NYÉLBE ÜTHETIK A TECHIPAR EDDIGI LEGNAGYOBB FELVÁSÁRLÁSÁT

A Dell szemet vetett az EMC-re, ami egyebek mellett az RSA és a VMWare mögött áll. A felvásárlás a Dell-nek 67 milliárd dollárjába kerülhet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. okt. 12. 17:01
Nyélbe üthetik a techipar eddigi legnagyobb felvásárlását

A napokban egyre több forrás kezdett arról pletykálni, hogy a Dell illetékesei valami egészen nagy dologra, egy gigantikus felvásárlásra készülnek, a cég kiszemeltje pedig a neves EMC lesz, ami felhő- és adatszolgáltatások terén tevékenykedik.

A Dell most hivatalosan is megerősítette, valóban igazak a pletykák, sőt, a felek már meg is egyeztek a részletekben, így a formalitások elvégzését követően az EMC a Dell berkein belül működhet tovább. Hogy a Dell pontosan mekkora összeget fordít az akvizícióra? Nagyjából 67 milliárd amerikai dollárt, így ez lehet a techipar legnagyobb felvásárlása, ha nyélbe ütik. A felvásárlást követően a kombinált vállalat ügyvezető igazgatója és elnöke a Dell alapítója, Michael Dell lesz egy személyben.

Maga az EMC komoly piaci szereplő, igaz, nevét nem ismerik túl sokan, viszont a szolgáltatásait már igen: ez a vállalat bújik meg a biztonságtechnikai cég, az RSA mögött, de a híres számítógépes virtualizációs szoftver, a VMware is az EMC nevéhez kötődik. Az EMC világszerte nagyjából 70 000 alkalmazottal rendelkezik, részvényenkénti értéke pedig 33,15 dollár.

A felvásárlás jóvoltából a Dell az üzleti szektor egyik legnagyobb szereplőjévé nőheti ki magát, aki nem csak különböző termékeket, hanem különböző szolgáltatásokat is kínálhat ügyfelei számára. A vállalat ennek köszönhetően szélesebb termékpalettával képviselheti magát a piacon, hisz az EMC szerver és IT szolgáltatásait a Dell nyújthatja. Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy a Dell belement abba, hogy a VMWare az EMC felvásárlását követően is független, nyilvánosan forgalmazott üzletágként működjön tovább.

Ez a felvásárlás egyébként két évvel azután következhet be, hogy a Dell sikeresen privát vállalattá alakította magát annak érdekében, hogy a befektetői nyomástól megszabadulhasson, így a cég reorganizációját szabadabban, eredményesebben, komoly külső nyomás nélkül valósíthatja meg a vezetés. Fontos hozzátenni, hogy a fentebb tárgyalt üzlet értéke egyelőre még csak becslés, hiszen a tranzakció végleges lezárása előtt még lehet számítani kisebb korrekciókra. A felvásárlás véglegesítésére néhány hónap múlva kerülhet sor.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Timer
Timer
2015. okt. 12. 20:00
#4

Ohhhshiit! ;) Ez nem babra megy!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. okt. 12. 18:31
#3

Autógyárak tele vannak Dell gépekkel minden téren ... [off]

noPublicFG

Gondolkodtak , hogy újjáélesztik a PENGŐ-t és egy pengő 2030Ft -ot ér :P

[/off]

Bl33z
Bl33z
2015. okt. 12. 20:04

Jó is lenne, egyből előkapnám az egymilliárdos pengőimet és mennék vásárolgatni. :D

gabest
gabest
2015. okt. 12. 17:28
#2

VMW -10%, talán mert hasonlít a VW-re.

noPublicFG
noPublicFG
2015. okt. 12. 17:27
#1

Olyan mennyiségű pénzről van itt szó, hogy új pénznemet kéne kitalálni a kifejezésére... :D

SoulEater77
SoulEater77
2015. okt. 12. 17:34

+1Szerintem ennyi pénzt még leírva sem láttam :D

Vissza az oldal tetejére