A OnePlus remek ár-érték aránnyal rendelkező okostelefonjai nagy népszerűségnek örvendenek a világ számos pontján, így például hazánkban is. A OnePlus mobiljait néhány kattintást követően meg lehet rendelni a vállalat online felületéről akár Magyarországra is, viszont akik így vettek maguknak készüléket, azoknak most jó eséllyel főhet a feje.
Néhány napja több felhasználó is arról számolt be internetes fórumokon, például a Redditen is, hogy miután vásárolt a OnePlus online boltjából, a kártyáján keresztül ismeretlenek egyéb tranzakciókat hajtottak végre. Vagyis visszaélések áldozatává váltak, akik a OnePlustól a kártyájuk adatainak megadásával fizettek ki bármilyen terméket. (A OnePlus nemcsak mobilokat árusít a saját weboldalán, hanem például rengeteg gyári tartozékot is.) Rövid idő alatt több mint 70 bejelentés érkezett hasonló panaszokkal, és ez a szám valószínűleg mostanra még tovább növekedett.
A visszaélés áldozatai között jelen állás szerint olyanok vannak, akik az elmúlt két hónapban használták a bankkártyájukat a oneplus.net honlapon. Az elkövetők a beszámolók alapján változó tételekkel próbálják megkárosítani a felhasználókat. Esetenként több ezer dolláros összegekről szólnak a OnePlus fórumán feltűnő beszámolók, de vannak egészen szerény költések is. Akadnak, akiknek a kártyájáról sorozatban több tranzakcióval próbálkoztak az illetéktelenek. Öröm az ürömben, hogy sokaknál a bank rendszere felismerte a gyanús kifizetési próbálkozásokat, de minden bizonnyal vannak és lesznek is, akik kevésbé szerencsések.
A OnePlus azonnal vizsgálatot indított az első beszámolók megjelenését követően, és bizony hamar kiderült, hogy valós az adatlopás, és rengeteg károsult lehet. A OnePlus az adatlopás tényének megerősítését követően azonnal sajnálatát fejezte ki az ügy kapcsán. Állítólag több mint 40 ezer felhasználó adatai kerülhettek illetéktelenekhez, és nemcsak személyes információkra tettek szert az elkövetők, hanem ahogy arra számítani lehetett, a bankkártyák minden adatára is, kezdve a kártyaszámtól a lejárat dátumon át a háromjegyű biztonsági kódig. Akik bejutottak a OnePlus rendszerébe mindent megkaparintottak, amire szükség lehet az online vásárlásoknál, és mostanra rengeteg visszaélés történt. Nyugodtan feltételezhetjük, hogy a napvilágot látott bejelentéseknél jóval több áldozatról beszélhetünk.
Azok, akik érintettek lehetnek az ügyben, mindenképpen ellenőrizzék fokozott rendszerességgel a kártyatörténetüket, és a legkisebb gyanú esetén is értesítsék az adott pénzintézetet. A legnagyobb fenyegetésben azok vannak, akik 2017 novembere és 2018. január 11-e között vásároltak, ezek az emberek talán jobban teszik, ha mielőbb letiltják a bankkártyájuk, és új fizetőeszközt igényelnek a régi helyett – bár a OnePlus szerint elég résen lenni. (A legtöbb pénzintézetnél a kártya letiltását egy telefonhívással el lehet intézni.) A OnePlus természetesen igyekszik segíteni minden probléma megoldásában, szóval a felhasználók nyugodtan felvehetik a kapcsolatot e-mailben a vállalattal. Arról nem szólt a fáma, hogy a OnePlus értesített-e mindenkit, aki csak érintetett lehet, mert az biztos, hogy a híroldalakon keresztül nem fog az összes vásárlóhoz eljutni az információ, márpedig ebben az esetben tényleg komoly problémáról beszélhetünk.
Jelenleg nem is lehet közvetlenül bankkártyával vásárolni a OnePlus rendszeréből, kizárólag a PayPal használatával fizethetnek az emberek a webshop felületén. Arról nem beszélt a vállalat, hogy a bankkártyás fizetési opció mikor lesz visszaállítva, de meglehet, hogy a mostani esetet követően nem is vágynak majd erre az emberek.

































