Shop menü

NVIDIA: AUTÓKBA KÖLTÖZIK A GEFORCE NOW, EGYRE TÖBB GYÁRTÓVAL DOLGOZIK A VÁLLALAT

Az Nvidia rendkívül komolyan veszi a járműipar kiszolgálását, a cég a CES-en sok fontos bejelentést tett ezzel a területtel kapcsolatosan.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Nvidia: Autókba költözik a GeForce Now, egyre több gyártóval dolgozik a vállalat

Nagyjából tíz éve már annak, hogy az Nvidia olyan fejlesztésekbe fogott, ami a személygépjárművekhez kapcsolódik. A vállalat egyre több szempontból igyekszik a területen jelen lenni, és a CES alkalmával is lényeges fejlesztésekkel rukkolt elő, amellett, hogy összefoglalta az eddig elért eredményeket.

Kiemelte az Nvidia, hogy nagyon kevesen vannak a járműiparban, akik kulcsrakész platformokat képesek kínálni a gyártók számára, de az elkötelezett munkának köszönhetően náluk ez biztosított. Az infotainment felületétől, annak szoftverén és a mögötte található hardveres alapokon át, a felhős adattárolásig és elemzési lehetőségekig, mindent képes az Nvidia kiszolgálni. Ehhez az elmúlt években a Drive platform égisze alatt számtalan fejlesztéssel állt elő, és több tucat partnerkapcsolatot hozott össze.

Galéria megnyitása

Elmondta a vállalat, hogy fontos a gyártóknak, hogy egységesen menedzselhető rendszereket kapjanak, melyek ugyanakkor különböző felszereltségi szintekhez is tudnak igazodni. Éppen ezért a Drive platform kiváló skálázhatóságot biztosít. Az olcsóbbtól a prémium modellekig képes lesz a Drive kiszolgálni az igényeket, nem lesz olyan helyzet, hogy a fapados modellből már ez teljesen kimarad, ami egyébként plusz terhet róna a fejlesztőkre. A legmagasabb szinten önvezetést is biztosítani fog a vállalat.

Galéria megnyitása

Több gyártónál is bevetésre kerül a GeForce Now

Az Nvidia fontosnak tartja azt, hogy az utazók megfelelő szórakozásban részesüljenek. Az infotainment oldalon már eddig is jó alapot biztosított ehhez, de most kiderült, hogy a vállalat a GeForce Now szolgáltatást is szélesebb körben elérhetővé kívánja tenni. Részleteket egyelőre nem lehet tudni arról, hogy a gyakorlatban miként fog ez működni, de a vállalat azt elárulta, hogy a Polestar, a BYD és a Hyundai (KIA) elektromos autóinál számíthatnak a felhasználók a felhő alapú játékos szolgáltatásra.

Galéria megnyitása

Ezen a fronton is a Tesla tekinthető az úttörőnek, de az Nvidia képes lehet nagyon sok személygépjárműbe utat találni. Azok a cégek, akik eleve az Nvidia partnerségét élvezik, jó eséllyel sorra beállhatnak majd a GeForce Now támogatói közé. De azért a cégnek igyekeznie kell, nem dőlhet hátra, ha szeretne minél szélesebb partnerkört behálózni, mert van konkurencia. A Tesla a Steammel dolgozik, a BMW pedig az Amazon felé indult el, és mások is követhetik a példájukat.

Galéria megnyitása

Danny Shapiro, az Nvidia járműipari részlegének alelnöke elmondta, hogy a játék streaming álló autó esetén Wi-Fi kapcsolaton is mehet majd, de amennyiben a technológiai háttér biztosított, akár menet közben is kapcsolódhat a hálózatra az autó, és az utazás alatt is megfelelően működhet a GeForce Now. Bár azért azt erős fenntartásokkal kezelnénk, hogy ez mennyire lehet majd ténylegesen stabil.

„Olyan ez, mint a Netflix, csak interaktív.” – tette hozzá Shapiro.

Már a Mercedes is a Digital Twin rendszer irányába mozdul el

Korábban az Nvidia létrehozta az Omniverse szolgáltatását, ami lehetővé teszi a partnereknek, hogy virtuális világokat hozzanak létre, melyek ténylegesen úgy üzemelhetnek, mint a valóság. És most a CES-en kiderült, hogy az Nvidia megállapodott a Mercedesszel, aki a jövőbeli fejlesztéseihez alkalmazni fogja az Omniverse-t, melynek keretében beveti majd a Digital Twin technológiát. Ez már ismerős lehet az olvasóinknak, mivel korábban a Renault-val is túlesett egy hasonló bejelentésen az Nvidia.

Galéria megnyitása

Ahogy a Renault, úgy a Mercedes is az autótervezés felgyorsítására, a friss fejlesztések megbízhatóbbá tételére, és persze a kiadások csökkentésére szeretné használni a „digitális ikreket”, illetve még a gyártásban is kiaknázná. Arról van itt szó, hogy a virtuális valóságban tudják majd tesztelni a gyártók a friss szoftvereik működését, az önvezető rendszereik hatékonyságát, sőt mi több, még a gyártás szimulációját is megoldanák a vállalatok.

Galéria megnyitása

Az Nvidia arról beszélt a CES-en, hogy akár a teljes gyárat le lehet modellezni a virtuális valóságban, és élethű módon megvalósítható az összeszerelés folyamatának levezénylése is. Ennek köszönhetően fény derülhet a technológiai problémákra, hiányosságokra még az előtt, hogy abból az autógyártónak komolyabb kára keletkezne. Mikor beindul a valódi termelés egy új autó esetében, a cég már mindenre felkészült lehet, hogy a folyamat a lehető legsimábban menjen.

Már a Foxconn is belépett az Nvidia partneri körébe

Azt is megtudhattuk, hogy az Nvidia a Foxconnal is együttműködésre lépett, és a Foxconn a jövőben több márka számára biztosíthatja majd azokat a komponenseket, amik az Nvidia technológiáit alkalmazzák. Saját autót is építeni fog a Foxconn a Drive Orin platform felhasználásával, valamint az egész Drive Hyperion csomaggal, melynek részét képezik a különböző apró érzékelők, kontrollerek, valamint kamerák és más szenzorok.

Galéria megnyitása

A Foxconn arról nem beszélt, hogy pontosan milyen keretek között és hol fogja először alkalmazni az Nvidia Driver platformot, és mivel a vállalat más márkáknak is gyártani fog, nem feltétlenül konkrétan Foxconn autókban fog egy megjelenni. Sőt, valójában a Foxconn eddig azt hangsúlyozta, hogy a saját villanyautóit igazából csak tapasztalatszerzés céljával fejleszti, és másoknak akarja a technológiáit értékesíteni. Ahogy azt teszi egyéb területeken is.

Mára az Nvidia Drive platformot több tucat vállalat támogatja globálisan az autógyártóktól a beszállítókon át a szoftverfejlesztőkig. A cég pedig minden kapcsolatát igyekszik a lehető legjobban kihasználni, és a jelek szerint tényleg gyors ütemben megy a fejlődés ezen a területen. Kíváncsian várjuk, mit hoz majd a jövő a cég számára, egyelőre még kevés a bevétele a járműiparból. Az elmúlt negyedéve 251 millió dolláros bevétellel zárta a divízió, miközben a teljes bevétele csaknem 6 milliárd dollár volt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére