy már akár 2 GB-os média fájlokat is lehet majd továbbítani a platformon.
Ez azt jelenti, hogy magasabb felbontású videóknak a küldésére is lehetősége nyílik a felhasználóknak, és a hosszabb felvételeknek a megosztása sem fog akadályba ütközni egy bizonyos szintig. A 2 GB-ba már nagyon sok tartalom fér bele. Azt viszont nem lehet mondani, hogy ez teljesen példátlan újítás lenne.
A Telegramon már egy ideje pont 2 GB a fájlok méretére vonatkozó korlátozás, szóval a WhatsApp fejlesztői mintha éppen a Telegramhoz szerették volna igazítani az új limitet. A Telegram egyértelműen a WhatsApp legnagyobb riválisa, szóval egészen biztos, hogy nem egyszerű véletlenről van szó. A Messenger ezen a fronton nem tud labdába rúgni, maximum 25 MB-os fájlokat lehet vele továbbítani a partnerek irányába, de a Gmail esetében sem jobb a helyzet, ha eltekintünk a mögötte álló Google Drive-tól, amire a nagyobb méretű tartalmaknál támaszkodik. A Vibernél 200 MB a küldés felső korlátja, ami még nem rossz.
Bár még csak egy szűkebb közönségnek érhető el a WhatsAppon a 2 GB-os fájlküldési lehetőség, de ez a WABetaInfo szerint nem fog sokáig így maradni. Hamarosan sor kerülhet majd arra, hogy széleseb felhasználói réteg bevonásával menjen a teszt, majd pedig mindenkinél elérhető legyen ez.






























